„Valójában mindenkinek közös az érdeke az egészségügyben”

– Egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy a magyar betegekhez eljussanak az innovatív eljárások és terápiák, amelyek bizonyítottan hatásosak, de valahogy ez a dolog errefelé nem megy... Utoljára tán Székely Tamás beszélt arról miniszteri meghallgatásán, hogy egyik első lépése lesz a megfelelő befogadási gyakorlat kialakítása. Miért nem sikerült ezen a helyzeten változtatni és mit tehet az ETOSZ azért, hogy változzon, pontosabban legyen végre befogadáspolitika Magyarországon?

Cs. A.: –  Az ágazat vezetői számos alkalommal hitet tettek az innovatív terápiák mellett, szeretnék, ha nagyobb teret nyerne az ilyen technológiák befogadása. De minden esetben hozzáteszik: van egy út, amelyet végig kell járni. A célunk tehát közös, de előbb nyilván látni szeretnék maguk a döntéshozók is, hogy milyen betegségcsoportokat ma milyen terápiával kezelnek, hogy ezek helyénvalóak-e, miként finanszírozzák őket, és akkor még ott a kérdés, hogy mennyit bír el a társadalom…

Reményeink szerint hamarosan végeznek ezzel, amiben az ETOSZ igyekszik erős szakmai támaszt nyújtani, és akkor transzparensen is meg tudjuk majd indokolni egy-egy beavatkozás szükségességét. Hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy az innovatív technológiák mindenütt „nagy étvágyat gerjesztenek”, s olyan ütemben törnének be a piacra, amit a nálunk fejlettebb gazdaságú országok sem képesek megfinanszírozni. Az egyik oldalon ott van tehát az igény a betegekben, hogy a lehető legjobb terápiát kapják, de ott a finanszírozó, meg az azt működtető kormányok is. Tudjuk, hogy a központi költségvetésből finanszírozott eljárásoknak korlátai vannak, még ha ez a betegek számára nehezen is magyarázható, így ezek között az érdekek között kell megtalálni a kényes egyensúlyt. Azt gondolom, ha az analízis eredményeképpen kitisztul a kép, teret kaphatnak az új terápiák is.

– Önöknek vannak olyan adatai, felmérései, hatékonyság-vizsgálatai, amelyeket segítségképpen oda tudnak adni az OEP-nek?

H. P.: – Természetesen. Sőt, ezt már többször fel is ajánlottuk. Az elmúlt évben rendkívül progresszív megközelítésével, érdemi szakmai javaslataival tudott a legtöbbet segíteni az ETOSZ. Mindez a szakpolitikai-igazgatási vezetőkkel való együttműködésben is megmutatkozik: ha felismerjük egymás jogos érdekeit és szükségszerű korlátait, akkor tudunk közösen lépni. Ha ugyanis kellően absztraktan tesszük föl a kérdést, hogy akarjuk-e az új és innovatív technikákat az egészségügyben, akkor mindenki igennel felel. Az viszont, hogy ebből minél többet realizálni is lehessen, nagyon komoly munkát igényel. Egyesületünk ezt támogatja: ha kell, információt nyújtunk, elmondjuk, mit hoz egy terápia, mire lehet ténylegesen használni és mire nem, mik a valódi előnyök és az irreális elvárások. De ha arra van szükség, akár átfogó koncepcionális elképzeléseinket vagy konkrét normaszöveg-javaslatainkat is a konstruktív, közös gondolkodás szolgálatába állítjuk…

– Vagyis etikusan kommunikálnak.

– Így van. Hisszük, hogy ha kibeszéljük, hogy az egyébként mindenki által támogatott célkitűzések esetében mely szereplők számára mi a megvalósítás akadálya, akkor egyszerűbb túllendülni azon. Az ETOSZ az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyalt egészségpolitikai és gazdaságpolitikai vezetőkkel, intézményvezetőkkel, háttérintézményekkel, és egyértelmű, hogy ez a hozzáállás sokkal inkább meghallgatásra talál. Az alapszituáció ugyanis az, hogy valójában mindenkinek ugyanaz a célja: a betegek gyógyulása és az egészségügyi rendszer fenntarthatósága. Ebben mindenkinek meg is van a maga szerepe és feladata. A szakpolitikának, az egészségügyi szakembereknek, az ellátórendszer intézményeinek éppen úgy, mint az egészségipar szereplőinek, így a technológiai szektornak is. Tagvállalataink felismerték ennek a felelősségét, és nagyon komoly, esetenként önkorlátozó belső gondolkodás útján tudnak olyan érdemi javaslatokat megfogalmazni, amelyek jók nekünk is, és segítenek például a finanszírozási struktúra fenntarthatóságát is megőrizni.

