Egészségügy 2018

Nehéz kiválasztani a rendelkezésre állók közül azt az egyetlen szempontot vagy – akár nem hivatalos – mutatót, amellyel a legjobban leírhatnánk a magyarországi egészségügy állapotát. Mert melyiket is vegyük alapul? Hogy hány kórház sürgősségi osztályán halnak meg többen még azelőtt, hogy a 6-12 órás várakozás után rájuk nézne egy orvos? Vagy hányban jut a sokórás várakozáshoz szék, netán ágy a folyosón, hol pedig csak egy otthonról bevitt polifoam? Hogy hányban nem kell éveket várni (vagy kétmillió forintot fizetni) egy bonyolultabb műtétre? Hogy hányban szaladgálnak rókák vagy potyognak patkányok a plafonról a műtőben? Hányban bízzák egy urológus rezidensre egy komplett kórház éjszakai ügyeletét, vagy hányban szednek össze kisebb- nagyobb eséllyel valami fertőzést is meglévő bajaik mellé a bent fekvő betegek? Hogy hány helyen nincs évek óta körzeti- és gyerekorvos, hány helyre nem ér ki 15 perc alatt a mentő vagy hány helyen kell a mentősöknek saját vérnyomásmérőikkel dolgozniuk, használt eszközeiket pedig koszos garázsokban maguknak sterilizálniuk?

Hiába a kormányzati utasításra kötelezően előállítandó jó hírek, csak a közelmúlt (rém)történeteivel a végtelenségig folytathatnánk a sort, aki pedig nem olyan szerencsés, hogy csak a hírekből ismerje a helyzetet, annak feltehetően saját tapasztalata is van a körülményekről.

Miután a kormány gyakori érve, hogy azért van csupa rossz hír az egészségügyről, mert mindig csak a negatív esetek jutnak el a médiába, vegyünk néhány, szubjektívnek nem mondható jellemzést is a területről. A legfrissebbként például a Health Consumer Powerhouse független svéd egészségügyi tanácsadó intézet két hete publikált jelentését, a 2017-re vonatkozó Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexet (EHCI), amelyből (ismét) kiderült, hogy 34 ország közül Magyarország egyértelműen a sereghajtók közé tartozik: egész Európában mindössze öt helyen rosszabb a helyzet, mint nálunk.

Pedig az EHCI jelentését nem sajtóhírek, hanem olyan egzakt mutatók alapján állítják össze, mint például az ellátáshoz való hozzáférés, a kezelések eredményessége, minősége, az elérhető szolgáltatások köre, valamint a megelőzés és a gyógyszerhasználat. Ezeket nézve pedig Magyarországon több mint lesújtó a helyzet: a 21 napon belül elérhető rákterápiák és a 7 napnál hamarabb hozzáférhető CT-vizsgálatok aránya kiugróan alacsony, a rák, a szívinfarktus és a sztrók halálozási rátája, valamint a kórházi fertőzések száma viszont kiugróan magas – hasonlóképpen a hálapénz jelenlétéhez.

A gyenge teljesítményre egyúttal amúgy rövid magyarázatot is ad a jelentés: ha egy ország vezetése más dolgokra koncentrál a termékek és szolgáltatások minősége helyett, akkor óhatatlanul csökken azok színvonala. Márpedig a magyar kormány az EHCI szerint is nagyon más dolgokra: a független sajtó visszaszorítására, az igazságszolgáltatási rendszer politikai befolyás alá helyezésére, „szexi” vállalati akvizíciókra és a menekültek távoltartására koncentrált az egészségügy reformja helyett elmúlt években. 

A terjedelmes elemzést ide kattintva olvashatja