hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Az első donoros légcsőátültetést végezték el az Egyesült Államokban

Elvégezték az első donoros légcsőátültetést az Egyesült Államokban, az orvosok szerint a szervátültetés reményt adhat azoknak a koronavírusos betegeknek, akiknek a lélegeztetőgép súlyosan károsította a légcsövét.

A New York-i Mount Sinai kórház sebészei egy súlyosan asztmás 56 éves nőbe ültettek be új légcsövet, amely be- és kilégzéskor a levegő áramlását biztosítja a tüdőhöz és a tüdőből, adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.

"Száz éve beszélünk új légcső beültetéséről", mondta Albert Merati, a Washington Egyetem sebésze, aki nem vett részt az beavatkozásban. A szakemberek szerint azonban nagy kihívást jelent egy donor légcsövét összekapcsolni a páciens érhálózatával és csak legutolsó megoldás lehet.

Sonia Dein, aki az új légcsövet kapta, elmondta: az elmúlt hat évben minden percét azzal töltötte, hogy megküzdjön elakadó lélegzetével amiatt, hogy az asztmájára kapott kezelés károsította légcsövét. A transzplantáció után ismét szabadon lélegzik.

A szakemberek szerint még korai arról beszélni, hogy a beavatkozás teljes siker. A betegnek erős orvosságokat kell szednie a szervkilökődés ellen, de az orvosok remélik, hogy évek múltán leállíthatják a gyógyszereket. Alig három hónappal a 18 órás műtét után, amelyben több mint 50 orvos vett részt, nincsenek jelei a komplikációknak, sem a kilökődésnek.

Az orvosok eltávolítottak már sérült légcső egy szakaszát vagy megműtötték azt, műlégcsövet ültettek be és végeztek olyan légcsőátültetést, amelyhez a páciens őssejtjeiből tenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel. Ám ezek a beavatkozások nem minden esetben képesek teljesen helyreállítani a szerv működését. "Amikor a beteg teljes légcsöve károsodik, az egyetlen remény a szervátültetés", mondta Eric Genden, a Mount Sinai sebésze, az átültetést végző orvoscsoport vezetője.

Az orvosok remélik, hogy a beavatkozás segít olyanokon is, akik légcsövet érintő születési rendellenességgel jöttek világra vagy akiket lélegeztetőgépre kapcsoltak, amely súlyosan károsította a szervet.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés