Ahol a lelket is ápolják
2006. december 01. 00:00
Az egyházi kórházakban orvosok és ápolók olyan bensőséges kapcsolat kialakítására törekszenek a betegekkel, amely segít a gyötrelmek enyhítésében. Ezekben az intézményekben ma már nagyon kevés szerzetes szolgál, de mindenütt vannak önkéntes, civil segítők.
A budai Szent Ferenc kórház betegeinek többsége vallásos. Járnak ide gyógyulást keresni egyházi és közéleti személyiségek, művészek is. Az ápoló személyzet többsége világi nővér, de a kórház szomszédságában lévő kolostor két szerzetesnője is betegápoló szolgálatot teljesít. Hedvig nővér, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció tagja.
– A fiatal lányok közül ma már kevesen kopogtatnak be hozzánk azzal, hogy további életüket a rendben szeretnék folytatni, és szerzetesként betegápolással foglalkozni – mondja. Huszonnégy évesen, vallásos neveltetés nélkül lépett a rendbe. – Kerestem életem célját, olvastam, tanulmányoztam a különféle vallások értelmét, üzenetét. Lelkileg leginkább a római katolikus egyház tanítása érintett meg. Gimnazista éveim vége felé már eldöntöttem, hogy mindenképp gyógyítással szeretnék foglalkozni. Akkoriban inkább az orvosi hivatás, a koraszülöttek gyógyítása vonzott. Később úgy éreztem, spirituális hátterét tekintve inkább a nővéri hivatás áll hozzám közelebb. Egészség-ügyi főiskolára jelentkeztem, és ezzel párhuzamosan a renddel is tartottam a kapcsolatot.
A rendet egy Felső-Ausztriából Magyarországon letelepedő szerzetes nővér alapította 1894-ben. Kezdetben minden rendtag kizárólag betegápolással foglalkozott. Ma a nővérek egy része idős kora miatt már nem teljesíthet ápoló szolgálatot, és a fiatalabbak közül sem mindenki tevékenykedik e téren. A rendházban jelenleg kilenc idős és hat fiatalabb nővér él.
Segítik a gyógyulást
A fehér szerzetesi ruha általában megnyugtatja a kórház betegeit. A munkatársak alkalmazásánál nem feltétel a vallásosság, ám azt elvárja az intézmény vezetősége, hogy annak szellemében foglalkozzanak a betegekkel.
– A lelki törődés, a szeretetteljes bánásmód olykor a betegek korábbi felfogását is megváltoztathatja – folytatja Hedvig nővér.
– Munkánk szépsége a sok, mindennapi kis „csoda”, amit azoknál a testileg-lelkileg kiszolgáltatott embereknél tapasztalunk, akiket ápolunk. Jó szóval, biztatással segíthetünk gyógyulásukban, erőt adhatunk fájdalmaik elviselésében. Sokukkal bensőséges lelki kapcsolatot ápolunk. Megható, felemelő érzés, de ugyanakkor felelősségteljes is, ahogyan ránk bízzák apró titkaikat, segítséget kérnek tőlünk a bajban, és megszorítják kezünket a nehéz pillanatokban.
A Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozó Szolgálatát a rend hat éve működteti. Törőcsik Júlia, a szolgálat felelőse azt mondja, rendszerük egyedülálló Magyarországon, hiszen hivatásos lelki gondozóik az orvosok egyenrangú partnereiként vesznek részt a gyógyító munkában. Hetente egyszer a viziten, illetve az orvosokkal, nővérekkel és a gyógytornászokkal együtt tartott megbeszélésen is jelen vannak, ahol interdiszciplináris teamként működve keresik a betegek minél teljesebb gyógyításának útjait.
Az Istenes Szent János által alapított Betegápoló Irgalmasrend ágostoni regulájú laikus férfirend, amelyet az elmúlt öt évszázadban csakúgy, mint ma, a világon a legnagyobb létszámú, és legjelentősebb férfi betegápoló közösségként tartanak számon. A kortárs beszámolók tanúsága szerint az irgalmasok kórházaiban mindig kiemelkedő gyógyítás, tudományos munka és oktatás folyt. Magyarországon már a 17. században több kórházat, patikát alapítottak, így például Egerben, Vácott és Pécsett.
