A sürgősségi osztályok nélkül bedőlne az ellátórendszer

Az elmúlt időszakban több olyan eset történt sürgősségi betegellátó osztályokon, amelyek ismét a szakmára irányították a figyelmet. Az MSOTKE végül közleményben reagált erre. A szakma sürgette ezt?

A szakma egy részéről volt olyan nyomás, hogy álljunk ki és harcoljunk, viszont a médiában megjelent hírek már olyan mértékben csaptak át személyeskedésbe, az egész sürgősségi szakmát érintő „hitelrontásba”, hogy társaságunk, az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes tagozata, valamint a négy magyarországi orvosegyetem szakmai grémiuma úgy döntött, kiadjuk ezt a közös nyilatkozatot.

Nem lehet, hogy ennél erősebb érdekvédelmet vagy érdekérvényesítést várnának a kollégái?

Szigorúan meg kell maradnunk a szakmaiság területén, és csak a szakmai szempontok szerint szabad reagálnunk bármilyen aktuális kérdésre. Nem engedhetjük, hogy bárki pajzsként vagy fegyverként használjon minket.

A kormány kiemelt figyelmet és milliárdokat fordít a sürgősségi ellátás javítására, az MSOTKE szerint pedig a sürgősségi betegellátó osztályokon (SBO) dolgozók elkötelezettek abban, hogy minden beteget időben és biztonságosan lássanak el. Ezek szerint a harmadik szereplő, azaz a beteg a zavaró tényező?

A sürgősségi ellátást ugyanúgy érinti a munkaerőhiány, mint az egészségügy bármely más területét, azonban a mi osztályaink jelentik az ellátórendszer „nyitott kapuit”, ide bárki bármikor bejöhet. Ennek következtében a munkaerőhiány itt sokkal látványosabban jelenik meg, mint másutt. Bár a sürgősségi szakterület nagyon sok kórkép akut, gyors, közvetlen ellátásában jártas, a biztonságos betegellátáshoz szükségünk van más szakterületek véleményére. Amíg ezek a szakmák ugyanúgy emberhiánnyal küszködnek, mint mi, késhetnek a konzíliumok, a leletezések. Emellett a járóbeteg-szakellátás, vagy a diagnosztika jelentős részben előjegyzés alapján működik, az ott tapasztalható várakozási időt a beteg megpróbálja elkerülni, és az SBO-n elintézni a szükséges vizsgálatokat.

Dr. Bognár Zsolt

Maguktól tudják a betegek, hogy ide kell jönniük?

Nem tudom, hogy súg-e nekik valaki, viszont időnként találkozunk „sürgős” jelzéssel ellátott háziorvosi beutalóval, és a beteg is elmondja, hogy a háziorvosa tanácsolta neki, hogy jöjjön be a sürgősségire. Nem állítom, hogy a háziorvosok döntő többsége ezt teszi, de valamilyen szinten ők is bele vannak kényszerítve ebbe, hiszen a beszűkült kapacitások ellenére szeretnének segíteni a betegeiken.

Van bármilyen párbeszéd az MSOTKE és a háziorvosi szervezetek között annak érdekében, hogy ez változzon?

A Házi Gyermekorvosok Egyesületével jó az együttműködés, két évvel ezelőtt indult el a gyermeksürgősségi konferenciák sorozata, melynek ők is aktív résztvevői. Az alapellátásban dolgozó felnőtt háziorvosok részéről nem nagyon érzünk hasonló érdeklődést. De ez a helyzet klasszikusan a tyúk vagy a tojás esete: vajon azért nem érdeklődnek, mert a betegektől azt hallották vissza, hogy az SBO-n megkérdezték, ki volt az a „botor” aki ide beküldte, vagy egyszerűen azért, mert nem hajlandóak követni az új szakmai irányvonalakat, és a 30-40 éve megszokott ellátási elvek szerint kezelik a beteget és küldik tovább vizsgálatokra. De az tény, hogy a háziorvosokkal nem túl szoros az együttműködésünk.

A munkaerőhiányt gyakran említik problémaként az SBO-kon. Eszközökkel jól felszereltek az osztályok?

