hirdetés

Megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség

Az egészségügyi ágazat tudományos tevékenységeinek összehangolására, a kutatások gyakorlati koordinálásának támogatására a kormányzati prioritások érvényesítése érdekében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség (NEKÜ), tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-t.

Az ügynökség célja, hogy a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások támogatásával kimagasló innovációs környezetet teremtsen, amely új, magyar fejlesztésű technológiák és eljárások kidolgozására ad lehetőséget, növeli a hozzáadott értéket és a betegek számára szélesebb körben elérhetővé teszi az innovatív terápiákat.

Kásler Miklós 2018 nyarán jelölte ki az irányokat "a Nemzeti Egészségügyi Programok megfogalmazásában, amelyeket az Országos Intézetek dolgoztak ki a Nemzeti Rákellenes Program mintájára". Az egészségügyi kutatások koordinálása és a szakmai munka is az országos intézetek kezében összpontosul.

A NEKÜ elsősorban támogatói szerepet tölt be az orvostudományi és klinikai vizsgálatok felé, és fő célja és feladata a hazai klinikai vizsgálatok és orvostudományi kutatások minőségének a személyi és tárgyi feltételrendszereinek a javítása. A hazai kutatási irányvonalak gyakorlati alkalmazásában segíti a tudományos tevékenységet végző Országos Intézetek kutatóhelyeit, a kutatási központokat és egészségügyi ellátóhelyeket. A nemzetközi együttműködések keretében a szakterületekre vonatkozó jó gyakorlatokat megosztja és a kidolgozott struktúrákat tudástranszfer révén a bilaterális és multilaterális partnerei számára átadja.

Jelenleg Magyarországon nem létezik olyan intézmény, amely kizárólag a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások fejlesztésére és támogatására szakosodott. Ezért a hazai sajátosságok figyelembe vételével Kásler Miklós létrehozta az egészségügyi kormányzat felügyeletével működő szakmai testületet is: ez a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központot (NOKK).

Az új, szervezett struktúra mentén a nemzetközi konzorciális klinikai vizsgálatok hazánkba való becsatornázása lényegesen hatékonyabbá válhat, emellett az országos intézetek hálózatának kialakításával megvalósítható az egységesen magas minőségű kutatóhelyek kommunikációjának erősítése, továbbá a bizalomépítés, amely Magyarország nagyobb mértékű bevonását eredményezheti a nemzetközi klinikai vizsgálatokba.

Kásler Miklós a NEKÜ ügyvezetőjének Tarnai Juditot nevezte ki, aki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) általános igazgató-helyettese volt és a teljes szektorban nagy tapasztalatokkal rendelkezik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...