hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.

Révész Máriusz: Mindenki a saját egészségének a kovácsa

Az Aktív Magyarország program célja, hogy az emberek a saját egészségük szakemberévé váljanak - mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára szerdán Mezőkövesden.

Révész Máriusz az Aktív Magyarország konferencián tartott előadásában arról beszélt, vannak problémák a magyarok egészségi állapotával kapcsolatban. Várható élettartamuk 4,6 évvel elmarad az uniós átlagtól, a túlsúlyos emberek arányában harmadikak, míg a megelőzhető halálozások számában az elsők az Európai Unióban - fejtette ki.

Kiemelte, az Egészségügyi Világszervezet egy kutatása alapján az egészségi állapotot legnagyobb részben az életmód határozza meg. Ennek tekintetében a kormány célja, hogy a magyar emberek többet mozogjanak és egészségesebben éljenek - közölte.

Az államtitkár szerint ennek két nagy területe van, az, hogy az emberek mit tesznek egészségük megőrzéséért hétvégenként, illetve hétköznap.

Hangsúlyozta, "kemény munkával sikerült elérni", hogy az EU-val folytatott tárgyalások után Magyarország 65 milliárd forintot fordíthat aktív turisztikai fejlesztésekre. A támogatást el kellett osztani a vármegyék között lakosságszámuk, területük és anyagi helyzetük arányában.

Révész Máriusz elmondta, az aktív turizmusban együttműködésre van szükség, jó példaként említette a Rába Szövetség megalapítását, amellyel egy év alatt több eredményt is elértek. Hozzátette, az együttműködés érdekében az Aktív Magyarország programban térségi stratégiákat is készítenek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy államtitkársága korábban megkapta a népegészségügyi termékadó felhasználásának lehetőségét. Több programot indítottak, köztük a Mozgás receptre, a Mozdulnék elnevezésűt, illetve rászorulók és mozgássérültek támogatására kidolgozott programot.

Kiemelte, a jövő évben államtitkárságuk automatikusan megkapja a népegészségügyi termékadó tíz százalékát, így jövőre hatmilliárd forinttal többet fordíthatnak majd fejlesztésekre, mint az elmúlt években. Meghirdetik az Aktív magyarok programot, új pályázatokat is hirdetnek, és több támogatás jut beruházásokra, eszközbeszerzésre és szemléletformálásra is.

 

Többet fordítanak majd a sportinfrastruktúra-fejlesztésekre, így többi között mászó- és pingpongtermek, bringaparkok, futókörök és görparkok kialakítását is támogathatják. Emellett kétmilliárd forinttal több jut majd szemléletformálásra és élménysport-eseményekre is - fűzte hozzá.

Révész Máriusz azt is elmondta, a programban bővítik a közös munkát az egészségüggyel, emellett megduplázzák a fogyatékossággal élőknek és mozgássérülteknek sporteszközök beszerzésére és mozgás támogatására adott összeget.

Hozzátette, a SZÉP-kártyán új zseb nyílik majd Aktív magyarok névvel, így 450 ezer forintról 570 ezer forintra növekszik a kártyára fizethető összeg. A havi 10 ezer, összesen 120 ezer forint csak az új zsebre adható, és azt csak sportolásra fordíthatják majd az emberek - mondta.

Révész Máriusz arról is beszélt, hogy a jövő év első felében egyebek mellett szabályozással segítik a gátak átjárhatóságát, a vízitúrázásra vonatkozó szabályokat egyszerűsítik és egységes túravezetői képzést hoznak létre.

Az államtitkárt Petényi Mirkó, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezetője követte, aki prezentációjában arról beszélt, két elkészült stratégiájuk közös célja, hogy az ország az évtized végére a legélhetőbb európai országok közé tartozzon.

Az ügyvezető elmondta, a szerdai konferencián mintegy négyszázan vesznek részt 253 szervezet képviseletében. "Történelmi lehetőségnek" nevezte a konferenciát, mert meglátása szerint a rendezvényen mindenki ott van, akinek az aktív mindennapoktól az aktív kalandokig terjedő kérdésekben véleménye, szerepe lehet.

Petényi Mirkó megemlítette, hogy az aktív turisztikai tudás növelésének lehetősége is a céljaik között szerepel.

(forrás: MTI)

Könyveink