STI szempontjából magas kockázatú populációk

A cikk témájának taglalása előtt bevezetésként egy történetet szeretnék megosztani az olvasókkal.

Egy fiatal férfibeteg lépett be leszegett fejjel, már-már remegve a nemi gyógyászati rendelőbe. Lesütött szemekkel olyan halkan beszélt, hogy komolyan hegyezni kellett a fülem.

‒    Miben segíthetek önnek? ‒ kérdeztem.

‒    Azt hiszem, valami nemi fertőzést kaphattam, mert seb van ott lent, és be is van pirosodva ‒ válaszolta feszengve a beteg.

‒    Mikor vette ezt észre?

‒    Hát, körülbelül 3-4 hete.

‒    Más orvosnál járt már emiatt, vagy valamilyen kezelést kapott már rá?

‒    Nem, még nem. Korábban volt már ilyenem, de oda nem akartam visszamenni, ahol akkor jártam, mert ott azt mondták, hogy szégyelljem magam, hogy nemi betegségem van, és hallottam, hogy nevetgélve halkan összesúgtak, hogy meleg vagyok.

Csoda, hogy a beteg az első stádiumú szifiliszes tünetével ezek után egyáltalán orvoshoz mert fordulni.

Sajnos, a fent leírt történet hazánkban még 2021-ben sem megy ritkaságszámba, holott számtalan kutatás igazolta, hogy a megszégyenítés és a stigmatizálás fokozza a rizikós szexuális magatartásra való hajlandóságot, és tovább rontja az érintettek körében egyébként is meglévő depresszív tünetek gyakoriságát vagy súlyosságát (1). Végeredményben a negatív felhangú prédikálással pont azt érjük el, ami ellen nemi gyógyászként küzdünk: bizalomvesztés miatt a beteg távol marad az ellátórendszertől, tovább fokozva a fertőzések átadásának és a komplikációk kialakulásának az esélyét és lehetőségét.

Ugyanakkor a nemi gyógyászoknak vagy venerológusoknak évről évre több a teendője. Ha vetünk egy pillantást az ECDC európai, STI-specifikus járványügyi adataira, akkor azt látjuk, hogy az esetszámok folyamatosan emelkednek. Csupán szemléltetési céllal: 2019-ben Magyarországon egy évben 791 új szifiliszes, 1348 új gonorrhoeás és 913 új urogenitalis Chlamydia-esetet diagnosztizáltak ‒ és ezek csupán a hivatalosan jelentett esetszámok (2). Ha még jobban beleássuk magunkat a statisztikába, akkor azt is láthatjuk, hogy bizonyos populációk aránytalanul felülreprezentáltak néhány nemi betegség incidenciáját tekintve.

Emellett azon túl, hogy a nemi gyógyászatot, mint szakmát vagy szakterületet, az orvostársadalom hajlamos marginalizálni, maguk a nemi úton terjedő fertőzések népegészségügyi szempontból is súlyos szövődményeket képesek okozni (pl. HPV-malignitás, gonorrhoea és Chlamydia-meddőség, HIV-letalitás), a betegek ellátásához pedig nemegyszer társszakmák (urológia, nőgyógyászat, proktológia, neurológia) segítségét is igénybe kell vennünk.

Az, hogy egyes társadalmi csoportokat az STI-k jobban vagy gyakrabban érintenek, igazolt tény ‒ az, hogy melyek ezek a csoportok, már nem annyira egyértelmű: a nemzetközi nemi gyógyászati irányelvek azt javasolják, hogy az MSM-populáció tagjait, a szexmunkásokat, a promiszkuálókat (WHO-definíció szerint új szexuális partnerek száma több mint 3/év), valamint ezek partnereit is kiemelt odafigyeléssel kell kezelni (3). Ez a kiemelt odafigyelés a gyakorlatban intenzifikált és rendszeres szűrővizsgálatokat, prevenciós és edukációs programokba történő bevonást, az STI-k ellen védő vakcinák (hepatitis B, HPV) kampányszerű beadását, és panaszok esetén mielőbbi kezelésbe és gondozásba vételt jelentene. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy a barrier védekezés nélküli szexben részt vevők, a szexuális céllal szert használók (chemsex), a bizonyos inzertív anális szexuális praktikákat alkalmazók vagy a szorongásos-depresszív zavarral küzdők ugyanúgy, vagy még inkább ki vannak téve az STI-knek, mint a fentebb tárgyalt csoportok (4).

