SepsEast: konferencia a szepszisről

A konferencia témája a kritikus állapotú betegek – akik valamilyen fertőzés okán olyan súlyos állapotba kerülnek, hogy az életfontosságú szerveik működése, a keringés, légzés, veseműködés elégtelenné válik – felismerése és gyógyítása. Ezt az állapotot, amikor a fertőzés nem egy adott szervre korlátozott, hanem az egész szervezet betegségévé válik, szepszisnek (régebben vérmérgezés) nevezzük. A szepszis legsúlyosabb formáinak, a súlyos szepszisnek, szeptikus sokknak az ellátása csak intenzív osztályokon történhet biztonságosan.

A szepszis előfordulása évről évre növekszik, a betegek 30-60%-át elveszítjük. Magyarországon évente körülbelül 9000 szepszisben szenvedőt kezelnek intenzív osztályokon (Bogár L. és mtsai, Aneszteziológia és Intenzív Terápia 2012; 41; 69-76). Többen halnak meg manapság szepszisben és szövődményeiben évente, mint emlő- és vastagbélrákban, vagy tüdő- és prosztatarákban összesen. A betegek kezelése rendkívül költséges, ezért a szepszis ma szerte a világon népegészségügyi problémává vált.

Németországból indult az a nemzetközi mozgalom, amely idén szeptember 13-án megrendezte az első szepszis világnapot (World Sepsis Day). Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Magyarország egy nemzetközi, angol nyelvű kongresszus, a SepsEast megszervezésével, amelyen több mint 40 nemzetközi szaktekintély tart előadást 3 paralel szekcióban 3 napig. A SepsEast talán a világon egyedülálló kezdeményezése, hogy rezidensek, PhD hallgatók és gyakornokok számára a regisztráció ingyenes.

A konferencia apropóján olvassák el prof. dr. Molnár Zsolttal, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének igazgatójával készült interjúnkat. 

– Különbözik-e a szepszis ellátása Nyugat-Európában, illetve hazánkban? 

– Évente több millió szeptikus beteget regisztrálnak világszerte, akiknek 30-60 százalékát sajnos elveszítjük. Ezek a számok Magyarországon valószínűleg rosszabbak, azonban nincsen megbízható regiszter. Így is tudjuk azért az ellátás minőségéről, hogy az messze elmarad a nyugat-európaitól. A konferenciának az is célja, hogy őszintén szembenézzünk a hiányosságainkkal, és a nyugat-európaiak tapasztalatából tanuljunk, így országainkban eredményesen képviselhessük a szükséges fejlődési irányokat. Egy régebbi OEP-adat szerint a többszervi elégtelenséggel intenzív osztályra kerülők halálozási aránya 80 százalék; ez döbbenetesen magas szám, 50-60 százalékra kéne levinni. Az Európai Intenzív Terápiás Társaság tíz éve tűzte ki azt a célt, hogy az európai átlag 50 százalékról 30 százalékra kéne leszorítani ezt a számot. Súlyos szepszisben (szeptikus sokk) a halálozási arány jóval magasabb, 60-70 százalék.
Ez az a kategória, amin mindenképp javítani kéne, ez azonban csak multidiszciplináris összefogással valósulhat meg, mivel ezek a betegek nem az intenzív osztályon lesznek rosszul, hanem vagy még otthon, vagy sebészeti-, illetve belgyógyászati osztályon.

– Mit tehetnek a sebészek, belgyógyászok a szeptikus sokk megelőzése érdekében?

– A szepszist észlelő orvosnak azonnal meg kell tennie a korai, agresszív lépéseket, amelyek után esély van arra, hogy a későbbiekben az intenzív osztályon meg tudják menteni a beteg életét. Ezek a betegek alapvetően azért kerülnek bajba, mert a szeptikus állapot miatt súlyos oxigénadósság alakul ki a szervezetükben. Azaz ilyenkor a betegnek azonnal oxigénterápiát kell biztosítani, megfelelő vénabiztosítás mellett folyadékreszuszcitációt kell kezdeményezni, és a megfelelő vizsgálatokkal fel kell mérni a beteg oxigénadósságának mértékét, vérgázvizsgálatot kell végezni, meghatározni a laktát-szintet, a sav-bázis-egyensúly helyzetét, és amennyiben a beteg nem reagál az oxigén- és folyadékterápiára, azonnal intenzív osztályos konzíliumot kell kérni, illetve a beteg intenzív osztályos felvételét kell kezdeményezni.

– Mi az oka annak, hogy Magyarországon többen halnak meg szepszisben, mint Nyugat-Európában szokás?

– A sebészek, belgyógyászok felkészültségének javításán túl a saját házunk táján is rengeteg rendbe tenni való van, kevés az intenzív terápiás orvos, rossz a finanszírozás, javítandó a képzés, az is előfordul, hogy a nemzetközi standardoknak megfelelő kezelést még mindig nem kapják meg a betegek az intenzív osztályokon. Ez igaz az egész Közép-kelet-európai régióra.

– Mi az oka annak, hogy a szepszis előfordulása évről évre növekszik?

– Az orvostársadalom világszerte egyre érzékenyebb a tünetegyüttessel kapcsolatban, és egyre több beteget veszünk észre. Másrészt a populáció egyre idősödik, az aneszteziológia és a sebészet olyan fejlődésen ment át az elmúlt években, hogy egyre nagyobb műtéteket végzünk egyre öregebb és betegebb pácienseken, így az intenzív osztályra kerülők száma exponenciálisan megemelkedett. Ezek a betegek zömmel immunszupprimáltak, így könnyebben kialakul bennük a nozokómiális infekció, ráadásul az alapellátásban jellemző antibiotikum-túlhasználat miatt egyre makacsabbak a kórházi fertőzések.

– A biomarker-kutatás révén a közelmúltban sikerült eredményeket elérni a szepszis diagnózisában, terápiájában?

– A biomarkerek kutatása egyidejű a szepszis patomechanizmusának kutatásával. A konferencián egy szimpózium és egy előadás-szekció is a biomarkerekkel foglalkozik. A szepszis nem olyan egyszerűen definiálható kórkép, mint pl. a combnyaktörés vagy a gyomorrák, nincs egzakt diagnosztikai teszt. A szepszis biomarkerei nem olyan érzékenyek, mint a combnyaktörésnél a röntgen, ami egyértelműen mutatja az elváltozást a világ bármely kórházában. Szepszis gyanúja esetén a komplex képet kell néznünk, amelyben benne van a klinikai állapot, a lehetséges etiológiai tényezők; a biomarkerek pl. segíthetnek annak eldöntésében, hogy van-e infekció a háttérben vagy nincs, és nem kell antibiotikumot adni.
A kutatások folytatódnak, keressük az egyre pontosabb biomarkereket. A jelenlegi állapot egyfajta ördögi kör - a szepszis konszenzuson alapuló definíciói segítségével értékeljük a biomarkerek használhatóságát, de mivel ezek a definíciók elégtelenek, nehézséget okoz, hogy ezekkel igazoljuk a biomarkereket. Valószínűleg át kéne alakítani a szakmának a szepszissel kapcsolatos gondolkodásmódját – ez a jövő.