Merre halad az egészségügy átalakításnak nevezett reformja?

Okoz nehézségeket, hogy az ágazati struktúra átalakítása egy olyan időszakban kezdődött, amikor a kórházaknak egyszerre kellett megküzdeniük a koronavírus-járvány okozta túlterheléssel és az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével járó feszültségekkel – fogalmazott előadásában Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke, aki az intézményvezetők szemszögéből számolt be az átalakítás eddigi tapasztalatairól.

Az irányító szereppel felruházott megyei kórházak nem mindenütt ismerik a köréjük csatolt városi intézményekben zajló döntési folyamatokat, egyes helyeken pedig a vezetőket is felkészületlenül érte néhány olyan többletfeladat, amelynek ellátásához hiányzik a tudás és a rutin, amelynek megszerzéséhez nem kaptak központi segítséget. Az alá-fölé rendelt viszonyban konfliktusokat szül a jogok és felelősségek elosztása, nehézségeket okoz a fluktuáció, valamint döcögőssé teszi az együttműködést, hogy sokhelyütt nem egységesek a kórházi informatikai rendszerek. Az MKSZ-hez érkező gyakori panasz a városi kórházak részéről, hogy úgy érzik, a legfőbb irányító szervek eleresztették a kezüket, pedig – mint az elnök jelezte – fontos lenne, hogy ezekkel a szolgáltatókkal is kapcsolatot tartsanak a szakmapolitikai vezetők.

A beszerzési folyamatok lassúak, az engedélyezési eljárások nehézkesek. A szabályozott, ám sokkal egyszerűbb és gördülékenyebb ügymenet a szolgáltatók helyzetét is megkönnyítené, a nem csak az árra fókuszáló eljárásrend pedig a betegek biztonságát növelné. Rövid határidőkkel, nem érthető célokkal dupla adminisztrációt kell végezniük az intézményeknek, ezek a napi, ellátással kapcsolatos feladatokat szorítják háttérbe. Egyes esetekben indokolt lenne a városi kórházakban is megtartani az önálló gazdasági vezetést.

A betegellátás helyét ott kell kijelölni, ahová a beteg el tud jutni, súlyozva azokra a szolgáltatókra, amelyek minőségi ellátást nyújtanak, itt biztosítva a gyógyításhoz szükséges finanszírozást is – sorolta tovább az MKSZ javaslatait Ficzere Andrea, aki szerint az intézmények szabad kapacitásainak kiajánlása diagnosztikában, műtétekben a várakozási idő és várakozók számának csökkenését is eredményezné. Mivel a gyógyítás eredményességét és a beteg biztonságérzetét egyaránt meghatározza az orvos-beteg kapcsolat, a szabad orvosválasztás lehetőségét ne szabad elvenni a páciensektől.

Muszáj visszapótolni a személyzetet, mert nincs – szögezte le az MKSZ elnöke, hozzátéve, hogy az orvosok és szakdolgozók mellett a gazdasági-műszaki területeken dolgozókat is tisztességesen meg kell fizetni, mert nélkülük nincs ellátás. int fogalmazott: csak egy kicsi kellene ahhoz, hogy az ágazati béremelés „kerek egész legyen”, és megszűnjenek a feszültségek az egyes szereplők között.

Évtizedes, stabilnak hitt rendszereket roppantottak meg

Az egészségügy irányítási rendszereinek változásait a kilencvenes évektől kezdve tekintette át előadásában Sinkó Eszter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese, emlékeztetve, hogy 2010 után az ágazat számos, a korábbi érákban stabil szereplőjét gyengítették meg a kormányzati intézkedésekkel, mint az ÁNTSZ, vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az elmúlt tíz évben egészségügyi ágazati program nem született sem a kormányzat, sem a szakpolitikai vezetés részéről, az utolsó – helyenként máig hivatkozott – ilyen a Semmelweis Terv volt, amelynek néhány fontos eleme, köztük a népegészségügyi termékadó máig megmaradt, és az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér alapjait is akkor tették le.

Ebben az időszakban egy korábban nem tapasztalt jelenség is feltűnt: olyan, az egészségügyet érintő változások indultak el, amelyeket nem a szaktárca vezetője kezdeményezett – ilyen volt példaként az államosítás. Egyidejűleg az ágazati miniszterrel szemben az lett az elvárás, hogy a kormány érdekeit képviselje az ágazat felé, és ne fordítva.

