hirdetés

Több, mint duplájára nőtt a kártérítési perekre kifizetett összeg

Ez derül ki a 2024. évi zárszámadási törvényjavaslat Belügyminisztériumra vonatkozó fejezetéből. A legtöbbet az Észak-budai Szent János Centrumkórháznak kellett erre költenie tavaly, írja az mfor.hu.

Mint a lap emlékeztet: szakértők szerint az elmúlt években megjelentek a milliárdos nagyságrendű kártérítések is, mégpedig a magánegészségügyi szolgáltatók elterjedése miatt – de értelemszerűen ezeket nem tartalmazza a zárszámadás. Mindössze arról van információ, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) irányítása alá tartozó kórházak mennyit költöttek tavaly kártérítési peres és nem peres ügyek miatt.

Mint írják: a kártérítési tárgyú peres ügyekben az OKFŐ megvizsgálta az intézmények igényeit és azokat a pereket találta támogathatónak, ahol már jogerős ítélet született és a per összegszerűsége, továbbá az intézmény likviditási helyzete indokolta a támogatás odaítélését. A 2024. évi eredeti előirányzat 1 milliárd 66,6 millió forint volt, amelyet később megemeltek 677,6 millió forinttal – így jött ki összesen az 1 milliárd 744,2 millió forintos kiadás. S mivel 2023-ban az egészségügyi kártérítésekre 814,7 millió forintot kellett költenie az államnak, ami 114 százalékos növekedés, kijelenthető, hogy több mint duplájára duzzadt a peres és peren kívüli kártérítésekre szánt összeg tavaly.

A kórházaknak kifizetett támogatásokon túl további költséget jelentett az OKFŐ-nek utalt 721,3 millió forint, amit úgynevezett lebonyolítói megállapodás keretében kapott meg az intézmény, méghozzá 20 millió forint lebonyolítói díjjal – de azt nem részletezik a zárszámadásban, ez pontosan mit takar. 

A teljes információ táblázatokkal

(forrás: Menedzsment Fórum)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...