hirdetés

Eddig 759-en kértek igazolást, a fő cél az Egyesült Királyság

2010 első félévében 753-an, míg idén 759-en keresték fel az EEKH-t hatósági bizonyítvány kérelmezésért. A NEFMI álláspontja szerint tehát nem igaz az, hogy sokkal többen távoztak volna 2011-ben külföldre, mint korábban, mivel a növekedés összességében nem éri el az 1 százalékot sem. A legtöbben az Egyesült Királyságban vállalnak munkát, elsősorban a 30-34 éves korosztályból, de akadt 2011-ben három 70 év feletti igénylés is az igazolásra. Összeállításunkból kiderül, hogy kik, milyen szakképesítéssel, mennyien és hová indulnak.

Az Egészségügyért Felelős Állmatitkárság közleménye megerősíti az Egészségügyi Engedélyezési Hivatal korábbi információit, és közli, mindössze hat fővel több egészségügyben dolgozó kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz az év első felében, mint tette ezt tavaly, ugyanebben az időszakban.

2010 első félévében 753-an, míg az idei esztendő első hat hónapjában 759-en keresték fel az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt hatósági bizonyítvány kérelmezése céljából. A 759 fő közül 469 orvos, 74 fogorvos, 15 gyógyszerész, 135 ápoló, 3 szülésznő és 63 egyéb végzettségű egészségügyi dolgozó. Az egyes szakterületeket külön vizsgálva ettől kisebb eltérések lehetnek.

Kik és hová mennek?

A legtöbben, 269 fő az Egyesült Királyságot jelölték meg célországként, a dobogó második helyén Németország áll 164 fővel, majd Írország (70 fő), Ausztria (60 fő) és Svédország (41 fő) következik.

Az igazolást igénylők célországa 2011-ben

A végzettséget is figyelembe véve elmondható, hogy a legtöbb igazolást kérő orvos (469 fő) a fenti adatokkal megegyezően az Egyesült Királyságba és Németországba indul, míg a fogorvosoknál (74 fő) Írország áll a második helyen.

A szakképesítést tekintve döntően általános orvosi végzettséggel rendelkezők tervezik elhagyni az országot (az összesen 469 igénylésből 216 fő) őket 26, 23 illetve 22 fővel - tehát igen nagy visszaeséssel követik az aneszteziológia és intenzív terápia képviselői, a háziorvosok és a belgyógyászok.

Fontos, hogy egy személy több bizonyítványt is kérhet, és az adatok alapján jellemzően kér is: 469 orvos összesen 1200, 74 fogorvos 213, 135 ápoló 270, 15 gyógyszerész 36 és 3 szülésznő 5 darab igazolásra nyújtotta be igényét (további területekről összesen 63 fő 104 nyomtatványt kért ki).

Nemcsak a 20 éveseké a világ

Az egészségügyi dolgozókat nézve elsősorban a 30-34 évesek vállalnak munkát külföldön, az összes 759 igénylésből 205 dokumentumot ez a korcsoport kért. Őket követik a 25-29 évesek 162 darab, majd a 35 és 39 év közöttiek 128 darab kiadvánnyal. A 40 év feletti korosztálynál sincs drasztikus visszaesés: a 40-64 közötti korosztályból összesen 245-en igényelték az igazolást, sőt, még három 70 év feletti szakember is kérte azt.

Összességében elmondható, hogy a legtöbb szakterületen a fent is említett 30-34 évesek a legvállalkozóbb szelleműek, mivel az orvosoknál (132), fogorvosorvosoknál (17) és ápolóknál (36) is ez a korosztály kérte a leggyakrabban az EEKH igazolását. A gyógyszerészek még hamarabb, már 25-29 évesen a külföldi munka mellett döntenek, a 2011 első félévében beérkezett összesen 15 igénylésből 7-et kértek ki ebből a korcsoportból.

Növekedett azoknak a száma, akik külföldön szerzett egészségügyi szakképesítésük elismertetését kérték, annak érdekében, hogy Magyarországon gyógyíthassanak. 2011 első félévében 77-en kértek ehhez szükséges engedélyt, míg 2010 ugyanezen időszakában 53-an, 2009 első hat hónapjában 67, 2008. január és július között pedig mindössze 39 fő volt ugyanez a szám. Ebbe a körbe beletartoznak azok is, akik külföldi szakképzés után jöttek vissza és azok is, akik bevándoroltak Magyarországra.

A kiadott hatósági bizonyítványok száma ugyanakkor nem mutatja meg egyértelműen, hogy hány egészségügyi dolgozó került ki ténylegesen a magyar ellátórendszerből, s végez külföldön egészségügyi tevékenységet, mivel nincs arról visszajelzés, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok hány százalékát használták fel ténylegesen. Így elképzelhető, hogy nem mindenki ment el valóban dolgozni külföldre, aki kért ilyen igazolást. Ezen hatósági bizonyítványok csupán a migrációs szándék mérésére alkalmasak.

Portrusching Gábor
a szerző cikkei

G.K.
a szerző cikkei

(forrás: Medical Online)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...