Miközben nem sikerült megállítani a kórházak eladósodását – 2010 nyarán még csak 25 milliárd forintnyi kintlévőség volt, ami mára megduplázódott –, a kormányzat nemigen foglalkozott az egyre sürgetőbb béremelési követelésekkel. Ebbéli álláspontját nem rendítette meg az egészségügyiek talán legnagyobb, 2015-ös megmozdulása, és az ágazatért akkoriban felelős Zombor Gábor lemondása sem, viszont abban az évben már a korábban az egészségügy terén kerékkötőnek számító Pénzügyminisztériumból is jelezték, hogy bért kell emelni. A kormányzattól 2016-ban érkezett az újabb megsemmisítő csapás: az államigazgatási rendszer átszervezése nyomán számos egészségügyi háttérintézményt bezártak, átszerveztek, ami súlyos funkció és szakembervesztéssel járt.

A betegek a béremelés és az átalakítás vesztesei

Gazdátlan maradt az egészségügy a 2018-as választásokat követően is, hiszen a gigaméretű Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alatt maradt. Ahogy kormányprogram, úgy egészségügyi program sincs – Kásler Miklós egészségprogramja a nyilvánosság számára máig ismeretlen –, ciklusokon átívelően egyedül az e-health programokat viszik tovább.

Időközben elkészül egy előremutató kormányhatározat, amely nyolc pontban határozza meg az ágazati teendőket, ám közben a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium is előrukkol egy-egy, az egészségügyet érintő átfogó javaslatcsomaggal – folytatta a számvetést az egészségügyi közgazdász, eljutva 2020 tavaszáig, amikor az addig gazdátlan egészségügynek hirtelenjében több vezetője is akadt. Miközben az Emmi-ben munkába kezd Kollár Lajos miniszteri főtanácsadó, az egészségügyért felelős államtitkárt nem vonják be ezekbe a feladatokba. Fajsúlyos szereplőként jelenik meg a színen az egyetemi klinikák révén az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és egy rövid időre a kórházi adósságrendezés kérdéseiben a Miniszterelnökség. Végül nehéztüzérségként színpadra lépett a Belügyminisztérium, amelynek vezetőjénél az egészségügy összes szereplője megjelent, köztük a Magyar Orvosi Kamara is, amely meglepetésre új színt vitt a tárgyalássorozatba azzal, hogy a miniszterelnök maradéktalanul elfogadta a szervezet bérkövetelését.

Miközben az orvosok fizetésének nagyarányú emelése úgy tűnik, biztosítja az utánpótlás és mérsékli a migrációs kedvet, ám nem csillapította az elvándorlást a magánszféra irányába.

A béremelés és pandémia nyomán az ágazat GDP arányos részesedése  5,9 százalékra kúszott fel, azaz a kormány rengeteg pénzt tett a rendszerbe: idén az alapellátás százmilliárdja mellett 260 milliárd forintot szántak az orvosi és szakdolgozói béremelésre, aminek jövő évi továbbvitelére további 460 milliárd forintos többlet kerül az egészségügyi büdzsébe – sorolta a számokat Sinkó Eszter, megjegyezve azonban azt is, hogy a bérekre költött források miatt jó néhány tervezett reformlépés elmaradhat, mert arra már nem jut pénz.

A béremelés-sorozat vesztesei a betegek – állapította meg az elemző. – A magas, ám egységes orvosbér és a paraszolvencia kivezetése nyomán sok orvos „eldobta a szikét és a fonendoszkópot”, arra várva, hogy ösztönzők jelenjenek meg a rendszerben. A hálapénz eltűnése fokozta az ellátórendszer dezintegráltságát, a betegeket elutasítják, vagy magánszolgáltatóhoz irányítják őket, de már ott is várni kell az ellátásokra.

