Fülesdi Béla megtartaná a minimumfeltételeket

– Négy évvel ezelőtt Szócska Miklós teljesen új struktúrában állította fel az orvosszakmai kollégiumot, amelynek mandátuma május 13-án jár le. Arról hallani, hogy Zombor Gábor átszervezné a miniszteri tanácsadó testületet. Amikor nemrégiben az államtitkárnál járt a tagozatok vezetőivel, megtudták, hogy mit tervez a döntéshozó?

– A megbeszélésen az derült ki, hogy Zombor Gábor ebben a formában is el tudja fogadni a szakmai kollégiumot, de ha vannak javaslatok a finomhangolásra, kisebb átalakításra, várja azokat.

– Megfogalmaztak ilyeneket az egyeztetésen?

– Elhangzott például, hogy alulról szerveződően kellene kiválasztani a három fős tagozatokat, az abba kerülő kollégák személyére a tanácsok tehetnének javaslatot. De ez a fajta szerveződés eddig is megjelent, hiszen a tanácsokba a szakmai társaságok jelölték a tagokat.

– Ön a jelenlegi forma megtartását javasolná?

– A kétszintű kollégiumi struktúra jobban tudja támogatni az államtitkárság munkáját a gyors döntést igénylő, ad hoc kérdésekben, mint a korábbi struktúra, különösen, hogy gyakran 24 órán belül kérnek tőlünk véleményt. Ilyenkor nagyobb hangsúlyt kapnak a három fős tagozatok, míg a műhelymunkákban a tanácsok juthatnak főszerephez. Ebben a felépítésben – főleg az ellátórendszer átalakításának idején – sokkal rugalmasabban tudjuk támogatni az államtitkárság munkáját.

– Hol lenne szükség finomhangolásra?

– Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján látjuk, hol voltak nehézségek egyes szakmákon belül, vagy a szakmák közötti együttműködésekben, illetve azt is, hogy bár igyekeztünk minél több szakmát megjeleníteni a kollégiumban, indokolt lenne, hogy továbbiak is önálló képviselettel rendelkezzenek.

– Például?

– Például az egynapos sebészet.

– Össze lehet állítani egy önálló egynapos sebészeti tagozatot? Nem túl szerteágazó ehhez ez a szakma a szemészettől az urológián át a nőgyógyászatig? 

– A döntéshozó elvárása is az, hogy a sebészeti ellátások hangsúlya egyre inkább az egynapos ellátási forma felé tolódjon, ez indokolná az önálló tagozat működését. Annál is inkább, mert így kevésbé érvényesülnének az egyes szakmáknak azok a lobbi érdekei, amelyek az egynapos beavatkozások ellen hatnak, márpedig az világos, hogy a jelenlegi ellátórendszer nem használja ki kellőképpen az egynapos sebészetben rejlő lehetőségeket.

– Mintha kevesebb feladata lenne mostanában a kollégiumnak…

– A munkánknak volt egy igen intenzív szakasza, amikor 2011-ben az államtitkárság elkezdte kialakítani a betegútszervezés új rendszerét. Akkor ki kellett jelölnünk a kórházi progresszivitási szinteket, újra kellett fogalmaznunk a minimumfeltételeket, a szakképzési rendeleteket. Úgy vélem, ennek az elvárásnak maximálisan meg tudtunk felelni. A következő lépés az lett volna, hogy a kórházi osztályok progresszivitási szintjei mellé rendeljük az ott elvégezhető beavatkozások körét, de ez már nem történt meg.

– Nem is fog?

– Ha az eddigi, térségi helyett megyei szintű ellátásszervezést képzel el a döntéshozó, előbb-utóbb szükség lesz arra, hogy ennek tükrében újra áttekintsük, esetleg áthangoljuk a minimumfeltételeket, és az egyes osztályokhoz rendeljük azokat a tevékenységeket, amelyeket elvégezhetnek.

– Eddig nem vonták be a kollégiumot a munkába?

– Az átalakítás mostani fázisában az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az OEP kapott hangsúlyos szerepet.

– A szakmát pedig partvonalra állították?

– Kétségtelen, hogy az utóbbi időben kevésbé intenzív a kapcsolatunk az államtitkársággal, én ezt annak tudom be, hogy most inkább a szerkezetátalakítással kapcsolatos menedzsmentkérdések kerültek előtérbe, amelyekhez a későbbiekben kapcsolódik majd a szakma. A kollégium véleményét ki kell kérni abban, hogy milyen szakmai feltételeket kell csatlakoztatni a betegútszervezéshez, és az egyes beavatkozások progresszivitási szintekhez rendelése is kollégiumi feladat.

– Az átalakítás az OEP módszertana mentén zajlik, ennek neuralgikus pontja a progresszivitási szintek kérdése az „A” és „B” kategóriákba sorolt szakmák esetén. A kollégium véleményezte szakmai szempontok szerint a módszertant?

– Nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, és egyelőre nem tudni arról, hogy milyen beavatkozások és betegségek tartoznak pontosan az „A” és „B” szakmákba. Egy előzetes anyagot láttunk ugyan, de ezekre a kérdésekre az sem adott világos választ. Ennek meghatározása kiemelkedően fontos, mert megfelelő kompetencia híján speciális beavatkozásokat megyei vagy városi szinten nem tudnak elvégezni az orvosok. Ha a döntéshozó igényt tart rá, ezen a ponton be tudna lépni az átszervezésbe a szakmai kollégium.

– Ha jól értem, eddig nem volt szó arról, hogy a kollégium mikor lép be és belép-e egyáltalán ebbe a munkába...

– Megkerülhetetlen lesz, hogy a szakma véleményét kikérjék az átalakításhoz.

