Ritka pillanat a magyar közéletben, ha valaki tíz éven át következetesen ugyanazt vallja. Hegedűs Zsolt, aki egykor rendszerkritikus volt, most miniszterjelöltként készül változtatni. Lehet gyógyír a programja a tartós válságban lévő egészségügy számára?
Várólisták, ápoló- és orvoshiány, alacsony GDP arányos egészségügyi kiadás, főleg ez volt a jellemző 2025-ben is az egészségügyre. Az Economx Sinkó Eszterrel beszélgetett.
Az orvosok 90 százaléka a paraszolvencia kivezetését követően is lát olyan orvosoligarchákat, akiknek túlzott hatalma és befolyása torzítja az ellátórendszer működését, mert – sokszor legalizálva – csatornázzák a betegutakat a magán- és közellátás között – hangzott el a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) XXIV. Menedzsment és leadership konferenciáján kedden.
Míg korábban a paraszolvencia reményében az állami intézményekbe igyekeztek minél több beteget bevinni az orvosok, a hálapénz betiltása nyomán kiesett jövedelmeiket most a kórház falain kívül igyekeznek legálisan pótolni.
Miközben a klinikumban óriási előrelépést vont maga után a technológiai fejlődés, a hazai népegészségügyi rendszerről ugyanez már nem mondható el az intézményi struktúra folyamatos leépítése miatt.
Történtek előremutató intézkedések az idei évben, de számos szakmai lépést elgáncsoltak a nagypolitikai érdekek – derült ki egy keddi konferencián, ahol az is elhangzott, egy ciklusra is túl sok tervet szőtt az ágazatvezetés, amelyek megvalósításának nem kedvez, hogy jövőre már a 2026-os választásokra készülődnek a politikusok.