– Miféle javaslatokat, megoldási módokat fogalmaztak meg?

Cs. A.: – A nemzetgazdaság számos területén van ma már lehetőség alap- és emelt szintű szolgáltatások igénybe vételére. Ha tudjuk, hogy a finanszírozásnak gátja az ország teljesítőképessége, akkor meg lehet találni annak a módját, hogy a közfinanszírozásban jelenleg elérhető szolgáltatások mellett egyéb források bevonásával a betegek akár magasabb szintű ellátáshoz jussanak.

– Azt szokták mondani, hogy ilyesmire most is köthető kiegészítő biztosítás, mások viszont régóta hangoztatják, hogy meg kellene határozni végre a biztosítási alapcsomagot.

Cs. A. – Így van. Magam úgy látom, hogy a forrásbevonásnak az az egyik akadálya, hogy az egyenlő hozzáférés hipokrata elvével eltakarva nincs lehetőség az ellátás színvonalát értelmesen javító differenciálásra. A fekvőbeteg intézményeknek viszont lenne arra kapacitásuk, hogy a fejlettebb technológiát is alkalmazzák, például oly módon, hogy a betegnek csak az alapszolgáltatás finanszírozásán felüli részt kelljen megfizetnie.

– Sinkó Eszter közgazdász társaival nemrégiben készített és mutatott be a META előtt egy tanulmányt a (magán)forrásbevonás lehetőségeiről; ilyen javaslat is szerepelt az anyagban.

H. P.: – Ha valamikor, akkor azt gondolom, most van itt a lehetőség, hogy ezeket az elképzeléseket a hivatalos szakpolitika szintjére emeljük. Egyrészt azért, mert nap nap után halljuk az államtitkárság részéről azokat a felvetéseket, amelyek tökéletesen illeszkednek a mi gondolatmenetünkhöz – legutóbb épp a Medical Tribune konferenciáján mondta azt Szócska Miklós államtitkár, hogy fölmérik az intézmények szabad kapacitásait, és jövőre már értékesítik is ezeket. Mi is erről beszélünk. Másfelől, egy innovatív terápia befogadásánál kezdetben abból adódnak a nehézségek, hogy első ránézésre ezek drágábbnak tűnnek. De mindez csak azért, mert az ellátórendszer végpontjain próbáljuk értékelni őket, miközben az előnyök nem csak ott érvényesülnek, ahol a kiadásokat realizálni kell. Most olyan az ellátórendszer fenntartói struktúrája, hogy egy pontból lehet vizsgálni az előnyöket és a hátrányokat, így most el lehet fogadtatni azt, hogy ezeknek az új technológiáknak nagy hozzáadott értékük van az egészségügyben, és hatékonyabban működnek. Éppen ezért a következő logikus lépésnek még a finanszírozó szempontjából is e technológiák elismerésének és befogadásának kell lennie.

– És esetleg ott van a nem hatékony gyógyszerek, eljárások „kifogadása”, amelyek köztudottan nem jók, de ipari vagy más érdekből még mindig finanszírozzuk őket…

Cs. A. – Igen, de azt is hozzáteszem, hogy ha megteremtődik a jó gyakorlat, akkor a nem olyan jól „működő” gyógyszerek, eljárások el fognak tűnni maguktól is. Segíthetné ezt a megoldást, ha az egészségügyi technológiák területén, akár a járóbeteg-, akár a kórházi ellátásban is megvalósítható lenne, hogy a beteg egy fix, a közfinanszírozás alapjául elfogadott támogatási szint mellett szabadon dönthetne akár egy drágább terápia mellett is – feltéve, ha a különbség megtérítését vállalja. Természetesen, gondoskodni kellene a beteg etikus tájékoztatásáról, de aztán ő dönthetné el, hogy esetleg a hatékonyabbat kéri, amihez még ő is hozzájárul. 

– Született már a technológiák értékelésével kapcsolatban is egy jogszabály, ami segítheti a folyamatot.

