Az alkoholfüggőség mértékegysége

Közismert, hogy hazánk nemzetközi viszonylatban élen jár az alkoholfogyasztásban. Ugyanakkor a párhuzamosan használt, eltérő szempontok alapján relevánsnak tekinthető függőségkoncepciók sokszínűsége megnehezíti az érintettség számszerűsítését. Tovább nehezíti a kérdést, hogy az ellátásba kerülés, illetve az ehhez kapcsolódó minőségi és mennyiségi jellemzők aligha ragadják meg a függőség egészét. Az ellátásba kerülés aránya részben a jéghegy csúcsát jelöli: számszerűen rámutat azokra, akik nyilvánvaló testi és pszichés következményekkel szembesülnek a krónikussá vált alkoholbetegség miatt. Ugyanakkor a kezelésbe lépés kapcsán a betegségbelátás eltérő lehetséges szakaszait is érdemes szem előtt tartani, tudván, hogy a szenvedélybetegek jelentős része a felismerést megelőző vagy a felismerési szakaszban jár. A jövő kihívásai közé tartozik a kezelés eltérő színtereinek és funkcióinak összehangolása.

Amennyiben Moldova, Litvánia, Írország, Oroszország, Bulgária, Ausztria és Magyarország példáját vesszük alapul, az alkoholfogyasztási szokások meglepő és egyúttal lesújtó hasonlóságot mutatnak. A WHO publikációja szerint az egy főre jutó alkoholfogyasztás ezekben az országokban meghaladja az évi 11 liter tiszta szesz/fő mértékét (1). Széles körben ismert anekdotikus adat szerint egymillió alkoholfüggő országa vagyunk. Vajon hihetünk-e ennek a becsült értéknek és milyen következményekkel jár, ha a lakosság majdnem egytizedét érinti az alkoholfüggőség? Reménykedhetünk-e abban, hogy ezek a becslések túlzóak? Ha nem ennyire kedvezőtlen a helyzet, akkor mégis hogy ragadt rá az országra ez a billog? A közlemény egy hazai körkép az alkoholizmusról, a betegség kialakulásáról, előfordulási arányáról és a felépülés lehetőségeiről.

Hazai körkép

A KSH adatai szerint 1999-ben 866 000 alkoholfüggő élt Magyarországon (2). 2017-es adatokat vizsgálva látjuk, hogy ez a szám drasztikusan, 379 000-re csökkent. Vajon mi mozdít elő ilyen mértékű változást és hihetünk-e abban, hogy a számszerű csökkenés valódi változást jelez? Ahhoz, hogy az alkoholfüggőséget, illetve annak mértékét meg tudjuk becsülni, tisztában kell lennünk az alkoholizmus definíciójával, mely az első módszertani nehézséget adja a témában.

Fotó: Pixabay

A DSM-5 diagnosztikai kritériumai az alkoholfogyasztás esetében azt hangsúlyozzák, hogy az egyén egészsége jelentős károsodást vagy distresszt szenved el, ami lehet testi és/vagy pszichés tünet. Ezen tünetek számából és az életvitelt érintő hatások szempontjából megkülönböztetünk enyhe, közepes vagy súlyos fokú alkoholfogyasztási zavart, illetve függőséget (3). 1964-ben a WHO szakértői bizottsága bevezette a dependencia fogalmát, és javasolta az addikció és a rászokás terminológiájának kivezetését (1). Ennek okai között szerepelt, hogy az addiktológiai problémáknak tágabb értelmezést lehet adni, az alkoholfüggőséget is egy szélesebb spektrumon lehet elhelyezni. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha nincs egzakt, szűken lehatárolt definíció, továbbá ha a meghatározás orvosi, illetve szociológiai értelemben véve nem mindig mutat közös keresztmetszetet, akkor mi alapján becsüljük az alkoholfüggők számát Magyarországon. A KSH gyakorlatában a Jellinek-képlet használatos. Ennek a képletnek az az alaptézise, hogy a májcirrózisban (cirrhosis hepatis) elhunytak egy bizonyos százaléka alkoholbetegség következtében betegedett meg, így ebből az alkoholfüggők száma is megbecsülhető (4). A Jellinek-képlet tehát a májzsugorodásban elhunyt személyek számából indul ki, az esetek 60%-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak, és ezt a számot szorozza meg 144-gyel (a Jellinek-formula állandója). Az így kapott eredményt tekinti az adott népességcsoportban élő alkoholbetegek számának (5). A haláloki struktúra változását vizsgálva megállapítható, hogy az alkoholos májzsugor okozta mortalitás jelentősen visszaesett az elmúlt egy évtizedben. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ehhez a jelentős csökkenéshez milyen faktorok járultak hozzá? Az alkoholfogyasztási szokások mennyiségi és minőségi változásai? Jelen cikk terjedelme nem engedi, hogy ez a kérdéskör mélyreható vizsgálat alá kerüljön, de a változás mértékét tekintve minden bizonyossággal kimondható, hogy Magyarországon 1999 óta folyamatosan csökken az alkoholfüggők száma. Fontos kihangsúlyozni, hogy más értelmezési és definíciós kereten belül vizsgálva az alkoholizmus jelenségét más, gyakran magasabb arányszámokat kapnánk eredményként, de orvosi értelemben, ugyanazt a módszertani számítást használva levonható a fenti következtetés (1. táblázat).