A mai Budai Irgalmasrendi Kórházban Istenes Szent János követői, az irgalmas testvérek az engedelmességi, szegénységi és szüzességi fogadalom mellett a hospitalitást mint a rend karizmáját is magukénak vallják. A kórház Lelkigondozó Szolgálatának feladata, hogy a krisztusi szeretet megtapasztalásában és az irgalmasrendi lelkiség megélésében legyen a betegek és a munkatársak segítségére – magyarázza Törőcsik Júlia. A betegeknek lelki, spirituális és etikai támaszt nyújt, liturgikus és mentálhigiénés programokat szervez, alkalomszerűen ismeretterjesztő, oktatói felkéréseknek is eleget tesz. A lelki gondozás kiterjed a gyógyulók hozzátartozóira és a munkatársakra is. A szolgálattevők társul szegődnek a kórházban töltött napokra, és támogatják a szenvedőt, hogy saját spiritualitásából merítsen erőt. E szeretetteljes jelenlétnek köszönhetően oldódik a magány, nem oly kínzó a kiszolgáltatottság, a hitből pedig remény fakad. A szolgálat mottója, a „Veled vagyok” is ezt szimbolizálja.
Napfogyatkozás
A lelki gondozók felekezeti vagy világnézeti hovatartozástól függetlenül minden betegnek segítséget nyújtanak, elkísérik őt a gyógyulás vagy a haldoklás rögös útjain. Szinte mindenki él a felkínált lehetőséggel. A laikus katolikus és protestáns lelki gondozók mellett tagja a szolgálatnak két szerzetesnővér is. Mindketten képzett lelki gondozók. A munkából ugyancsak részt vállal egy Indiából érkezett verbita szerzetes, aki betegápolási gyakorlati idejét tölti.
A hivatásos lelki gondozók munkáját 25 önkéntes, az Irgalmas Segítő Testvérek erősítik. Járják a kórtermeket, látogatják a betegeket és jelzik, kinek van szüksége segítségre. Az önkéntesek többsége ötven év feletti diplomás – néhány kivételtől eltekintve nyugdíjasok. A szolgálat évek óta kapcsolatban áll a Polcz Alaine és Pilling János nevével jelzett Napfogyatkozás Egyesülettel. Az általuk képzett gyásztanácsadók vezetésével 2004 óta működik egy, a veszteségélmények feldolgozásában segítő csoportjuk. Tapasztalataik szerint a testi panaszok vagy a krónikus betegségekkel való küzdelem sikertelenségének hátterében sokszor a beteg feldolgozatlan gyászélményeinek sorozata áll.
Pótolják a szülőt
1992-ben került vissza az egyház tulajdonába a budapesti Bethesda Gyermekkórház. Az újraindulás a református egyház hívei közül sokakban, főként az idősebbekben, felidézte a történelmi Bethesdáról őrzött emlékeket – mondja Rideg Gyula, a kórház lelkésze. Már a kezdetekkor sokan jelentkeztek önkéntes szolgálatra. Elsősorban idősebb hölgyek, akik valamelyik gyülekezethez tartoztak, és szerettek volna hozzájárulni a kórház diakóniai munkájához. Közülük már csak egyetlen szolgál a kórtermekben – legtöbbjük maga is gondozásra szorul. – 1998 táján toboroztunk először önkénteseket. Kezdetben, külföldi mintára összeállítottunk a jelentkezőknek egy képzőprogramot, ám hamar rájöttünk, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, azonnal szeretne segíteni, és átélni azt az élményt, hogy szükség van rá. A nyugdíjasokon kívül ma már egyre több a fiatal; egyetemisták, diákok, gyesen lévő anyukák. Szolgálatra ajánlkozott már vállalkozó középkorú férfi is, aki felajánlotta, hogy kicsempéz egy kórtermet. Vannak külföldi önkénteseink, diákok, akik egy teljes évet töltenek a kórházban és egy nemzetközi ifjúsági hálózat közvetítésével kerülnek hozzánk. Az önkéntesek többsége általában a gyerekekkel való közvetlen találkozások lehetőségét keresi. Mesélnek, felolvasnak, rajzolnak, játszanak velük. A szülőkkel is beszélgetnek, ha éppen szükségét látják, vagy helyettesítik a bentlakó hozzátartozót, míg megfürdik, pihen vagy ügyeit intézi a városban.
