Miért okoznak csalódást a gyakorlatban az antidepresszánsok?
Bár a pszichoszociális intervenciók hatékonyságát számos kutatás alátámasztja, alig használjuk őket a gyógyításban, állítja egy friss amerikai tanulmány, míg egy másik szerint az antidepresszáns szerek vizsgálatai kizárják a való életbeli betegek túlnyomó részét.
Egy amerikai nonprofit szervezet, a National Academies of Sciences, Engineering, and Medicine számos szakmai szervezet és intézmény (pl. American Psychiatric Association, American Psychological Association, National Institutes of Health, U.S. Department of Health and Human Services) szponzorálásával végezte el a pszichoszociális intervenciók tudományos megalapozottságával és hozzáférhetőségével kapcsolatos vizsgálódásait, amely tanácsokkal szolgál arra nézvést, hogyan lehet elérni, hogy azokat valóban fel is használják a rászorulók gyógyításában.
Az internetről szabadon letölthető dokumentum - Psychosocial Interventions for Mental and Substance Use Disorders: A Framework for Establishing Evidence-Based Standards – megállapítja: jelentős a szakadék a mentális egészség helyreállítását célzó pszichoszociális intervenciók tudományos bizonyítékokkal alátámasztott hatékonysága és azok való életbeli felhasználása között. Bár többszáz randomizált, kontrollált klinikai vizsgálat és számos metaanalízis támasztja alá a pszichoszociális intervenciók számos fajtájának hatékonyságát, a legtöbb rászoruló páciens mégsem fér hozzá ezekhez, nem használják őket rutinszerűen a klinikai praxisban, és használatukra nem képzik ki az orvosokat és az egyéb szakembereket.
Mindeközben a mentális egészség zavarai jelentős közegészségügyi problémát jelentenek, és az USA lakosságának 20%-át érintik. A pszichoszociális intervenciók – pl. pszichoterápiák, ezen belül pszichodinamikus, kognitív–viselkedéses terápiák, interperszonális pszichoterápiák, problémamegoldó terápiák, csoportterápiák, közösségi alapú kezelések, pályaalkalmassági rehabilitációk stb. – a mentális zavarok széles körében lennének hatékonyak, így használhatnánk azokat pl. az idegrendszeri fejlődési problémák, a szorongás, a trauma, a depresszió, az evés- és a személyiségzavarok és a pszichotikus megbetegedések, továbbá az addikciók kezelésében, valamint a komorbiditásként megjelenő pszichés zavarok gyógyítása során, hiszen, mint a tanulmány megjegyzi, pl. a tumoros betegek 18%-a is járulékos pszichés problémákkal küzd.
A tanulmány összeállítói hangsúlyozzák, hogy a pszichoszociális intervenciókat a fizikai kezelésekkel azonos megbecsülésben kellene részesíteni, és azzal kapcsolatosan is adnak tanácsokat, hogy hogyan lehetne a velük kapcsolatos vizsgálatok módszertanát tovább javítani. A szerzők üzenetük jelentős részét az USA egészségügyi minisztériumának célozzák (amely intézmény egyébként a szponzorok között is szerepel), és leírják, a minisztérium milyen implementációs stratégiák mentén segíthetné elő a bizonyítékokkal alátámasztottan hatékony pszichoszociális intervenciók beépülését a mindennapi gyógyító gyakorlatba. A tanulmány egy másik szponzora, az amerikai pszichiáterek szervezete elnöki közleményben üdvözölte a tanulmány megjelenését, hangsúlyozta a pszichoszociális intervenciók használatának és a velük kapcsolatos minőségi kutatásoknak a fontosságát.
Kit gyógyít az antidepresszáns?
A Journal of Psychiatric Practice című szaklap egy tanulmánya szerint a depresszióval küzdők több mint 80%-át kizárják az antidepresszáns szerekkel kapcsolatos klinikai vizsgálatokból, így az azok eredményeképpen befogadott szerek a való világbeli pácienseket nem gyógyítják olyan hatékonyan, mint ami a vizsgálatokból következne. Sheldon Preskorn és munkatársainak tanulmánya – How Commonly Used Inclusion and Exclusion Criteria in Antidepressant Registration Trials Affect Study Enrollment – összegyűjti azokat a különbségeket, amik a mindennapi klinikai praxisban megforduló depressziós páciensek és a gyógyszerregisztrációs célú vizsgálatokba beválogatott betegek között vannak.
A vizsgálat alapját a National Institute of Mental Health által finanszírozott Sequenced Treatment Alternatives to Relieve Depression (STAR*D) study képezte, amely máig a legnagyobb és leghosszabb depresszió-terápiával kapcsolatos vizsgálat, és a való életbeli betegpopuláció biztosítása érdekében minimális kizárási feltételeket alkalmazott. Sheldon Preskorn és munkatársai 4000 beteg adatait elemezték, és eredményeik szerint a szokásos kritériumok alapján a STAR*D pácienseinek 82%-át nem választották volna be a gyógyszerregisztrációs célú vizsgálatokba. A gyógyszerregisztrációs célú vizsgálatok általában kizárják azon betegek részvételét, akiknek a depresszión kívül egyéb betegségük is van (ilyen beteg volt a STAR*D study betegeinek 20%-a), kizárják a 65 évesnél idősebbeket (ilyen beteg volt a STAR*D study betegeinek 14%-a), kizárják azokat, akinek a depressziója nem elég súlyos (a STAR*D study betegeinek 15%-a), továbbá a gyógyszerregisztrációs célú vizsgálatokban nem vehetett volna részt a STAR*D study nőbetegeinek 21%-a sem, mivel nem használtak megfelelő fogamzásgátló módszert.
Mint a szerzők megjegyzik, a valódi kizárási arány még az általuk feltárt 82%-osnál is több, akár 90%-nál is magasabb lehet, mivel számos gyógyszerregisztrációs célú vizsgálat egyéb szigorú kizárási kritériumokat is alkalmaz, továbbá hozzáteszik: eredményeik segítenek megmagyarázni, mi az oka, hogy a gyógyszervizsgálatok túlbecsülik az antidepresszánsok való világbeli előnyeit, hiszen minél több pácienst zárnak ki azokból, az eredményeik annál kevésbé lesznek általánosíthatók a mindennapi gyakorlatban.
