Indul a svájci projekt az alapellátás megújításáért

A négy évre tervezett, népegészségügyi fókuszú modellprogramra huszonnégy észak- és kelet-magyarországi háziorvosi praxist választottak ki. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által koordinált projekt keretében a berettyóújfalui, a hevesi, a jászapáti és a borsodnádasdi kistérség területén az emberek számára is kézzel foghatóan várhatóan az ősszel jelenik meg a Svájci Hozzájárulás által 85 százalékban finanszírozott projekt. Az új szakembereket már kiválasztották, és július elsején az Országos Alapellátási Intézet (OALI) alkalmazásába is kerültek – mondta el érdeklődésünkre Papp Magor, a modellprogram szakmai vezetője. A rezidens szövetség korábbi elnöke közölte: egy-egy praxisközösségben átlagosan bruttó 300 ezer forint többletfinanszírozáshoz jutnak az új szakemberek „csapatba léptetésére”, a népegészségügyi többletfeladatok ellátására és a szűrőprogramok megszervezésére, továbbképzésre, eszközbeszerzésre, informatikai fejlesztésre, valamint speciális roma programokra.

A részletekről szólva korábban, Praxismenedzsment című lapunkban Csizmadia István, a GYEMSZI stratégiai főosztályvezetője azt mondta: minden praxis új számítógépet, táblagépet, okostelefont, a praxisközösségek további laptopokat, a képzésekhez projektort, vetítővásznat kapnak, és várható, hogy benzinszámlát is elszámolhatnak. Minderre azért van szükség, mert a program keretében olyan működési modellt dolgoznak ki, amelyben az alapellátás gyógyító tevékenysége mellett több szinten is megjelennek a megelőző szolgáltatások. A kijelölt körzetek egy részében korábban háziorvos és védőnő sem volt, most viszont gyógytornász, dietetikus, egészségpszichológus és a szervezésben segítő segédegészségőr is rendelkezésre áll majd.

Bár ez eltérő lehet, Papp Magor szerint közösségenként általában 6 háziorvost, 6 asszisztenst, 12 segéd-egészségőrt és átlag 8 védőnőt alkalmaznak.

– Nem elég a szolgáltatásokat fejleszteni, azt is el kell érnünk, hogy a lakosság igénybe is vegye azokat. Az érintett településeken a következő években népegészségügyi programok sora valósul meg: betegklubok szerveződnek, az intézményekben, közterületen és a családok otthonaiban folyamatos ismeretterjesztő, felvilágosító, toborzó kampány zajlik majd, hogy az embereket aktív részvételre ösztönözzük. Azt szeretnénk, hogy ezeken a lakóhelyeken egészségtudatos légkör alakulhasson ki – jelentette ki Csizmadia István.

A svájci parlament 2007-ben hagyta jóvá, hogy a kibővített Európai Unióban a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében 130 millió svájci frank vissza nem térítendő hozzájárulást biztosít Magyarországnak. Ehhez a jóváhagyásától számítva öt év kötelezettségvállalási és tíz év kifizetési idő áll rendelkezésre. A program a tervek szerint 2016 júniusáig befejeződik, ám mint Papp Magor vallja: nem céljuk, hogy addig csak a modellprogram működjék. Ha kellő mennyiségű információ áll rendelkezésükre, megteszik javaslataikat az egészségügyért felelős államtitkárságnak annak érdekében, hogy a lényegében pilotként működő svájci projekt tapasztalatai alapján újíthassák meg a teljes alapellátást.

Mindezt egyebek mellett az is indokolná, hogy bár a jelenlegi egészségügyi kormányzat kezdetektől prioritásként beszél az alapellátásról, egy az uniós egészségügyi források felhasználásáról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számára készített elemzés megállapításai szerint „meg kell majd határozni ennek a területnek a jövőbeni szerepét.” Kiss Norbert vezető elemző a Medical Tribune-nek adott interjúban egyebek között úgy nyilatkozott: „a források akkor tudnak hozzájárulni a rendszer jobbításához, ha a szakpolitikának van határozott elképzelése arról, milyen ellátórendszert szeretne: tudja, mit kell tennie, és tud ehhez forrást is rendelni. A ciklus során hangsúlyos cél volt, hogy erősítsék az alacsonyabb progresszivitású szintek szerepét. Ez azonban nem mindig látszik a források eloszlásában: annak vannak látványos jelei, hogy a kórházi szektor felől a járóbeteg-ellátás felé tereljék az igénybevételt, az ugyanakkor nem látható, miként tennék ugyanezt a járóbeteg-szektorból az alapellátás felé. A normál finanszírozásban mintegy 17 százalékot tesz ki az alapellátás, a fejlesztési forrásokból azonban öt százalék alatt részesedett.”

A népegészségügyi fókuszú alapellátási modellprogram megvalósítására létrejött konzorcium tagja a GYEMSZI, az OEP, az OALI, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete, a kutatásokhoz kapcsolódva pedig a debreceni, a pécsi, a szegedi és a fővárosi Semmelweis Egyetem. Miután a praxisok kiválasztási szempontjai között a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális elmaradottság, valamint a magas munkanélküliség mellett nagy súllyal esett a latba a cigány lakosság magas részaránya is, külön alprogramokat dolgoztak ki a romák bevonására. A roma lakosság egészségi állapotára vonatkozó felmérések ugyanis azt igazolják, hogy a jelentősebb nem-fertőző megbetegedések esetében a romák betegebbek, erre pedig éppúgy hatással vannak a jövedelmi viszonyok, mint a lakhatási körülmények, a munkanélküliség, továbbá az egészségkárosító életmódbeli tényezők.

Miután a kulturális különbségeket is figyelembe kell venni a népegészségügyi kezdeményezéseknél, egy roma anya-gyermek egészség alprogramban a védőnők kiemelten odafigyelnek a várandós cigány nőkre, hogy felkészítsék őket a családi életre, a szülésre, az újszülött gondozására és táplálására. De nem csak a kismamákat, hanem a roma nagycsaládokat is igyekeznek megszólítani: legyen több ismeretük és motivációjuk a személyi higiéniára, a betegségmegelőzésre, a szűrővizsgálatokon való részvételre, az egészséges életmódra – legalábbis arra, amit saját életkörülményeik közepette megvalósíthatnak. A praxisközösségek közös rendezvényeket szerveznek az iskolákkal, óvodákkal, s mintegy „árukapcsolás” révén családi napokkal is igyekeznek majd vonzóvá tenni az egészségmegőrzést szolgáló programokat.

A praxisközösségek új szereplőiként megjelenik a roma egészségőr és roma egészségfelelős státusz is: a települési és kisebbségi önkormányzatokkal együttműködve olyan önkénteseket képeznek ki, akiket a cigány közösségekben ismernek és elfogadnak, így általuk nagyobb esély nyílhat arra, hogy személyes kapcsolatok révén családra és egyénre szabottan adhassanak tanácsot, mutathassanak példát, közvetítők legyenek az orvos és a (potenciális) páciensek között.

Mindez tehát jelentősen más lesz, mint ami ma egy-egy háziorvosi körzetben zajlik. Papp Magor úgy fogalmaz: eddig az egyéni munka volt a domináns, most csapatmunka lesz jellemző – egységes irányítás mellett. A szolgáltatások minden korábbinál szélesebb körűek és könnyebben hozzáférhetőek lesznek a kistelepülésen élők számára. S hogy mikor tekintik majd sikeresnek a programot? A felkészülés idején, tavaly év végén felmérték a helyben lakók egészségi állapotát, vizsgálták orvoshoz fordulási szokásaikat. A felmérést a program zárásakor megismétlik.