Rékassy Balázs: Kommunista szemléletű bérrendezés történt
A járvány alatt az ellátórendszer még igazságtalanabbá vált, mondta a Jelennek Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser.
Önkéntesként dolgozik egy budapesti kórház Covid-osztályán. Mit tapasztal, milyen állapotok uralkodnak az előző hullámhoz képest?
Kicsit jobb. A harmadik hullám alatt tényleg minden ágy megtelt, minden egyéb ellátás teljes mértékben háttérbe szorult. Most, ha csökkentett mértékben is, és intézménye válogatja, mennyire, de valamilyen mértékben folynak egyéb ellátások is a kórházakban, a tervezett műtétek egy része megtörténik, az akut eseteket ellátják.
(...)
Az ápolók kedvesek, segítőkészek a betegekkel, még akkor is, ha nap mint nap ugyanaz a feladat, beöltözés izzasztó védőruhába, napi rutin, 12 órás műszak. Miközben cserben hagyta őket a társadalom, a szakszervezetek és a kormány is. Egy Covid-osztályra, nagyjából 30 betegre, csúcsidőszakban negyvennél is többre, két ápoló jut, akiknek főképpen ágyhoz, oxigéncsőhöz kötött betegeket kellene ellátniuk, vagy az intenzíven három ápoló próbál mozgatni, forgatni és szakmailag ellátni, döntően túlsúlyos, nagy darab, magatehetetlen embereket. Képtelenség. Nem volt jó lépés, hogy az orvosok bére nőtt, az övékkel meg nem foglalkozott senki.
Ha kaptak volna béremelést, akkor nem lenne képtelenség?
Vonzóbb lenne a szakma és többen lennének. Nem tudjuk a pontos számokat, de miután idén év elején bevezették az új egészségügyi jogállásról szóló törvényt, nagyjából négy-ötezren elhagyták az állami egészségügyet, és ők döntően nem az orvosok közül kerültek ki. Mindez arra jött rá, hogy eleve hiányzik körülbelül 20 ezer szakdolgozó a rendszerből.
Ezt a hiányt emberéletekben is mérni lehet?
Akik dolgoznak, mindent megtesznek, lazsáló, hanyag ápolóval nem találkoztam. De az biztos, hogy több ember kellene a súlyos betegek mozgatására, forgatására, a figyelem alatt tartásukra. Állandó zsonglőrködés folyik, más osztályokról vezényelnek át a Covidra dolgozókat, így aztán a legtöbb helyen nincs állandó személyzet, nem találkozik rendszeresen ugyanaz a beteg ugyanazzal az ápolóval, nincs meg a folyamatosság, nincs csapatmunka, esetleg a megfelelő szakértelem is hiányozhat. Én hiszek az összeszokott csapat erejében. Mindemellett hiányzik az elő- és az utógondozás szociális hálózata is. Vannak emberek, akiket nyugodtan el lehetne látni otthon, a saját környezetükben is.
A kormány azt gondolta, ha béremelést ad az orvosoknak, akkor ők majd elviszik a hátukon a járványkezelést.
Az, hogy egy fontos, életmentő feladatot ellátó szakember meg legyen fizetve, jogos. Halaszthatatlan volt a bérrendezés. Tehát egyik oldalról segíti a járványkezelést. Másrészről egy gyors, hozzá nem értő, kommunista szemléletű bérrendezés történt. Az eredménye tömeges motivációvesztés és egy igazságtalan rendszer megszületése. A rendszerből elveszett a cél és a megbecsülés. Minek lásson el valaki több beteget, magasabb minőségben, ha ugyanakkora fizetést kap, mint aki alig tesz valamit? Egy orvos, aki a Covid-osztályon dolgozik, nem csak kemény fizikai munkát végez, de lelkileg is terhelt, hiszen naponta halnak meg a betegei. Ugyanakkor azt látja, hogy egy kollégája hat órát dolgozik egy szakrendelésen és ugyanannyit visz haza. Elveszítette a motivációt az a sebész is, aki esetenként hálapénzért ugyan, de naponta megműtött öt beteget. Most minek műtsön a minimumnál többet, ha úgyis megkapja az emelt fizetését? Nem érdeke csapatot szervezni, bent tartani az aneszteziológust, szervezni a beteg útját, és ráadásul nincs szakdolgozó sem a többletmunkához. Ehelyett fogja magát, és az állami kórházban elvégzett két műtét után átmegy a magánkórházba és több pénzért, jobb körülmények között inkább operál még három beteget.