A kezdetektől önkéntesünk a kórház egykori főigazgatója, Dizseri Tamás édesapjának testvére. Jóllehet elmúlt már 70 éves, még mindig nagyon aktív és segítőkész. Korábban a kórház onkológiájára járt, mióta az megszűnt, a többi osztályon látogatja a gyerekeket. Dizseri Ágnes együtt él a kórházzal. Mostanában leginkább epilepsziás gyerekekkel foglalkozik; minden évben több táborunkba is elmegy. Olyan, mint egy jóságos nagymama, akinek egy vigasztaló szava, simogatása elég ahhoz, hogy a kicsik jó kedvre derüljenek.
Fogják a haldoklók kezét
A Mazsihisz Szeretetkórházában, a hospice/palliativ otthonápolásnál közreműködő mobil team munkáját önkéntesek segítik. Akadnak, akik vallási meggyőződésből, mások magánéleti okokból teljesítenek szolgálatot. A mobil csoport előnye, hogy a betegeket otthonukban, megszokott környezetükben ápolja. A szolgálat képzett szakemberekből áll; tagja az orvosok, szakápolók, gyógytornászok, önkéntesek mellett a rabbi is.
Segítségükre nagy a szükség, mert a magyarországi zsidó közösségben egyre több az idős, magányos ember. A csoport megalakulása, 2001 óta a tagok csaknem 400 beteget látogattak meg, közel 12 000 alkalommal. Többségük rákbeteg volt.
Wermer Katalin önkéntes négy éve tagja a csoportnak.
– Nem tudok semmilyen magyarázatot adni arra a kérdésre, miért töltöm kedd délutánjaimat az idős, beteg, haldokló emberek „kísérésével” – mondja. Egyszerűen így tartja helyesnek. – Döntésemet a családom, a munkahelyem is elfogadta. Szerencsésnek érzem magam, hogy életük nehéz periódusában végigkísérhettem őket az „úton”, és örömmel tölt el, hogy adhattam nekik valamit a válságos percekben.
A budai Szent Ferenc kórház betegeinek többsége vallásos. Járnak ide gyógyulást keresni egyházi és közéleti személyiségek, művészek is. Az ápoló személyzet többsége világi nővér, de a kórház szomszédságában lévő kolostor két szerzetesnője is betegápoló szolgálatot teljesít. Hedvig nővér, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció tagja.
– A fiatal lányok közül ma már kevesen kopogtatnak be hozzánk azzal, hogy további életüket a rendben szeretnék folytatni, és szerzetesként betegápolással foglalkozni – mondja. Huszonnégy évesen, vallásos neveltetés nélkül lépett a rendbe. – Kerestem életem célját, olvastam, tanulmányoztam a különféle vallások értelmét, üzenetét. Lelkileg leginkább a római katolikus egyház tanítása érintett meg. Gimnazista éveim vége felé már eldöntöttem, hogy mindenképp gyógyítással szeretnék foglalkozni. Akkoriban inkább az orvosi hivatás, a koraszülöttek gyógyítása vonzott. Később úgy éreztem, spirituális hátterét tekintve inkább a nővéri hivatás áll hozzám közelebb. Egészség-ügyi főiskolára jelentkeztem, és ezzel párhuzamosan a renddel is tartottam a kapcsolatot.
A rendet egy Felső-Ausztriából Magyarországon letelepedő szerzetes nővér alapította 1894-ben. Kezdetben minden rendtag kizárólag betegápolással foglalkozott. Ma a nővérek egy része idős kora miatt már nem teljesíthet ápoló szolgálatot, és a fiatalabbak közül sem mindenki tevékenykedik e téren. A rendházban jelenleg kilenc idős és hat fiatalabb nővér él.
Segítik a gyógyulást
A fehér szerzetesi ruha általában megnyugtatja a kórház betegeit. A munkatársak alkalmazásánál nem feltétel a vallásosság, ám azt elvárja az intézmény vezetősége, hogy annak szellemében foglalkozzanak a betegekkel.
