Nem egyéni gyengeség, hanem rendszerhiba – látlelet a magyar orvosok mentális egészségéről

Megdöbbentő eredmények születtek a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2024 februárjában, döntően más témában végzett felmérésének kiértékelése során, ugyanis a kérdések közül kettő arra vonatkozott, milyen gyakoriak a depressziós tünetek az orvosok körében. Az ötezer válaszadó kétharmada 2-3, vagy annál magasabb pontot ért el a pszichometriai teszten, ami már kezelést igénylő hangulati zavarokra utal – számolt be az MPT eseményén Álmos Péter pszichiáter, a MOK elnöke, felhívva a figyelmet arra, hogy a szorongás és a depresszió a magyar gyógyítók körében magasabb arányban fordul elő, mint az átlagpopulációban.

Nem motiváltak az orvosok – mutatott rá a kamara korábbi felmérése. A néhány évvel ezelőtti, jelentős béremelés egyik következménye volt, hogy implicit rájuk hárították a felelősséget az ellátásokhoz való rossz hozzáférés miatt, ráadásul a több fizetés mellé a döntéshozó számos „fegyelmező” szabályt vezetett be az egészségügyiekre vonatkozóan.

A kollégákat nem pénz és a regulázás hajtja a munkában, leginkább a szakmai kiteljesedéssel lehet motiválni őket – hangsúlyozta a kamara elnöke, megemlítve egyúttal azt is, hogy bár a béremelések nyomán Magyarországon nőtt a gyógyító hivatást választók száma, de a jelenlegi, krónikus munkaerőhiányból adódó megnövekedett munkaterhek rombolják az ápolók és orvosok mentális egészségét. – Rengeteg a túlóra, és az adminisztráció, az óriási döntési felelősség mellett a rendszer korlátozza az autonómiát és „hallgatásra tanít”. Az orvosi curriculum egészét áthatja, hogy a gyógyító nem lehet gyenge, ami magával hozza, hogy a segítségkérés is elmarad a kollégák részékről – sorolta Álmos Péter.

Az orvosok mentális egészsége közegészségügyi kérdés, mert ha az ellátók fáradtak és kiégettek, nő hibák és nemkívánatos események száma, sérül a betegbiztonság, romlik a hozzáférés, mindezek pedig aláássák az ellátórendszer stabilitását – hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet arra, hogy rendszerszinten kell tekinteni és megoldást találni a problémákra, mert az orvosok mentális egészsége nem extra, hanem az infrastruktúra része.

Az orvosok alkoholfogyasztása mint betegbiztonsági kockázat

A sebészek körében a leggyakoribb a túlzott alkoholfogyasztás, míg a háziorvosoknál jellemző a legkevésbé, de a veszélyeztetett körbe tartoznak még a belgyógyászok és a fogorvosok – derült ki abból a felmérésből, amelyet a MOK tagságának bázisán végeztek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. Csabai Orsolya pszichológus, az SZTE Pszichiátriai Klinika PhD hallgatója az előzetes, nem súlyozott adatokat bemutató előadásában úgy fogalmazott, az orvosi hivatással járó krónikus stressz és fokozott érzelmi megterhelés növeli a problémás alkoholfogyasztás előfordulását, a kontrollvesztés pedig egészségügyi, pszichés és társadalmi kockázattal is jár.

Míg az átlagos magyar populációban 6,2 százalékos a túlzott alkoholfogyasztás prevalenciája, az orvosok körében az arány 8,9 százalékra ugrik – mutatják a kutatás eddigi, nyers adatai, amelyek a károsító magatartásformákat országos keresztmetszeti vizsgálat keretében, anonim, online kérdéscsomaggal mértek fel az orvosok körében. A kétlépcsős adatfelvételi hullámban összesen 8 ezer főt kerestek meg, és 1380 végleges kitöltést elemeztek, a válaszadók 68 százaléka nő, 32 százaléka férfi volt.

Míg 91 százalék válaszai arra utaltak, hogy nincs problémája az alkoholfogyasztással, a válaszadók 0,7 százalékánál kóros alkoholfogyasztást detektáltak, 0,1 százalékuknál pedig valószínűsíthető volt az alkoholfüggőség – sorolta Csabai Orsolya. – Bár a problémás alkoholfogyasztás viselkedésváltozással, a megbízhatóság csökkenésével jár, nehezített a felismerés, mert az orvosok magasan funkcionálnak, és a tünetek ellenére is képesek ellátni feladataikat, de nem kérnek segítséget sem, a stigmatizálástól való félelem okán sem – tette hozzá a pszichológus, aki szerint célzott prevenciós intervenciós stratégiák kidolgozására lenne szökség a probléma orvoslása érdekében.

