Mélyülő szakadék

Ferge Zsuzsa az igazságtalanságokról

A szegénység újratermelődik – állítja Ferge Zsuzsa szociológus. Az évek előrehaladtával egyre mélyebb szakadék tátong majd a társadalom legfelső és legalsó rétegei között. Az oktatásban, de az egészségügyben is egyre inkább érezhető ez a szegregáció.

A szegénység minden társadalomban jelen van, ám országonként és koronként más és más tartalommal. Ma Magyarországon ki számít szegénynek, és a teljes népesség mekkora hányadát érinti a pénztelenség?

– Ma körülbelül a lakosság egyharmada az igen szűkösen számolt létminimum (a KSH adatai szerint tavaly ez 33 902 forint egy főre jutó havi jövedelmet jelentett) alatt él, egytizede pedig nagyon mély nyomorban. Szegénység persze mindig volt, de a mértéke és a jellege sokat változott. Nálunk a rendszerváltás utáni években körülbelül a lakosság hatvan százalékának csökkent a jövedelme. Ezen belül voltak „régi” és „új” szegények. A „régi” szegények – a mindig is peremhelyzetben lévő alkalmi és segédmunkások – körülményei sosem voltak jók, de miután munka nélkül maradtak, vagy a lakásukat vesztették el, ez a szegénység is tovább mélyült. Az „új” szegényeket a széles középrétegek hirtelen elszegényedése termelte ki. Az okok az előzőhöz hasonlóak: a munkahely elvesztése, a reálbérek romlása, az alapvető szükségletek – például a lakhatás – költségeinek aránytalan emelkedése. Minthogy ők a „régi” szegényeknél jobb helyzetből indultak, többségük nem zuhant annyira mélyre. Az igazi különbség a két csoport között az, hogy a jobb helyzetből indulók több forrással rendelkeztek a visszakapaszkodáshoz vagy az újrakezdéshez. A több tudás, a jobb információk és kapcsolatok, a nagyobb társadalmi súly segítségével a recesszió elmúltával valamennyire ki tudták és tudják használni a kedvezőbb gazdasági folyamatokat. Ennek markáns megnyilvánulása a köztisztviselők, pedagógusok és az egészségügyben dolgozók bérének 2002. évi rendezése volt. Ennek ellenére a középréteg helyzete még ma sem megoldott. Az egy keresőre számított reálkeresetek szintje még 2002-ben sem javult (KSH adatai szerint amennyiben az 1990-es szintet 100-nak tekintjük, akkor 2000-ben az egy keresőre jutó reálkereset 89 százalék volt!)

A csaknem hárommillió hazai nyugdíjas többsége valamikor az említett középréteg tagja volt, ma viszont ennél lényegesen rosszabb a helyzetük.

– Az elmúlt ötven évben sokféle változás történt ezen a területen. Kezdetben fokozatosan kiszélesedett a nyugdíjjogosultak köre, és javult a nyugdíjak keresetekhez viszonyított aránya. Ennek köszönhetően 1989 körül a nyugdíjkorhatáron felülieknek közel száz százaléka részesült valamilyen nyugellátásban. A rendszerváltás után a nyugdíjak reálértéke jobban elértéktelenedett, mint a béreké, az ellátások emelkedése azóta lényegesen lassúbb ütemű – részben az időközben bevezetett reform miatt –, mint az aktív keresők jövedelméé. Ma a nyugdíjasok anyagilag távolabb állnak az aktív korosztályoktól, mint korábban. Különösen nagy terheket rónak rájuk az emelkedő gyógyszerárak és a lakásfenntartás magas költségei.