Lantos: Az államszervezet trehány, hanyag és korrupt
Lélegeztetőgépekről, ágyfelszabadításról, központosításról beszélgetett a Magyar Narancs Lantos Gabriella egészségügyi menedzserrel.
Magyar Narancs: A koronavírus-járvány alatt több írása is megjelent a 24.hu-n, az egyikben így fogalmazott: a veszélyhelyzet kihirdetése nyomán, konkrétan az iskolák bezárásakor értették meg százezrek – tanárok, egészségügyiek –, hogy „a magyar állam nincs többé”. Mit értett egészen pontosan ezalatt?
Lantos Gabriella: Azt, hogy az állam nem képes közszolgáltatásokat nyújtani úgy, ahogy azt az alaptörvényben saját maga számára előírja. Nem képes garantálni az egyenlő hozzáférést az oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz, sőt nagyjából alig garantál ezekből valamit. Éles különbséget tesz a Coviddal fertőzöttek és egyéb betegek között, az előbbieket érthetetlen módon kedvezményezve. Ez mind azt mutatja, hogy nem tudja ellátni azokat a feladatokat, amelyeket az állampolgárok jogosan elvárnak tőle egy 21. századi európai államban.
MN: Írásában párhuzamot von az oktatási és egészségügyi rendszer között és azt mondja, a központosítás nem működik. Ez most, a járványkezelés során jobban kiütközött, mint eddig?
LG: Ez a járvány egy nagy teljesítményű nagyító volt, amely tűpontosan mutatta meg, hogy melyik intézményrendszernek mi a problémája. Azt láttuk, hogy az eddig úgy-ahogy működtetett rendszer nem garantálható tovább, ha a természet beakaszt egy botot a fogaskerekek közé. Mert nincsenek meg azok az alapmechanizmusok, amelyek ezt a centralizált rendszert alulról életben tartanák, hanem vagy úgy megy, ahogy van, vagy nem megy sehogy.
MN: Ez a központosítás hibája?
LG: A központosítást egy nagyon pontosan felépített, a munkafolyamatokat szigorúan betartó állam esetleg képes működtetni, ahogy például a kínai állam teszi. Irtózatosan központosítanak, de az állami bürokráciának kétezer éves hagyományai vannak, így például az oktatásban tökéletesen le tudják vezényelni a modernizációt is. Ma ahelyett, hogy Angliába vagy Finnországba járnának a szakértők matematikatanítási módszertanokat tanulmányozni, inkább Kínába mennek, mert a módszerük pontos és hatékony. Ehhez viszont nagyon komoly munkát kell beletenni az államszervezet felépítésébe, ez pedig nálunk nem történt meg. Nálunk központosítás van, emellett az államszervezet trehány, hanyag és korrupt.
MN: Mitől működne jobban nálunk a központosított rendszer a mostaninál akár az oktatásban, akár az egészségügyben?
LG: Nem értem, miért kellene továbbra is központosított rendszerben gondolkodnunk. És ezzel nem azt mondom, hogy vissza kell állítani a 2010 előtti széttagolt rendszereket, de van egy értelmes mértéke a központosításnak, és ez nagyjából a járások szintje. Ez a szubszidiaritás elvének is megfelel: ott szülessenek meg a döntések és a struktúrák, ahol a legtöbb információ van. Nem kell minden 300 fős faluban okosnak lenni, de egy 50–80 ezer fős járási szinten sok mindent meg lehetne oldani. Vagy regionális szinten. Nem kell mindenhez az állam, amely Budapestről, a felhőrégióból dönti el azt, milyen legyen a dél-alföldi térségben a felsőoktatás vagy az egészségügyi ellátás. Ha viszont állami szintű irányításról van szó, akkor iszonyúan fel kell készíteni erre az államigazgatást, beleértve a nevelőtestületeket, orvosokat, ápolókat, az őket iránytó menedzsmentet, és el kell látni őket eszközökkel. Ami nem azt jelenti, hogy legyen annyi lélegeztetőgép, hogy jusson minden nappaliba egy, hanem hogy legyen meg a digitális tananyag, hogy legyen megtanítva ennek a módszertana. Ezek sokkal nehezebben mennek állami szinten. Nem lehetetlen, de ahhoz erőforrás és menedzsment kell, s az jelenleg sem az oktatásban, sem az egészségügyben nincs meg. Semmit sem tudnak arról, mi az irányítás; Kásler Miklós önmaga paródiája, az amatőrizmus szimbóluma.