– Lapunk úgy értesült, hogy légiesítené a minimumfeltételeket az államtitkárság. Önök felé érkezett már megkeresés ebben az ügyben?

– Ilyen kérés vagy kérdés a kollégium felé még nem hangzott el, mi is a sajtóból tájékozódunk.

– Felmerült az is, hogy csupán kódex-szerű ajánlás lenne a minimumfeltételekre, amelynek betartását a kórházigazgatók felelősségi körébe sorolnák. Egyetértene ezzel?

– Aggályosnak és veszélyesnek tartanám, hiszen a kórházigazgatók egy része nem is szakmabeli, ráadásul az az érdekük, hogy minél légiesebbek legyenek a minimumfeltételek, hiszen ezek teljesítésének anyagi vonzata is van.

– Egyetértene a minimumfeltételek áthangolásával?

– Biztos vannak olyan szakmák, ahol inkább optimumfeltételeket, és nem minimumfeltételeket dolgoztak ki, ezeken lehetne finomítani.

– Nem lehetne úgy meghatározni ezeket, hogy a közelebb álljanak a valósághoz?

– Dolgoznánk ezen, de van egy határ, amiből a betegek biztonsága érdekében nem léphetünk lefelé. Ez kétélű kard. Ha nagyon sokat engedünk a minimumfeltételekből – különösen a személyi, létszámbeli előírásokra vonatkozóan –, bizonyos intézményekben olyan körülmények alakulnának ki, amelyek veszélyeztetnék a betegellátást.

– Nem lehet, hogy ez a valóságban már most is így van?

– Lehet a körülményekhez igazítani a minimumfeltételeket, de ha egy kórházi osztályon az adott szakmában csupán két főállású szakorvos dolgozik, az azt jelenti, hogy az a szakma a szolgáltatónál csak virtuálisan létezik. Ha az egyik munkatárs megbetegszik, szabadságra megy, egy ember már biztosan nem elég a betegek ellátásához. Ugyanez igaz a szakdolgozók esetében is. Az orvos-beteg, nővér-beteg arány alapvetően meghatározza a gyógyítás színvonalát és annak eredményességét, különösen például az intenzív osztályokon. Ha egy kórház nem tudja teljesíteni a szakmai elvárásokat, azt ellátás-szervezési szinten kell orvosolni. Be kell zárni az osztályt, összevonni az intézményeket, és a betegeket átirányítani oda, ahol teljesülnek a minimumfeltételek, és kellő számú beavatkozást végeznek az orvosok a megfelelő színvonalú ellátáshoz szükséges gyakorlat elsajátításához.

– Ha az ÁNTSZ komolyan venné a minimumfeltételek betartatásának ellenőrzését, már most lakatot kellene tenni több kórházra is.

– Farizeus gondolkodás, hogy betegellátási érdekre hivatkozva ideiglenes működési engedélyt adnak ezeknek az osztályoknak vagy szolgáltatóknak. Lehet elodázni ezeket a döntéseket, csak nincs értelme.

– A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2013. december 31-ével valamennyi szakmai protokollt visszavonta, azóta csak néhány jelent meg a Magyar Közlönyben. A tagozatok nem készültek el a protokollokkal?

– Folyamatos a munka, az ÁEEK honlapján permanensen frissítik az irányelveket, a saját szakmámat említve például 6, vagy 8 új irányelv jelent meg az elmúlt években.

– De csak az a protokoll érvényes, amely a Magyar Közlönyben megjelenik.

– Bizonyos irányelvek egységes struktúrában történő megjelenítése – már csak terjedelmi és praktikus, elérhetőségi okokból is – sokkal közelebb áll az internetalapú közléshez, mint a közlönyhöz; a honlapon megjelenő ajánlások olyan módszertannal készülnek, amelyek egységesek, és az evidencia  alapú orvoslás követelményeinek megfelelnek.

– Korábban azt tervezték, hogy a szakmai protokollokkal egy időben finanszírozási protokollok is készülnek, amelyekben már azt is meghatározzák, melyek azok a beavatkozások, amelyeket a közfinanszírozott ellátásban térít az OEP, és melyek azok az eljárások, amelyek szakmailag megfelelőek, de nem tb-támogatottak. Van olyan protokoll, amely már e szerint az elv szerint készült?

– A szakmai irányelvek és a betegellátási protokollok összefésülése az OEP kezdeményezésére bizonyos szakmákban már elindult, ám ez lassú és hosszadalmas folyamat, mert nagyon sok beavatkozást kell áttekinteni. Elsőként a sürgősségi beavatkozásokra vonatkozóan készülnek és készültek már ilyen jellegű protokollok, a stroke, az infarktus, az angina vagy a traumatológia területén.

– Elnökként hogyan értékeli a tagozatok négy éves munkáját?

– Voltak tagozatok, amelyek többet, és voltak, amelyek kevesebbet üléseztek, de a személyes összegyűlés az internet világában már nem biztos, hogy indokolt, inkább a munka intenzitása a fontos. A tagozatok sokféleképpen működtek, de tapasztalatom szerint legtöbbjük harmonikusan.

– Adna még négy évet a kollégiumnak, hogy ennek a struktúrának az előnyeit bizonyítsa?

– Igen, mert meggyőződésem, hogy rugalmasan tudná ellátni a tanácsadói feladatait.

– Amelyet most nem is nagyon igényel a miniszter, illetve az államtitkár.

– Továbbra is bízom abban, hogy egy későbbi fázisban bekapcsolódhat a munkába a szakmai kollégium akár a mostani, akár egy új felállásban, de erre csak május 13. után kapunk választ.