Erről nincsenek adataink, de úgy véljük, hogy az elmúlt évek eszközbeszerzéseinek köszönhetően a minimumfeltételekben meghatározott tárgyi feltételek adottak vidéken és Budapesten egyaránt. Azért, hogy pontos képet kapjunk az ország sürgősségi ellátásáról, az MSOTKE elnöksége nemrégiben azt a célt is kitűzte, hogy végigjárjuk a vidéki SBO-kat, hogy az ott dolgozó kollégától megtudjuk, milyen problémákat látnak. Ha ugyanaz a kérdés több helyütt is felmerül, az valószínűleg országos problémát jelez, és abban lépnünk kell. De készek vagyunk a helyi problémákról a helyi kórházvezetőkkel egyeztetni.

Sok a beteg, kevés az orvos, rosszak a beutalók, és nem sürgősségi kórképekkel mennek a betegek az osztályokra. Tehát ezek miatt nem működik a sürgősségi ellátórendszer?

A rendszer alapvetően működik. A sürgősségi ellátás arra szolgál, hogy a magas rizikójú, potenciálisan életveszélyt vagy maradandó károsodást okozó állapotokat minél hamarabb felismerjük és kezelni kezdjük. Azoknak a betegeknek a szempontjából tehát, akik az említett kategóriába tartoznak, a rendszer jó. A teljes, a sürgősséget igénybe vevő betegpopuláció szempontjából valóban tűnhet úgy, hogy rosszul működik, mert nem ekkora forgalomra és nem rájuk van optimalizálva. Az információhiány miatt sokan téves, vagy hamis elvárásokkal jelennek meg az SBO-kon.

Most akkor mégiscsak a betegekre van kihegyezve a probléma…

Amikor novemberben bizalmat kaptam a kollégáimtól, és megválasztottak az MSOTKE elnökének, programomban hangsúlyos szerepet kapott, hogy a sürgősségi ellátást megismertessük a társadalommal annak érdekében, hogy az emberek tudják, mit várhatnak el és mit kaphatnak meg az SBO-kon. Ennek a felvilágosító munkának még nagyon az elején járunk, keressük a megfelelő csatornákat és az anyagi hátteret.

Egy tudományos társaság dolga a társadalmi edukáció?

Nem feltétlenül csak a miénk, de azt gondolom, hogy erre a szakmának és a társadalomnak egyaránt szüksége van. Miért ne lehetne, hogy a városi sürgősségi osztályon dolgozó kolléga egy gimnáziumi osztályfőnöki órán elmondja, mi is az a sürgősség, hogyan kell igénybe venni, vagy tart egy elsősegély-tanfolyamot? Ez sem munkaerőben, sem anyagilag nem nagy ráfordítás. Felvilágosító anyagokkal is el kell jutnunk a (leendő) pácienseinkhez, Angliában remek példák vannak erre az interneten. Hangsúlyoznám, nemcsak arról szeretnénk információt átadni, hogy melyek azok a panaszok, amelyekkel nem kell az SBO-ra menni, hanem arról is, hogy melyek azok a kórképek, amelyekkel mindenképpen és azonnal. Mindez végső soron azt a célt szolgálná, hogy akinek valóban szüksége van a sürgős ellátásra, az ne tűnjön el a rendszerben, és hozzájusson a legmagasabb szintű ellátáshoz.

Az SBO-k jól illeszkednek a jelenlegi ellátórendszerbe?

Minden szakterületen találkozhatunk olyan kollégával, aki a személyes tapasztalatai vagy érdekei alapján azt mondja, hogy nem sikerült integrálni a sürgősséget a rendszerbe, és olyannal is, aki szerint igen. Azokon a területeken, ahol akut betegeket látnak el, jelentős könnyebbség, hogy a páciens az SBO-n felügyelet alatt van, vagyis a kolléga „ráér” akkor lejönni hozzá, ha az aktuális osztályos munkáját ellátta. Ha most megszüntetnék az intézményekben a közel húsz évvel ezelőtt beépült sürgősségi ellátást, akkor az akut betegforgalmat visszaterhelnénk az osztályokra, amitől egészen biztosan bedőlne az ellátórendszer. Ma, amikor a mentőszolgálat is személyi hiányokkal küzd, és sok kocsi fut orvos nélkül, a beteg számára is biztonságosabb, hogy van egy SBO, ahová a mentő be tudja vinni.

Működik triázsrendszer a hazai SBO-kon?

A sürgősségi osztály három, egymásra épülő funkcionális egységből áll: triázsszolgálatból, járó- és fekvőbetegellátásból. Ez a három, a betegút szempontjából is egymást követő funkcionális egység minden SBO-n meghatározó. Ha valahol nincs triázs, az nem sürgősségi osztály.