A kiégés mindhárom dimenziója – érzelmi kimerültség, deperszonalizáció, csökkenő teljesítmény – szignifikáns összefüggést mutatott az alkoholfogyasztással, növelve annak kockázatát. Mindez romló munkateljesítményhez, a szakmai hibák számának növekedéséhez vezet, ami negatívan hat a betegellátásra.

Az orvosok problémás alkoholfogyasztása jelentős Magyarországon a betegbiztonság és a teljes ellátórendszer tekintetében – foglalta össze az előadó, hozzátéve, hogy a kiégés prevenciójában kiemelt figyelmet kellene fordítani a deperszonalizáció megelőzésére.

Adatok a magyar orvosok öngyilkossági kockázatáról

A kiégés nem betegség, hanem szindróma, a nem kezelt munkahelyi stressz következménye, amelyre szervezeti problémaként kell tekinteni – ezzel a felütéssel nyitotta a kutatás keretében az orvosok öngyilkossági kockázataira vonatkozó eredményekről szóló beszámolóját Kostyál Kata pszichológus. – A burn out az egyén tekintetében magasabb baleseti, kardiovaszkuláris és halálozási kockázattal jár, társadalmi szinten több betegállományt és nemkívánatos eseményt, a betegellátás minőségének romlását eredményezi.

Bár mind a női, mind a férfi orvosok körében kevesebb az öngyilkosság, de annak kockázata náluk a legmagasabb, különösen veszélyeztetettek a nők, az aneszteziológusok és a pszichiáterek. Az okok között az alacsony segítségkérési arány, a stigmatizáció és az ellátáshoz való hozzáférés nehezségei szerepelnek.

A heti munkaóra átlaga közepes korrelációt mutatott a kiégés és deperszonalizáció tekintetében, míg az ügyeleti beosztás szignifikáns de gyenge hatással bír rá. A családi állapot a kiégés mindhárom dimenziójával összefüggésben állt, leginkább negatívan a nőtlen férfiakat érintette, ugyanakkor védőfaktort jelent a házasság, még abban az esetben is, ha az válással végződött.

A kérdőívet kitöltők 88 százalékánál nem detektáltak öngyilkossági kockázatot, ám 2,2 százalékánál megállapítható volt a magas rizikó, amely szoros összefüggést mutat a kiégés mértékének növekedésével, így utóbbi mérséklésére egyéni és rendszerszinten egyaránt szükséges beavatkozni – mondta Kostyál Kata.

Míg az egyén többek között az egészség és fittség megőrzésével, a relaxációs technikák elsajátításával, a munkaidő- és mintázat megváltoztatásával tudja csökkenteni a rizikófaktorokat, addig ágazati szinten a fenntartható munkaterhelés biztosítása, az elismerés kifejezése, a támogató környezet és közösség kialakítása lehet a megoldás.

Az orvosok nem immunisak a mentális egészség kihívásaira, ezért van szükség a célzott beavatkozásokra – hangsúlyozta a pszichológus, aki szerint a kiégés prevenciójában fontosabb az állami szintű beavatkozás, amelyről számos nemzetközi jó gyakorlat pozitív eredménye is tanúskodik.

Javaslatcsomag készül

Már az orvosképzés során szükség lenne önismeret-fejlesztésre, a megküzdési stratégiák oktatására, és annak tudatosítására, hogy az orvos is kérhet segítséget – foglalta össze a szimpózium végén Álmos Péter, a szekció levezető elnöke. Elmondta azt is, hogy az orvosok mentális egészségét kutató munkacsoport célja egy olyan javaslatcsomag összeállítása is, amelyben jelzik a döntéshozók számára, hogy melyek a legfontosabb beavatkozási pontok a kiégés és az annak nyomán jelentkező mentális problémák megelőzésében.  

Sokkal színesebb az a világ, amiről az orvostanhallgatók tanulnak, mint az, amivel a valóságban szembesülnek – folytatta a MOK elnöke, aki bár úgy vélte, hogy a megtöretés még mindig része a magyarországi orvképzésnek, de változik az orvosi identitás. – Az empátiát meg lehet tanulni úgy orvosként, hogy az ne vezessen kiégéshez. Az, ha a vasárnapi ebéd mellett az orvos nem veszi fel a telefont a betegének, nem empátia hiányára utal, hanem a professzionális magatartás egyik eszköze.