Bakteriális fertőzés miatt hat gyerek meghalt a iași-i kórházban
A román egészségügyi miniszter szerint az illetékesek nem reagáltak időben a fertőzés megjelenésére, a tárcavezető ezért menesztette a Iași megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőségét, és kérte a gyermekkórház menedzserének leváltását, írja a Népszava.
Epidemiológiai vizsgálatot rendeltek el iași-i Szent Mária gyermekkorházban, miután hat gyermek meghalt az intenzív terápiás osztályon. Az egészségügyi miniszter kirendelte az ellenőrző testületét, a rendőrség hivatalból eljárást indított. Nicușor Dan román államfő felelősségre vonást sürgetett, az egészségügyi miniszter pedig menesztette a Iași megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőségét – számol be a Maszol nyomán a lap.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter ezt szombat délután jelentette be, miután személyesen koordinálta a helyszínen zajló ellenőrzéseket azt követően, hogy bakteriális fertőzés következtében hat gyermek elhunyt az intenzív terápiás osztályon. A portál szerint a gyerekek a Serratia marcescens nevű baktériummal fertőződhettek meg, amely egészséges embereknél ritkán okoz problémát, legyengült immunrendszerű vagy kórházi kezelés alatt álló betegeknél viszont súlyos fertőzéseket okozhat.
Az érintett kórház menedzsere szerint nem késlekedtek: Cătălina Ionescu elmondása alapján már szeptember 16-án korlátozták a beutalásokat abba az épületszárnyba, ahol az intenzív osztály van, továbbá mintákat vettek minden lehetséges helyről, hogy a fertőzés forrását megtalálják. Az egészségügyi miniszter szerint azonban a kórház nem zárta le időben az intenzív terápiás osztályt és nem tájékoztatta kellő gyorsasággal a közegészségügyi igazgatóságot. Szerinte az első eset szeptember 13-án jelent meg, de csak hat nap késéssel jelentették a közegészségügyi igazgatóságnál, a tárca pedig csak most pénteken értesült róla.
A történtek miatt felelősségre vonást sürgetett Nicușor Dan is, aki pénteki Facebook-bejegyzésében részvétét fejezte ki az elhunyt gyermekek családjának. A román államfő elfogadhatatlannak nevezte az esetet, amelyet sürgősen ki kell vizsgálni és szankcionálni.