H. P.: – Nem is véletlen az ETOSZ megalakulása...  Jelenleg egy nagyon egyértelmű átalakulási, kiforrási folyamat elején vagyunk, amikor van értelme jó és hasznos gondolatokkal segíteni a közös munkát. Tudjuk, hogy ha csak az egészségügy oldaláról nézzük, akkor nagyok az új eljárások korlátai. De az éremnek több oldala van, és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a nemzetgazdasági szempontból jelentős szereppel bíró beszállítói piacnak is fenntarthatónak és fejlődőképesnek kell maradnia, amihez megkerülhetetlen az innovatív technológiák tényleges hazai térnyerése. Enélkül az egészségipar nem lesz képes az eddigi hozzájárulásainak még csak töredékére sem.

Meggyőződésünk: egy differenciált támogatási struktúra, az új technológiákhoz történő felülről nyitott hozzáférés figyelembe venné a finanszírozó, az egészségpolitika, a beszállítók és legfőképpen a betegek érdekeit is.

– Mikorra és mit szeretnének elérni? Jövőre hová szeretne eljutni az ETOSZ?

Cs. A.: – Az idei évre azt a célt tűztük magunk elé, hogy megismerjenek és elfogadjanak bennünket az egészségügy szereplői. Felvettük a kapcsolatot a szakpolitikával, a szolgáltatókkal, a finanszírozóval, és elkezdtük hallatni a hangunkat. A választások miatt a 2014-es speciális év lesz, amelynek meglesznek a veszélyei, de a lehetőségei is.

H. P.: – Csak az elmúlt háromnegyed évben 20 fölötti javaslatot tettünk annak érdekében, hogy az egészségügy szereplőinek élete kiszámíthatóbb legyen. Rengeteg munka árán, de eljutottunk oda, hogy a hídfőállások szakmai, koncepcionális és bizalmi alapon is kiépültek. Felkértek bennünket a táncra, és mi szeretnénk elkezdeni táncolni – azt is szem előtt tartva, hogy tánc közben ne lépjünk senki lábára.

– Nemigen verték nagydobra, hogy megalakult az ETOSZ, de mivel a területen jóval régebb óta működik az Orvostechnikai Szövetség, meg kell kérdeznem: miért volt szükség egy új egyesületre? Ők nem jól képviselték az érdekeket?

Cs. A.: – Ez tudatos volt részünkről. Önmagában ugyanis a kommunikáció nem sokat ér, először bizonyítani szerettük volna gondolataink létjogosultságát, amivel megágyazhattunk a későbbi konstruktív előrelépésnek. Ha az egészségügyi beszállítók láncát nézzük, akkor kiemelt területként beszélhetünk a gyógyszeresekről, a gyógyászati segédeszközökkel foglalkozókról és a kórházakat ellátó beszállítókról. Utóbbiak úgy ítélték meg, fontos és egyedi annyira ez a szakterület, hogy egy valóban erre fókuszáló iparági egyesület jöjjön létre. Az ETOSZ tagjai között egyébként vannak olyanok is, akik nem csak az orvostechnikai ellátásban érdekeltek. Úgy fogalmaznék inkább: tagvállalataink az innovatív technológiák beszállítására helyezik a hangsúlyt az egészségügy területén, annak teljes vertikumában.

– Az egyesület rövid neve nyilván nem véletlen. Mi az, amivel szemben az etikára, a helyes gyakorlatra, az etikus üzleti és szabályozási környezetre helyezik a hangsúlyt?

Cs. A.: – Nem feltétlenül a sérelmi alapállás az elsődleges célunk, nem kizárólag valami ellen szeretnénk fellépni és ez minden területen áthatja az egyesület működését. A mai magyar valóságban talán épp azért nehezebb továbbfejlődni, mert a legtöbben az ellenálláspontokat mutatják meg, és valami ellen határozzák meg önmagukat. Mi együttműködő partnerek szeretnénk lenni. Nyilván elsősorban saját tagvállalatainkat képviseljük, de szeretettel várunk minden, a haladó egészségügyi technológiákban érdekelt piaci szereplőt tagjaink közé. Tudomásul kell vennünk, hogy mindannyiunknak – beleértve a szakmapolitikát, az intézményeket és a beszállítókat is – partnerként kell viselkedünk, így mi a konstruktív együttműködést helyezzük előtérbe. Ez az ETOSZ-nak egyelőre bevált.