hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

Kiakadtak az eljárástól

Az egyik egészségnevelésre kiírt állami pályázaton csak olyanok nyertek, akiknek pályázata szabálytalan volt, írja cikkében  a nol.hu.

Kilencven civil szervezet és önkormányzat nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) egyik, egészségnevelési célra kiírt pályázatának a folyamatát, mivel a keretből egyetlen szabályosan pályázó önkormányzat vagy civil szervezet sem kapott támogatást.

A lap idézi Farkas Istvánt, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnökét, aki szerint a tavaly nyári pályázatra a civilek és önkormányzatok által beadott projektek közül 1810 felelt meg az értékelésen, de ezek közül csak 83-at támogatott a bíráló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a többieket forráshiány miatt tartaléklistára helyezte. A 83 említett pályázat gyorspostán érkezett, amely feladási módot a pályázati kiírás nem engedélyezi. Az ügyvezető szerint a helyzet azért is visszás, mert bár az NFÜ sajtóközleményében beismerte, hogy szabálytalanul járt el, nem vizsgálja felül a döntéseket, arra hivatkozva, hogy „pályázóbarát módon” cselekedett – olvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink