WHO: aggasztó a vírus indiai változata

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ egészségügyi szervezetének hétfői genfi sajtótájékoztatóján Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi vezetője közölte, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok. A kutatások első eredményei szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a variánsra.

A WHO korábban a SARS-CoV-2 nevű vírus brit, dél-afrikai és brazil változatát minősítette aggasztónak. Van Kerkhove most közölte, hogy a részleteket kedden teszi közzé a WHO a szokásos heti járványügyi jelentésében. Hozzátette, hogy még sok kutatást kell elvégezni a mutánssal kapcsolatban, egyebek között fokozott szekvenálás révén, annak érdekében, hogy megtudják, milnen gyorsan terjed és mennyire 1954fertőzőképes ez a vírusfajta, illetve milyen mértékben csökkenti a védőoltások hatékonyságát.

Egyelőre nincsenek ismereteink olyan tényezőkről, amelyek arra utalhatnak, hogy a gyógyszereink és a védőoltásaink ne lennének hatékonyak. És ez lényeg - mondta Van Kerkhove, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is be kell tartani az egészségügyi előírásokat, a társadalmi távolságtartást, a maszk viselését, az érintkezések csökkentését. A jövőben is találkozni fogunk aggasztó variánsokkal, és mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a terjedésüket, korlátozzuk a fertőzéseket és csökkentsük a betegség súlyosságát.

Az új változat az egyik, de korántsem egyetlen ok, amely megmagyarázza a járvány felgyorsulását Indiában, ahol a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a negyedmilliót. Sok, egyebek mellett a krematóriumok statisztikájára hivatkozó szakértő szerint a hivatalos adatok jóval alacsonyabbak a ténylegeseknél. A statisztikákban nem szereplő áldozatok elsősorban a nagyvárosokon kívül, a falvakban hunytak el, ahol kevés a kórház és nem készítenek naprakész listákat.

Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főtanácsadója közölte, hogy Indiában kutatások folynak az új variáns fertőzőképességének, az általa okozott betegség súlyosságának és az oltott emberek szervezetében keletkezett antitestek reagálóképességének felmérésére.

Egyelőre azt tudjuk, hogy a védőoltások működnek, a diagnosztizálás működik, a normális vírus ellen alkalmazott kezelések működnek, így semmit nem kell változtatni, tette hozzá Szvamináthán.

A WHO adatai szerint az új fertőzöttek száma több térségben, így Európában és az amerikai kontinensen is csökkenőben van, Dél- és Délkelet-Ázsiában viszont továbbra is meredeken felfelé ível a járványgörbe. A világban a múlt héten több mint 5,4 millió koronavírus-fertőzöttet és közel 90 ezer, a vírus okozta Covid-19-betegséggel kapcsolatos halálesetet jelentettek.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte, hogy a világszervezet alapítványa az "Együtt Indiáért" akció keretében adományokat gyűjt oxigén, gyógyszerek és az egészségügyi dolgozók számára védőfelszerelések vásárlásához. Egy újságírói kérdésre válaszolva, amely azt firtatta, hogy indul-e egy újabb főigazgatói mandátumért, az etióp születésű Gebrejeszusz kijelentette, hogy jelenleg a világjárvány elleni harcra összpontosít.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...