hirdetés

Összeférhetetlenség az Uzsokiban? – Reagált a főigazgató

Összeférhetetlenség gyanúját vetette fel a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az Uzsoki Utcai Kórház fizetős és állami ortopédiai ellátásai kapcsán, írja a Telex.

Álmos Péter, a MOK elnöke az RTL Híradónak nyilatkozva arról beszélt, hogy törvénysértő és összeférhetetlen, hogy az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának, Ficzere Andreának a férje és annak fiai az állami ellátás keretében is az ortopédiai osztályon dolgoznak együtt, valamint részt vesznek a fizetős műtétekben is. Az intézmény térítéses részlege már korábban is a figyelem középpontjába került, miután kiderült, hogy milliós összegekért a várólista megkerülésével lehetett beavatkozáshoz jutni, a Transparency International pedig jogerősen pert nyert a fizetős ellátások adatainak nyilvánosságáért.

Ficzere Andrea Facebook-bejegyzésben reagált a megkeresésekre. Tisztázta, hogy férje, Hangody László nem vezeti a térítéses osztályt, és a fiai nem a közös gyermekeik. Hangsúlyozta, hogy az Uzsokiban működik az ország legnagyobb endoprotetikai központja, ahol 2021 és 2025 között 10100 államilag finanszírozott műtét mellett mindössze 521 térítéses beavatkozás történt (az összes eset 4,9%-a). A vádakkal ellentétben 2025-ben a 136 térítéses ortopédiai műtétből a professzor mindössze 6, míg fia, Hangody György 1 műtétet végzett.

„Intézményünkben minden tevékenység az aktuális jogszabályok maximális betartásával történik” – idézi a Telex a főigazgató bejegyzéséből. Ficzere hozzátette, hogy a fizetős betegek többsége olyan komplex állapotú, multimorbid páciens, akiket a magánintézmények nem vállaltak.

A főigazgató leszögezte azt is, hogy a várólisták kijátszását „tűzzel-vassal irtja”, és kész bezárni a térítéses osztályt, ha a finanszírozás elegendő az intézmény fenntartására, vagy ha a fenntartói szándék úgy kívánja. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, ha a férje és elismert szakmai csapata távozna, a műtétszámok drámaian visszaesnének, és a kórház képtelenné válna a komplex revíziós műtétek ellátására.

(forrás: Telex, RTL.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...