hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Papp Magor: Ez még sikertörténet is lehet

Ha a kormány készülő egészségügyi akcióterve nemcsak vészforgatókönyv az ellátások beszűkülésének esetére, hanem tartalmazza a bérrendezést is, az akár sikertörténet is lehet – vallja a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Papp Magor úgy nyilatkozott: szövetségük örül neki, hogy akcióterv készül annak érdekében, hogy Magyarországon ne alakuljon ki olyan helyzet, mint Szlovákiában, de még nem tudni, mit tartalmaz majd ez az akcióterv. Mint kifejtette: ha csak vészforgatókönyv készül, amelyben a megmaradó szereplőkkel és forrásokkal kalkulálnak, az világos üzenetet jelenthet az ágazatnak, hogy "a kormány lemond az érdemi megoldásról, és elfogadja, hogy az ellátórendszer szép lassan összeomlik". Ám az akcióterv kidolgozása azt is jelentheti, hogy végre észbe kaptak a kormányzati szereplők, hogy valamit tenni kellene az egészségügy krízishelyzetének rendezése érdekében.

Annak kapcsán, hogy az ellátási zavar megakadályozása érdekében a kormányzat számításba veszi az orvosok esetleges átcsoportosítását is, Papp Magor azt mondta: ez az intézkedés nehezen értelmezhető, mivel már most sincs belső tartalék az egyes szolgáltatóknál. A legtöbb helyen minimállétszámmal működnek osztályok, és egyetlen embert sem lehet átirányítani. Papp Magor szerint az is kérdés, a gyakorlatban miképp lehetne a kollégákat kötelezni arra, hogy az otthonuktól akár több száz kilométerre kelljen dolgozniuk.

Papp Magor kitért arra is, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal legfrissebb adatai szerint az idén újabb szomorú rekordot dönt az elvándorló orvosok száma. Tavaly 1111, ebben az évben mostanáig 1184 orvos kapta meg azt az engedélyt, amellyel külföldön dolgozhat. Papp Magor hozzátette: sokan az utolsó pillanatig kitartanak, bízva abban, hogy az egészségügy helyzete javulni fog. Így ha rövid időn belül nem kínálnak elfogadható alternatívát, a következő időszakban valószínűleg még többen döntenek majd úgy, hogy elhagyják a magyar egészségügyet.

Papp Magor azt mondta: az Élhető magyar egészségügyet mozgalmuk keretében gyűjtött felmondólevelek száma december elején a 2500-at is meghaladta, már öt megyében gyűlt össze kritikus mennyiségű felmondás, ami azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvosellátottságát. Hozzátette: jelenleg több helyen párhuzamosan gyűlnek a felmondások, így végleges számot csak az akció végén tud mondani.

A Magyar Orvosok Szövetségének az önként vállalt túlmunka visszamondásáról szóló akciójához legutóbbi információi szerint már több mint kétezren csatlakoztak. Papp Magor azt mondta: emiatt több helyen gyorsan zavar alakulhat ki, hiszen az intézményeknek nincsenek belső orvosi tartalékaik, így a túlmunka visszamondásával sok helyen nem lesz lehetséges kitölteni az ügyeleti sorokat.

A rezidensszövetség elnöke továbbra is bízik abban, hogy a következő néhány napban sikerül megegyezniük a kormányzattal. Ellenkező esetben január másodikán sajtótájékoztatón közlik az intézményekkel és a közvéleménnyel akciójuk további lépéseit.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...