Venerológusként kötelességünk, hogy mindennapi betegellátó munkánkban egyrészt nyitott, elfogadó és empatikus hozzáállással forduljunk a betegek felé, másrészt, hogy már az anamnézis felvételekor óvatosan „szondázzuk”, hogy vajon a páciens valamelyik rizikócsoportba tartozhat-e, majd ennek azonosítását követően a fentiek szerint járjunk el. A nemi gyógyászati rendelőben a téma intimitásának megfelelően tudnunk kell (és muszáj is) célzottan olyan kérdéseket feltennünk a betegnek, amelyekkel tisztázzuk szexuális szokásait, korábbi nemi gyógyászati szűréseken való részvételét és az erre való hajlandóságot – ha ez alacsony, akkor ennek az okát is explorálnunk kell, illetve a korábbi (szex)partnerek megválasztásának a mikéntjét is. Mindezt lehetőleg négyszemközt, nyitott kérdéseket feltéve.

A nemi gyógyászati ellátás pedig nem ér véget a diagnózis felállításával és az adekvát kezelés biztosításával, hiszen egyéb erőforrások híján javarészt a nemi gyógyászatban dolgozók feladata a prevenciós munka is. Ez a prevenció a XXI. században már túlhaladja a kizárólag barrier védekezési módokra és az önmegtartóztatásra való vak buzdítást, és kombinált prevencióban kell gondolkodnunk (5). Ennek az előbbieken túl része kell, hogy legyen a széles körű edukációs tevékenység (pl. hogy a nemi úton terjedő fertőzések körülbelül kétharmada tünetmentes, így csak célzott szűréssel felderíthető), a már említett, STI-k ellen védettséget adó vakcináció propagálása, az érintettek mielőbbi kezelése, a rendszeres szűrővizsgálatokhoz való alacsony küszöbű hozzáférés biztosítása, a dependenciában szenvedők ártalomcsökkentése, kimondottan a HIV prevenciójában pedig a preexpozíciós profilaxis (PrEP) elérhetővé tétele.

A világ gyorsan változik. Ezzel együtt változnak az ismerkedési szokások, a szexualitással kapcsolatos általános felfogás, a társadalom, és a betegek betegséggel kapcsolatos információszerzési attitűdjei is. Venerológusként nem szabad a változásnak ellenállnunk vagy lemaradnunk, hanem az új körülményekhez adaptálódva kell tudásunk és empátiás készségünk legjavát nyújtani a betegeknek, különben könnyen az elefántcsonttoronyban találhatjuk magunkat, a történések pedig a terepen ugyanúgy folynak tovább.

IRODALOM

1. Jaspal R, Page M. Enhancing HIV prevention and care among men who have sex with men: insights from social psychology. Sex Transm Infect. 2018 Nov;94(7):472‒473.
2. Nemzeti Népegészségügyi Központ, Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály: A szexuálisan terjedő fertőzésekről szóló 2019 évi jelentés.
3. Clutterbuck DJ, et al. UK National Guidelines on safer sex advice. The Clinical Effectiveness Group of the British Association for Sexual Health and HIV (BASHH) and the British HIV Association (BHIVA). 2012 Jul
4. Curtis TJ, Rodger AJ, Burns F, Nardone A, Copas A, Wayal S. Patterns of sexualised recreational drug use and its association with risk behaviours and sexual health outcomes in men who have sex with men in London, UK: a comparison of cross-sectional studies conducted in 2013 and 2016. Sex Transm Infect. 2020 May;96(3):197‒203.
5. Toskin I, Bakunina N, Gerbase AC, Blondeel K, Stephenson R, Baggaley R, Mirandola M, Aral SO, Laga M, Holmes KK, Winkelmann C, Kiarie JN. A combination approach of behavioural and biomedical interventions for prevention of sexually transmitted infections. Bull World Health Organ. 2020 Jun 1;98(6):431‒434.