Alakulóban a népegészségügyi termékdíj
Csoki helyett házi palacsinta
A hamburgeradóként elhíresült bevételnövelő ötlet végül is népegészségügyi termékdíjként jelenik meg abban a várhatóan egyéni képviselői módosító indítványban, amelynek segítségével az előterjesztés megkezdheti erősen lerövidített útját a törvényhozásban. A MedicalOnline úgy tudja, megszülettek a korábban sokat vitatott határértékek, s döntés az érintett termékcsoportokról. A forráshiánnyal küzdő egészségügy 20-40 milliárdos bevételt remél a díjból.
- Az egészségügyért adóztatnák a cigarettát
- Drágulhat a kóla és a chips - százmilliárdos pluszbevétel
- Egészségesebbek leszünk? Jön a só és cukoradó
- Kiket sújtana a hambrugeradó?
- Jön a só- és cukoradó
- Hamburgeradó: nem több mint kiszivárogtatás?
- Elhibázott a népegészségügyi termékdíj bevezetésének koncepciója
14 millió kg keksz és 703 millió liter cukros üdítő fogyott 2009-ben
Nem kevés hezitálás után az egyes élelmiszerek cukor- és sótartalma maradt célkeresztben a korábbi, akár olajokra és zsírokra is kiterjedő adóztatási ötletbörze lezárultával. A MedicalOnline úgy tudja, hogy a csokoládé és egyéb édességek – cukrászsütemények, cukorkák, rágógumik tartozhatnak még ide – esetében 10 dkg terméknél 25 g cukortartalom a határérték, a csomagolt jégkrémek és fagylaltok esetében 5, míg az üdítő italoknál 1 dl-re 8 g-nál nem juthat több szénhidrát. Az utóbbiak esetében a koffein tartalom is számít, ami 100 ml-ben legfeljebb 20 mg lehet.
A sótartalom két nagy termékcsoportot érint: a sós snackeket, amelyeknél 10 dkg termék sótartalma nem haladhatja meg az 1 grammot, valamint azok a leves- és mártásporok illetve alapok, amelyek sótartalma 10 dkg-onként több 5 g-nál.
Arról, hogy milyen mennyiségekről van szó, a 2009-ben OÉTI által végzett Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat ad némi képet. Ebből kiderül, hogy a 18 év feletti lakosság – vagyis körülbelül 8 millió hazánkfia – éves szinten 11,3 millió kg csokit majszol el, míg édes kekszekből és nápolyikból úgy 14 millió kg-ot. Ehhez 172 ezer adag cukrászdában készült sütemény társul – ha még nem lenne elég a szénhidrátból. Üdítőkből pedig – legyen szó cukrozott zöldség- és gyümölcslevekről, kóláról, szénsavas koffeinmentes üdítőkről, a legkülönfélébb teákról és jeges teákról – eliszogatunk 703 millió litert – a sport- és energiaitalokról nem is beszélve, amelyekről nincs pontos adat.
Népegészségügyi házi pálinka
Az egészségtelen élelmiszerekre kivetett adó – történjék ez bármilyen formában is – 2010-ben megfogalmazott ötlete csak nálunk hatott revelációként. Európa számos országában az elmúlt években született hasonló javaslatok már megjárták a törvényhozás berkeit, s bár napi gyakorlattá csak néhány államban váltak, ami késik, nem múlik. A nép egészségének védelme sem egyedüli magasztos cél minden országban. Így az ily módon nyert többletbevétel nem csak nálunk szolgálna a financiálisan igencsak kiszolgáltatott helyzetben lévő egészségügy anyagi megsegítésére, a franciáknál például a társadalombiztosítás kasszán tátongó lyukat szerették volna befoltozni általa.
