Kínában húsz év múlva gyakoribb lesz a szívroham

Számítógépes modellezés szerint két évtizeden belül Kínában sokkal több lesz a szív- és érrendszeri betegség, mint korábban bármikor – közölte amerikai kutatók számításainak eredményét a Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes szakfolyóirat.

A világ legnépesebb országa jelenleg sem éppen a legegészségesebb, azonban ha a szív– és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit nem sikerül hatékonyan javítani, az milliók értelmetlen halálát jelentené. Ez fordítva is igaz: ha csak az átlagos kínai vérnyomást néhány higanymilliméterrel csökkentik a következő húsz évben, számítások szerint a következő két évtizedben 3-6 millió életet lehet megmenteni.
Andrew Moran és munkatársai New Yorkban igyekeztek összegyűjteni azokat a kínai statisztikai adatokat, melyek alapján a 2010-2030 közötti időszakra a hatalmas ország egészségügyi állapotának előrejelzése elkészíthető. Fölhasználták egy korábbi nagy ázsiai országokról készült tanulmányban szereplő értékeket a szív-és érbetegségek kockázati tényezőiről és a rizikófaktorok várható változásainak befolyását a betegségek alakulására.
A szakemberek emlékeztetnek arra, hogy a kínai népesség öregedése miatt a következő húsz évben mind több lesz a koszorúér-betegség és az agyi katasztrófa okozta haláleset. Eddig azonban nem történt számítás a kockázati tényezők javulása okozta változások remélhető eredményeire.
A rizikófaktorok jelenlegi gyakoriságának következtében húsz év alatt 50 százaléknál is nagyobb mértékben növekedne az infarktus és szélütés, valamint a szívelégtelenség okozta halálozás. Ez 21 millió, várhatóan kórházi felvételt igénylő eseményt és nyolc millió emiatt bekövetkező halálesetet jelentene.
Ez 14 százalékkal több, mint ami a kínai társadalom öregedése alapján várható és gyakorlatilag a vérnyomás és a vérzsírok rossz irányú változásának, valamint a cukorbetegség mind gyakoribb előfordulásának következménye. Megfelelő beavatkozásokkal ez nagyrészt megelőzhető volna.
Ha az amerikai lakossághoz hasonlóan, a kínaiaknak már csak a 20 százaléka dohányozna tíz év múlva, majd 2030-ra ezt 10 százalékra lehetne csökkenteni, sok millió életet lehetne megkímélni. Szakértők szerint a dohánytermékek kemény megadóztatása csökkentené a fogyasztást, az adóbevételből pedig segíteni lehet a korábban dohányból élő földműveseket, amíg áttérnek egészségesebb növények termesztésére.

A világ legnépesebb országa jelenleg sem éppen a legegészségesebb, azonban ha a szív– és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit nem sikerül hatékonyan javítani, az milliók értelmetlen halálát jelentené. Ez fordítva is igaz: ha az átlagos kínai vérnyomást csak néhány higanymilliméterrel csökkentik a következő húsz évben, számítások szerint a következő két évtizedben 3–6 millió életet lehet megmenteni.

Andrew Moran és munkatársai New Yorkban igyekeztek összegyűjteni azokat a kínai statisztikai adatokat, melyek alapján a 2010–2030 közötti időszakra a hatalmas ország egészségügyi állapotának előrejelzése elkészíthető. Fölhasználták egy korábbi nagy, ázsiai országokról készült tanulmányban szereplő értékeket a szív-és érbetegségek kockázati tényezőiről és a rizikófaktorok várható változásainak befolyásáról a betegségek alakulására.

A szakemberek emlékeztetnek arra, hogy a kínai népesség öregedése miatt a következő húsz évben mind több lesz a koszorúér-betegség és az agyi katasztrófa okozta haláleset. Eddig azonban nem történt számítás a kockázati tényezők javulása okozta változások remélhető eredményeire.

A rizikófaktorok jelenlegi gyakoriságának következtében húsz év alatt 50 százaléknál is nagyobb mértékben növekedne az infarktus és szélütés, valamint a szívelégtelenség okozta halálozás. Ez 21 millió, várhatóan kórházi felvételt igénylő eseményt és nyolc millió emiatt bekövetkező halálesetet jelentene.

Ez 14 százalékkal több, mint ami a kínai társadalom öregedése alapján várható, és gyakorlatilag a vérnyomás és a vérzsírok rossz irányú változásának, valamint a cukorbetegség mind gyakoribb előfordulásának következménye. Megfelelő beavatkozásokkal ez nagyrészt megelőzhető volna.

Ha az amerikai lakossághoz hasonlóan, a kínaiaknak már csak a 20 százaléka dohányozna tíz év múlva, majd 2030-ra ezt 10 százalékra lehetne csökkenteni, sok millió életet lehetne megkímélni. Szakértők szerint a dohánytermékek kemény megadóztatása csökkentené a fogyasztást, az adóbevételből pedig segíteni lehet a korábban dohányból élő földműveseket, amíg áttérnek egészségesebb növények termesztésére.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...