– A lelki törődés, a szeretetteljes bánásmód olykor a betegek korábbi felfogását is megváltoztathatja – folytatja Hedvig nővér.
– Munkánk szépsége a sok, mindennapi kis „csoda”, amit azoknál a testileg-lelkileg kiszolgáltatott embereknél tapasztalunk, akiket ápolunk. Jó szóval, biztatással segíthetünk gyógyulásukban, erőt adhatunk fájdalmaik elviselésében. Sokukkal bensőséges lelki kapcsolatot ápolunk. Megható, felemelő érzés, de ugyanakkor felelősségteljes is, ahogyan ránk bízzák apró titkaikat, segítséget kérnek tőlünk a bajban, és megszorítják kezünket a nehéz pillanatokban.
A Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozó Szolgálatát a rend hat éve működteti. Törőcsik Júlia, a szolgálat felelőse azt mondja, rendszerük egyedülálló Magyarországon, hiszen hivatásos lelki gondozóik az orvosok egyenrangú partnereiként vesznek részt a gyógyító munkában. Hetente egyszer a viziten, illetve az orvosokkal, nővérekkel és a gyógytornászokkal együtt tartott megbeszélésen is jelen vannak, ahol interdiszciplináris teamként működve keresik a betegek minél teljesebb gyógyításának útjait.
Az Istenes Szent János által alapított Betegápoló Irgalmasrend ágostoni regulájú laikus férfirend, amelyet az elmúlt öt évszázadban csakúgy, mint ma, a világon a legnagyobb létszámú, és legjelentősebb férfi betegápoló közösségként tartanak számon. A kortárs beszámolók tanúsága szerint az irgalmasok kórházaiban mindig kiemelkedő gyógyítás, tudományos munka és oktatás folyt. Magyarországon már a 17. században több kórházat, patikát alapítottak, így például Egerben, Vácott és Pécsett.
A mai Budai Irgalmasrendi Kórházban Istenes Szent János követői, az irgalmas testvérek az engedelmességi, szegénységi és szüzességi fogadalom mellett a hospitalitást mint a rend karizmáját is magukénak vallják. A kórház Lelkigondozó Szolgálatának feladata, hogy a krisztusi szeretet megtapasztalásában és az irgalmasrendi lelkiség megélésében legyen a betegek és a munkatársak segítségére – magyarázza Törőcsik Júlia. A betegeknek lelki, spirituális és etikai támaszt nyújt, liturgikus és mentálhigiénés programokat szervez, alkalomszerűen ismeretterjesztő, oktatói felkéréseknek is eleget tesz. A lelki gondozás kiterjed a gyógyulók hozzátartozóira és a munkatársakra is. A szolgálattevők társul szegődnek a kórházban töltött napokra, és támogatják a szenvedőt, hogy saját spiritualitásából merítsen erőt. E szeretetteljes jelenlétnek köszönhetően oldódik a magány, nem oly kínzó a kiszolgáltatottság, a hitből pedig remény fakad. A szolgálat mottója, a „Veled vagyok” is ezt szimbolizálja.
Napfogyatkozás
A lelki gondozók felekezeti vagy világnézeti hovatartozástól függetlenül minden betegnek segítséget nyújtanak, elkísérik őt a gyógyulás vagy a haldoklás rögös útjain. Szinte mindenki él a felkínált lehetőséggel. A laikus katolikus és protestáns lelki gondozók mellett tagja a szolgálatnak két szerzetesnővér is. Mindketten képzett lelki gondozók. A munkából ugyancsak részt vállal egy Indiából érkezett verbita szerzetes, aki betegápolási gyakorlati idejét tölti.
A hivatásos lelki gondozók munkáját 25 önkéntes, az Irgalmas Segítő Testvérek erősítik. Járják a kórtermeket, látogatják a betegeket és jelzik, kinek van szüksége segítségre. Az önkéntesek többsége ötven év feletti diplomás – néhány kivételtől eltekintve nyugdíjasok. A szolgálat évek óta kapcsolatban áll a Polcz Alaine és Pilling János nevével jelzett Napfogyatkozás Egyesülettel. Az általuk képzett gyásztanácsadók vezetésével 2004 óta működik egy, a veszteségélmények feldolgozásában segítő csoportjuk. Tapasztalataik szerint a testi panaszok vagy a krónikus betegségekkel való küzdelem sikertelenségének hátterében sokszor a beteg feldolgozatlan gyászélményeinek sorozata áll.
