hirdetés

Kaliforniában engedélyezték az eutanáziát

Kalifornia lett az ötödik amerikai állam, amelyben engedélyezték az eutanáziát, a törvény jövőre lép hatályba, és 10 év múlva érvényét veszti, ha az állam törvényhozása nem hosszabbítja meg.

A jogszabály olyan gyógyíthatatlan betegek előtt nyitotta meg a "kegyes halál" lehetőségét, akikről két orvos is megállapítja, hogy fél évnél több nem lehet neki hátra, akik képesek lenyelni a számukra felírt, halált okozó szert, és akik ép ésszel hozzák meg a döntéseiket.

Annak érdekében, hogy meggyőződjenek a páciens döntésének függetlenségéről, legalább egy olyan találkozót kell biztosítani, amelyen csak ő és az orvos van jelen. A betegnek írásban kell előre bejelentenie, hogy 48 órán belül végezni kíván magával.

"Nem tudom, mit tennék, ha elhúzódó és kínzó fájdalmak között haldokolnék. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy megnyugtató lenne, ha mérlegelni tudnám az ezen törvény által felajánlott lehetőségeket. És másoktól sem tagadnám meg ezt a lehetőséget" - írta a kaliforniai törvényhozókhoz intézett levelében az egyébként a jezsuitáknál nevelkedett Jerry Brown demokrata kormányzó. A kormányzói aláírást 10 hónapig tartó kiélezett vita előzte meg.

Az eutanáziát eddig Oregon, Washington, Montana és Vermont államban legalizálták az Egyesült Államokban. Az eljárás augusztusig Új-Mexikóban is törvényes volt, de akkor egy helyi fellebbviteli bíróság felülbírálta egy alsóbb szintű döntését, amely jogként határozta meg az orvos által elősegített halált. Az ügyet jelenleg az állam legfelsőbb bírósága tárgyalja.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...