hirdetés

Vokó Zoltán: Romokban a magyar népegészségügyi rendszer

A változás szele elkezdett fújdogálni – fogalmazott egy szerdai konferencián Vokó Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának igazgatója, aki szerint nemcsak előrelépésre, hanem forrásokra is van ígérvény a népegészségügy területén.

A népegészségügyi rendszer romokban hever Magyarországon. Az elmúlt 30 évben ugyanazokat a problémákat igyekeztünk legyőzni, amivel a szakma, a szakpolitika és a társadalom is tisztában van. Helyi, sporadikus kezdeményezéseken, rövidtávú projekteken túl alig történik valami ezen a területen, és bár ismerjük a programok végrehajtáshoz szükséges technikát, azok társadalmi szintű megvalósítása rendre elmarad. Népegészségügyi krízissel nézünk szembe, miközben a rendszereinket felkészületlenül érik az olyan egészségügyi válsághelyzetek, mint a koronavírus-járvány.

Ezekkel a mondatokkal nyitotta előadását az IME egészségügyi szaklap X. Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáján előadását Vokó Zoltán epidemiológus, aki az Orbán-kormány második ciklusának elején vezette az Országos Egészségfejlesztési Intézetet, azonban főigazgatói posztjáról rövid idő után lemondott.

A magyar lakosság egészségi állapota kedvezőtlen, és bár a rendszerváltást követő 15 évben javult, azóta stagnál, és a lemaradásunkat sem sikerült érdemben ledolgoznunk a fejlett államokhoz képest, és csupán néhány OECD ország kullog mögöttünk a születéskor várható élettartamban.

Miközben ezekkel a problémákkal Vokó Zoltán szerint a döntéshozók is tisztában vannak, és az egészségpolitikában hangsúlyozzák a népegészségügyi programok fontosságát, számos dokumentumban kötelezettséget vállalunk a mutatóink javítására, a nemzetközi targetek teljesítésére, az elmúlt három évtizedben nem történt érdemi előrelépés.

Legyen a népegészségügy a "gazdagok és hatalmasok" problémája is

A falat a szakmának kell áttörnie, vagy találni valakit, aki megteszi – állapította meg a szakember, aki abban bízik, hogy a pandémia nyomán a társadalomban is megszületik a felismerés, hogy fontos az egészség, és a látványos veszteségek esetén hajlandók a cselekvésre is. Fel kell ismerni, hogy a társadalmainkat mi alakítjuk, a normákat, a hiteket és gazdasági rendszereket meg lehet változtatni, új társadalmi értékeket kialakítani. Ehhez kell most szövetségeseket találni, elérve azt a kritikus tömeget, amely a döntéshozókból is kikényszeríti a szükséges lépések megtételét.

A „gazdaságilag és politikailag hatalmasok” problémájává kell tenni a népegészségügy kérdéseit például azzal, hogy a társadalom rossz egészségi állapota súlyos anyagi veszteségeket okoz az országnak. Legyünk realisták, de ne legyünk megszállottak – tanácsolta még a szakember. Az egészség csak egy a társadalmi közjavak sorában, az „egészségügy ügynökeinek” figyelembe kell venni más területek érdekeit is.

Radikális fejlesztési koncepció kell, elérve azt is, hogy az a nagypolitika asztalán is helyet kapjon. Még tanuljuk ennek módját, ám az érdemi cselekvésre csak akkor van remény, ha a civil szervezetek, a média és az egészségügy szereplői mellett megtaláljuk a politikában, a pártokban is azokat a fontos személyeket, akik képviselik a népegészségügy ügyét – mondta Vokó Zoltán.

Sokrétű, összehangolt társadalmi cselekvésre van szükség, amelynek irányítása és koordinálása a népegészségügyi szereplőinek feladata. Ennek tükrében szorul átalakításra az intézményrendszer és annak szervezete. Ugyanakkor kihívást jelent az ehhez szükséges megfelelő szakembergárda biztosítása, jelenleg az új, egészségügyi szolgálati jogviszony a hivatalokban dolgozókra nem terjed ki, így az eddig is kisszámú rezidens inkább a betegágyak mellett vállal feladatot, ahol lényegesen több fizetéshez jut – hívta fel a figyelmet a szakember.

A Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete (NKE) Ádány Róza, a szervezet elnökének vezetésével 2018-ban készítette el azt az átfogó, 2018-tól 2030-ig szóló  népegészségügyi programot, amely azóta is az Emberi Erőforrások Minisztériumában vár jóváhagyásra – jelezte Barcs István, az IME szaklap infekciókontroll rovatának szerkesztője, a konferencia főszervezője. Hangsúlyozta, központi felvilágosító rendszereket kell kialakítani annak érdekében, hogy a társadalom egészséggel kapcsolatos ismeretei valid információkkal bővülhessenek.

Forrás: antsz.hu
Forrás: antsz.hu

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...