Versenyképességi és termelékenységi tényező a társadalom egészsége

Az egészségi állapot nemcsak magán-, hanem közügy, hiszen a termelékenységet, az ország gazdasági teljesítőképességét is meghatározza – adott makrogazdasági szempontok mentén helyzetelemzést és jövőképet az egészségügyről Szalai Ákos. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességi és strukturális elemzési főosztályvezetője betekintést nyújtott a jegybank néhány héttel ezelőtt kiadott, legfrissebb versenyképességi és fenntarthatósági jelentésébe is.

Az MNB fontos versenyképességi tényezőként vizsgálja az egészségügyet és a társadalom egészségi állapotát. Bár az egészség megőrzésében az egyénnek is nagy felelőssége van, ugyanakkor az államnak biztosítania kell az egészségügy számára azokat az eszközöket és struktúrákat, amelyeken keresztül hozzájárulhat ehhez.

Jelentős növekedési tartalékként tekint az MNB az inaktívak hatodára, azaz arra a 260 ezer emberre, aki egészségügyi állapota miatt marad távol a munkaerőpiactól, ez naponta 110 ezer főnyi hiányt jelent – sorolta a potenciális növekedési tartalékot jelentő területeket a főosztályvezető, aki szerint mindez nagy terhet ró a nemzetgazdaságra is, hiszen tavaly 240 milliárd forintot fordítottunk betegszabadságra és táppénzre. Ugyancsak rossz hatással van a termelékenységre a krónikus betegségben szenvedő magyarok magas aránya.

A prevenció fejlesztésében, a szűrőprogramok kiszélesítésében, az egészségnevelés és a lakosság egészségtudatosságának erősítésében látja a jegybank a megoldást a kielégítetlen egészségügyi szükségletekre. Javasolják a kórházi ellátáson kívüli ellátások kiszélesítését, mert az olcsóbb. Egyidejűleg az állampolgárok edukálásának is abba az irányba kell mutatnia, hogy a gazdaságosabb és biztonságosabb ellátások irányába mozduljanak, illetve dönteni tudjanak arról, milyen problémával kell felkeresniük az orvost, és mi az, amivel nem.

Javulni fog az ellátás Kovács Árpád szerint

Az állam 2010 és 2019 között 600 milliárd forinttal többet fordított egészségügyre, mmint korábban – adott átfogó áttekintést az állam egészségügyben vállalt szerepéről Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások vásárlóparitáson számolt összege 2170 USD volt hazánkban 2019-ben, ennek 62 százalékát az állam, 38 százalékát a magánszféra állta.

Míg az elmúlt 13 évben hullámzóan részesült az egészségügyi ágazat az államháztartási kiadásokból, a stagnáló és a javuló tendencia egyszerre volt jelen, addig jövőre erőteljes növekedés tapasztalható a két és félszeresére emelkedő orvosbérek, és a 72 százalékkal növekedő szakdolgozói fizetések nyomán. Tovább javítja a mérleget, hogy nagyléptékű beruházások és programok is folytatódnak az ágazatban.

Ellátásromlásra nem, sőt javulásra számít a jövőben Kovács Árpád, ami szerinte annak is köszönhető, hogy a nehéz helyzetek kezelésében rutint szerzett az egészségügy a koronavírus-járvány elmúlt másfél évében. Ugyanakkor javaslata szerint folytatni kell az ágazatirányítás szervezeti átalakítását, kihasználva az OKFŐ-ben rejlő lehetőségeket, a praxisközösségek által nyújtott szolgáltatásokat, megtartva emellett az egészséges arányokat a megyei és városi kórházak között. Szükséges még a bérolló szűkítése, a paraszolvencia – amely nem csupán rendőrségi kérdés – megszüntetése mellett a valós költségalapra kell állítani a finanszírozási rendszert is, biztosítva az ehhez szükséges pénzeszközöket.

Az állami szerepvállalás további térnyerése mellett 2022-23-ban tovább növekszik az egészségügy GDP arányos részesedése – prognosztizálta az elnök, megemlítve, hogy a növekedési potenciálhoz hozzájárul a hazai orvostársadalom vállalkozóképes részének beruházási kedve. Ugyanakkor különvéleményként Kovács Árpád megfogalmazta, néhány akut kérdést rendezni kell. Ide sorolta az egészségbiztosítás tényleges biztosítási alapra helyezését, a szektorsemleges finanszírozást, és a magánszolgáltatók helyének meghatározását a rendszerben.