1. táblázat. Az alkoholfüggők becsült száma KSH-adatok alapján

Ezzel együtt aggodalomra ad okot, hogy a fogalommeghatározástól függetlenül a Magyarországon élő alkoholfüggőknek csak igen csekély százaléka jelenik meg az ellátórendszerben. A függőségre oly jellemző énvédő mechanizmus, a tagadás az alapja annak a megfigyelésnek, hogy a függők 80%-a a prekontemplációs, illetve a kontemplációs szakaszban van (6). Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon élő alkoholfüggők nagy részénél a betegségre, valamint a kezelés szükségességére irányuló belátás, illetve elszánás részben vagy egészben hiányzik. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a szerhasználók csupán 5−10%-a kerül kezelésbe vagy önsegítő csoportba (7). Ez Magyarországon sincs másképp. Szintén KSH-adatokból derül ki, hogy a 2017-ben becsült 379 000 alkoholfüggőből csupán 15 000 ember regisztrált az ellátórendszerben. Az elmúlt évtized statisztikáit figyelembe véve ez az arány mindig hasonló volt, vagyis a kezelt, nyilvántartott alkoholfüggők száma a becsült alkoholfüggők számával egyenes arányban csökkent.

Mindezek fényében aligha vakmerőség azt a konzekvenciát levonni, hogy az alkoholfüggők többsége akkor kerül az ellátórendszer közelébe, ha a függőségnek már súlyosabb testi és/vagy pszichés tünetei is megjelennek. A problémás alkoholfogyasztás egy kontinuumon helyezkedik el, annak kialakulása stációkból álló folyamat. A spektrumon a kockázati ivástól kezdve a problémás nagyiváson át az enyhe, középsúlyos és súlyos, sokszor halálos kimenetelű alkoholbetegség áll. Ezért is fontos, hogy a tágabb értelemben vett ellátórendszer akár a betegséget megelőzően vagy annak korai szakaszában felismerje a problémát, és a klienst a megfelelő intervenciós eljárás keretében szakemberhez vagy ellátóhelyre irányítsa. Ehhez az oktatási, a szociális és az egészségügyi rendszerben dolgozók összehangolt munkájára lenne szükség, ahol azonos definíciók, szemléletek mentén egy mindenki által elérhető adatbázisban fellelhető segítői hálózat bevonásával lehetne segíteni az érintetteken, a függőség betegségének megjelenése előtt vagy annak korai szakaszában.

IRODALOM:

1. World Health Organization, Global Health Observatory Data Repository. (2019). Total alcohol per capita consumption is defined as the total (sum of recorded and unrecorded alcohol) amount of alcohol consumed per person (15 years of age or older) over a calendar year, in litres of pure alcohol, adjusted for tourist consumption.
2. KSH. (2018). A kábítószer-fogyasztók és alkoholisták gondozása (1997–).
3. American Psychiatric Association. Anxiety Disorders. In Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (5th ed.), 2013
4. Márk M. Az alkoholizmuskezelés amerikai egyesült államokbeli modelljei a változó társadalmi-történeti kontextusok tükrében. Doktori Értekezés, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Demográfia és Szociológia Doktori Iskola, Addiktológia és Egészség-magatartás Doktori Program, 2017
5. Vukovich G. Az alkoholizmus egyes demográfiai és szociális jellemzői. Demográfia. 1961;4(2);211–244.
6. DiClemente CC, Prochaska JO. Toward a comprehensive transtheoretical model of change: Stages of change and addictive behaviors. In: Miller, W.R., and Heather, N., eds. Treating Addictive Behaviors, 2nd ed. New York, Plenum Press, 1998.
7. Stanton MD. The role of family and significant others in the engagement and retention of drug-dependent individuals. NIDA Res Monogr. 1997;165:157−180.