Új prioritások a biomedikális innovációk terén

A várható élettartam soha nem látott mértékben − 30 évvel − növekedett 1900 óta az Egyesült Államokban és más fejlett országokban. A II. világháború előtt e téren történt fejlődés legnagyobb rész nem orvosi okoknak volt betudható: például a táplálkozásnak vagy a közegészségügyi intézkedéseknek. Ezt követően azonban a biomedikális innovációk (pl. új gyógyszerek, eszközök és eljárások) léptek elő elsődleges okká az élettartam meghosszabbodásában. Ezzel együtt ugyanakkor az egészségügyi ellátási költségek is gyorsan – évente 2,8 százalékkal – emelkedtek. A jelenlegi demográfiai, szociális és ökonómiai források új prioritásokat hoznak a jövőbeni biomedikális innováció terén: nagyobb hangsúlyt kap az életminőség javítása és emellett kisebb figyelmet kap a várható élettartam meghosszabbítása, viszont fokozódó érdeklődés irányul az értéknövelő innovációkra ahelyett, hogy az orvosi fejlesztéseket erőltetnék oly módon, hogy közben nem elemzik a költségeket a várható előnyök függvényében.

A társadalom valószínűleg nem várja el az élettartam további növelését olyan elkötelezetten, mint azt tette korábban, mivel időközben drámai eltolódás következett be abban, hogy az élettartam meghosszabbodása mely életkorban realizálódik. A XX. század első évtizedeiben az élettartam növekedése körülbelül 80 százalékban 65 éves kor alatt realizálódott és csak a fennmaradó 20 százalék 65 éves kor felett. Mostanra ez a trend megfordult: az élettartam növekedése 80 százalékban a 65 évesnél idősebbek csoportjában nyilvánul meg. Ez főként a fiatalkori halálozás meredek csökkenésére vezethető vissza: a XX. század elején a születési kohorsz mindössze 41 százaléka számíthatott arra, hogy megéri a 65 éves kort, míg a század végére ez megkétszereződött és 81 százalék fölé emelkedett. Amíg a 65 éves kort megélők aránya alacsony volt, az élettartamban elért nyereség azt jelentette, hogy több embert lehetett „életben tartani” munkaképes kora során. Manapság már a várható élettartam terén történt további javulás azt jelenti, hogy egyre több ember éli meg nyugdíjas éveit a fiatalabb munkaképes korúak által megtermelt javakra alapozva, miközben a megélhetési, egészségügyi és szociális ellátási költségeik magasabbak. A 65 éves korúak és annál idősebbek korosztályában 5-ből 4 férfi és 10-ből 9 nő már nincs munkaereje birtokában, és 10-ből csaknem 4 azok száma, akik testi vagy mentális képességcsökkenéssel küzdenek. Ehhez járul még, hogy a kórházban ápolt fekvőbetegek csaknem fele 65 éves vagy annál idősebb.

Azzal együtt, hogy az érdeklődés fő iránya elfordul az élettartam meghosszabbítását célzó innovációktól, egyre nagyobb teret kell kapniuk az olyan fejlesztéseknek, mint amilyen például az ízületi protézisműtétek, melyek az időskorúak és az idős kor felé közeledők körében egyaránt javítják az életminőséget. Az Egyesült Államok 55 év feletti népességén belül hatalmas potenciálok rejlenek az életminőség javításában: 10-ből 3 személynek nehézséget okoz az előrehajlás, 10-ből 1 személynek bizonyos tárgyak megfogása vagy megragadása, 10-ből 4 személy rendszeresen 7-8 óránál kevesebbet alszik 24 órára számítva, 15 százaléknak nehezére esik 4,5 kg-nyi súlyt vinni, csaknem 55 százalékuknál halláscsökkenés áll fenn, egyötödük már összes természetes fogát elveszítette, és minden negyedik embernek nehézséget okoz 0,4 km-t megtenni.

Azzal együtt, hogy a jövőbeni innovációk terén az életminőség javítása vált az elsődleges célkitűzéssé, egyre nagyobb az igény az értéktudatos innovációk iránt ahelyett, hogy a „fejlődés minden áron” attitűd dominálna a döntések során, mint ahogyan ez történt egészen mostanáig. A gazdaság nem képes folyamatosan megbirkózni az egészségügyi ellátási költségek gyors emelkedésével, melynek hátterében jelentős részben éppen azok az innovációk állnak, melyek figyelmen kívül hagyják a költségeket. A foglalkoztatási alapú egészségbiztosítás díjának meredek növekedése az egyik fő oka annak, hogy az átlagos dolgozó bére miért stagnál az Egyesült Államokban már három évtizede.

A biomedikális innovációk jelenlegi környezete, illetve az értéktudatos attitűd közötti különbség megértéséhez minden innováció esetében háromféle hatást kell elemezni: hatását az ellátás minőségére (ezen belül a morbiditási és mortalitási arányok csökkentésére, a fájdalomcsillapításra, a beteg által igényelt egyéb ellátási formák javítására); hatását az ellátás költségeire (a kifejlesztésére és a betegekhez való eljuttatására felhasznált forrásokra, a jelenlegi gyakorlattal összehasonlítva); valamint hatását az ellátás értékére (a minőség változására a költség változásaival összevetve).

A biomedikális innovációkat eddig többnyire csak abban az összefüggésben elemezték (ha egyáltalán történt ilyen értékelés), hogy az miként befolyásolja az ellátás minőségét. A költségeket rendszerint figyelmen kívül hagyták, ami azt jelenti, hogy az értéket sem vették figyelembe. Kevés olyan kulcsfontosságú innováció van, mely az életminőség javítása mellett költségmegtakarítást is eredményez, így egyértelműen pozitív értékű; ennek példái az antibiotikumok vagy a diuretikumok. Az innovációk többsége azonban nemcsak az életminőséget javítja, hanem a költségeket is növeli. Az értékre gyakorolt hatás ilyenkor attól függ, hogy az életminőség javulásának és a költségek emelkedésének mértéke miként viszonyul egymáshoz.

Az értéktudatos környezet fontos járulékos tényezője lehet az olyan innovációk ösztönzése, melyek fő hatása alapvetően a költségek csökkentése, miközben a minőség állandó marad vagy legfeljebb csak kismértékben csökken. Az ilyen típusú innovációk gyakoriak más iparágakban, az orvostudományban azonban ritkák.

Attól függetlenül, hogy a reformban nagyobb szerepet szánnak-e a kormányzati forrásoknak vagy az inkább piacorientált, a hangsúlynak szükségképpen és talán elkerülhetetlenül az értéktudatos innovációk felé kell eltolódnia.

(Forrás: Fuchs VR. New porities for future biomedical innovations. N Engl J Med. 2010;363:704−706.)