Van elérhető triázsképzés is?

Az MSOTKE 2013 óta szervez triázsnővér képzéseket, eddig 26 kórházban összesen 32 triázskurzust tartottunk, 450 triázsnővér végzett ezeken a tanfolyamainkon. Ez is része annak a kanadai triázsrendszernek, amelynek jogdíját társaságunk vásárolta meg öt évvel ezelőtt, és amelyet lefordítottuk és adaptáltuk  a magyar viszonyokra.

Valamennyi SBO-n ez a triázsrendszer működik?

Senkire nem erőszakolhatjuk rá ezt a rendszert, nem kötelező használni, bár tudományos társaságként szigorú szakmai ajánlást tettünk az alkalmazására. Két héttel ezelőtt az összes SBO osztályvezetőjének kiküldtünk egy kérdőívet, amelyben – ellentétben a Magyar Orvosi Kamara által szervezett tavalyi felméréssel – nem arra voltunk kíváncsiak, hogy megfelelnek-e az SBO-k a szakmai minimumfeltételeknek, hanem kizárólag a betegforgalomra és az alkalmazott triázs-rendszerre. Február végén érkeznek vissza az adatok, a feldolgozást követően – remélhetőleg – március végére kiderül, hogy melyik kórházban milyen triázsrendszert alkalmaznak.

Egységes triázzsal jobb lenne a sürgősségi ellátás? A kötelező bevezetésnek nem lenne előnye?

Betegbiztonsági szempontból előny lenne, hogy mindenütt ugyanúgy kezelnék a betegeket, másrészt sokkal objektívebben összehasonlíthatóak lennének a különböző osztályok adatai. Az MSOTKE partner lenne abban, hogy csak akkor finanszírozzanak egy sürgősségi osztályt, ha minőségi kritériumok szerint működik.

Milyen teendője lenne a szakpolitikának, hogy jobban működjön a sürgősségi ellátás?

Korábban jeleztük azt az igényt, hogy nyilvánítsák stratégiai ágazattá a sürgősséget. Ez azt jelentené, hogy fokozott figyelmet kap a szakma, és a szakpolitika támogatja a humánerőforrás helyzet, vagy a képzés javítását célzó törekvéseket.

A már említett MOK-felmérés kapcsán egy évvel ezelőtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem akarják negligálni a sürgősségi problémát, az ágazatért felelős Balog Zoltán erőforrás miniszter tárgyalóasztal mellé várja az érintett szervezeteket. Akkor ebben nem történt előrelépés. Most hogy állnak?

Tapasztalunk nyitást, amit mi egy gyümölcsöző együttműködés kezdeteként értékelünk, és nyitottak vagyunk bármilyen közös útkeresésre. Nem mondjuk azt, hogy a jelenlegi egy betonba öntött rendszer, amihez nem lehet hozzányúlni. Mindenkitől szívesen vesszük a partnerséget, mert a sürgősségi ellátás nemcsak a mentőszolgálatot vagy a kórházi sürgősséget jelenti, hanem a teljes ellátási palettát érinti. Minél több területet tudunk megszólítani, annál biztosabb, hogy mindenki számára előremutató változás lesz.

Az MSOTKE-nek milyen megoldási javaslata van a munkaerőhiányra?

Ha a sürgősségi osztályokon dolgozók annyit keresnének, hogy egyetlen munkahelyen megkapott fizetésükből meg tudnának élni, sok szolgáltató kénytelen lenne bezárni az SBO-t, mert ma ugyanazok az emberek másod- vagy harmadállásban látják el a feladatokat különböző helyszíneken. A tisztességes bérezés indirekt módon ugyanúgy a rendszer bedőlését okozná, mint a munkaerőhiány. Idő kell ahhoz, hogy a pályaelhagyók vagy a külföldön munkát vállalók visszaszivárogjanak a rendszerbe. Azonban a béremelés csak egy apró szegmense annak, hogy itthon, vagy a szakmában maradnak-e a kollégák. Kell a rendszerbe pénz, javítani kell a körülményeket, de meghatározó, hogy növeljük a szakma társadalmi megbecsültségét, mert ebben hiátus van. Ez persze nem egyszerű, hiszen a rossz hír mindig kelendőbb, és jobban „el lehet adni”, mint ha valaki sikeresen meggyógyít egy beteget.