Pótolják a szülőt
1992-ben került vissza az egyház tulajdonába a budapesti Bethesda Gyermekkórház. Az újraindulás a református egyház hívei közül sokakban, főként az idősebbekben, felidézte a történelmi Bethesdáról őrzött emlékeket – mondja Rideg Gyula, a kórház lelkésze. Már a kezdetekkor sokan jelentkeztek önkéntes szolgálatra. Elsősorban idősebb hölgyek, akik valamelyik gyülekezethez tartoztak, és szerettek volna hozzájárulni a kórház diakóniai munkájához. Közülük már csak egyetlen szolgál a kórtermekben – legtöbbjük maga is gondozásra szorul. – 1998 táján toboroztunk először önkénteseket. Kezdetben, külföldi mintára összeállítottunk a jelentkezőknek egy képzőprogramot, ám hamar rájöttünk, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, azonnal szeretne segíteni, és átélni azt az élményt, hogy szükség van rá. A nyugdíjasokon kívül ma már egyre több a fiatal; egyetemisták, diákok, gyesen lévő anyukák. Szolgálatra ajánlkozott már vállalkozó középkorú férfi is, aki felajánlotta, hogy kicsempéz egy kórtermet. Vannak külföldi önkénteseink, diákok, akik egy teljes évet töltenek a kórházban és egy nemzetközi ifjúsági hálózat közvetítésével kerülnek hozzánk. Az önkéntesek többsége általában a gyerekekkel való közvetlen találkozások lehetőségét keresi. Mesélnek, felolvasnak, rajzolnak, játszanak velük. A szülőkkel is beszélgetnek, ha éppen szükségét látják, vagy helyettesítik a bentlakó hozzátartozót, míg megfürdik, pihen vagy ügyeit intézi a városban.
A kezdetektől önkéntesünk a kórház egykori főigazgatója, Dizseri Tamás édesapjának testvére. Jóllehet elmúlt már 70 éves, még mindig nagyon aktív és segítőkész. Korábban a kórház onkológiájára járt, mióta az megszűnt, a többi osztályon látogatja a gyerekeket. Dizseri Ágnes együtt él a kórházzal. Mostanában leginkább epilepsziás gyerekekkel foglalkozik; minden évben több táborunkba is elmegy. Olyan, mint egy jóságos nagymama, akinek egy vigasztaló szava, simogatása elég ahhoz, hogy a kicsik jó kedvre derüljenek.
Fogják a haldoklók kezét
A Mazsihisz Szeretetkórházában, a hospice/palliativ otthonápolásnál közreműködő mobil team munkáját önkéntesek segítik. Akadnak, akik vallási meggyőződésből, mások magánéleti okokból teljesítenek szolgálatot. A mobil csoport előnye, hogy a betegeket otthonukban, megszokott környezetükben ápolja. A szolgálat képzett szakemberekből áll; tagja az orvosok, szakápolók, gyógytornászok, önkéntesek mellett a rabbi is.
Segítségükre nagy a szükség, mert a magyarországi zsidó közösségben egyre több az idős, magányos ember. A csoport megalakulása, 2001 óta a tagok csaknem 400 beteget látogattak meg, közel 12 000 alkalommal. Többségük rákbeteg volt.
Wermer Katalin önkéntes négy éve tagja a csoportnak.
– Nem tudok semmilyen magyarázatot adni arra a kérdésre, miért töltöm kedd délutánjaimat az idős, beteg, haldokló emberek „kísérésével” – mondja. Egyszerűen így tartja helyesnek. – Döntésemet a családom, a munkahelyem is elfogadta. Szerencsésnek érzem magam, hogy életük nehéz periódusában végigkísérhettem őket az „úton”, és örömmel tölt el, hogy adhattam nekik valamit a válságos percekben.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