Az alapgondolat, amely szerint az erősen egészségromboló termékeknek az adójából jusson az egészségügynek is némi százalék, már a kilencvenes években felmerült. Akkor – s lényegében egészen 2010-ig – az alkohol és a cigaretta voltak azok az áruk, amelyek jövedéki adójából az egymást sűrűn váltó egészségügyi miniszterek mindegyike szeretett volna elcsípni néhány milliárdot. Az államháztartás összbevételein őrködő gazdasági- és pénzügyminiszterek azonban azóta sem tudnak lemondani az extra bevételről, miközben tartózkodtak attól, hogy bármilyen szinten szakmailag cáfolják az orvosok érveit. Ráadásul mintha épp ellenkező irányba mozdulna a politika, hiszen a házi pálinkafőzés engedélyezésével nem épp az alkoholfogyasztás visszaszorítása mellett törtek lándzsát.
Megelégelve a cigaretta és alkohol jövedéki adója körüli ágazati kudarcsorozatot, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület 2010-ben szabott részben új irányt a bevételt is szerző, egészséget is védeni hivatott küzdelemnek, amikor javaslatot tett az úgynevezett hamburgeradó bevezetésére. Az eredeti koncepció szerint a szervezet a magas só- és cukortartalom mellett a zsír mennyiségének is kitüntetett figyelmet szentelt volna. A szövetség az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által meghatározott , kizárólag csomagolt, gyári termékeket kívánta megfejelni „csomagolási egységenként” 10 forintos többletadóval. Emellett persze a dohánytermékekről, s az alkoholról sem feledkeztek meg: jövedéki adójuk 10 százalékának megfelelő egészségügyi hozzájárulás egészségpénztári átutalását gondolták kivitelezhetőnek – igaz, ezt talán már csak a jó másfél évtizedes megszokás íratta le velük.
Transz-zsírok és egyéb átkok
Bár az egészségre ártalmas élelmiszerek megadóztatásával sok helyen próbálkoznak, gyakorlatban kivitelezni ezt egyelőre csak a dánoknak sikerült, ahol a 2010-2019 közötti adóreform egyik első lépéseként tavaly nyártól 25 százalékos adóemeléssel sújtották a jégkrémeket, csokoládékat és édességeket. Ezt az elkövetkezendő években az alkoholra, a zsírokra és a dohánytermékekre kivetett adó további növelése követi, derül ki az Egészségügyi Stratégiai és Kutató Intézet tanulmányából.
Az Egyesült Királyságban viszont némi következetlen tétovaság tapasztalható. Miközben ugyanis a legtöbb élelmiszer áfa mentes, 17,5 százalékos forgalmi adó sújtja a fagylaltokat és üdítőket valamint a burgonya chipset, ugyanakkor a sütemények és kekszek vagy a tortilla chips adómentes. Az állásfoglalásaival, véleményével valamint szakmai protokolljaival a fejlett világ egészségügyi rendszereit alapvetően befolyásoló angol NICE (National Institute for Health and Clinical Excellence) tavaly nyáron megjelent, élelmiszergyártóknak megfogalmazott ajánlásai szerint fel kell gyorsítani a lakosság só fogyasztásának csökkentését. Javaslatuk szerint 2015-ig napi 6, 2025-ig napi 3 g legyen személyenként a maximális beviteli mennyisége. A só fogyasztás mérséklése mellett fontosnak tartják a rejtett telitett zsírok használatának csökkentését, az úgynevezett transz-zsirokat pedig a termelésből teljesen kiiktatandónak tartják. A szervezet ajánlásának betartása állítólag 40 ezer szív- és érrendszeri okok miatt bekövetkező korai halált előzhetne meg.
A franciák többek között a túl sok zsírt és cukrot tartalmazó áruk, valamint a gyorséttermekben eladott élelmiszerek és snack jellegű termékek forgalmi adójának növelésére tettek javaslatot még 2009-ben. A parlament elé azonban már csak a magas cukortartalmú üdítőitalok kerültek, de ez a javaslat sem ment át, akárcsak szomszédságunkban, a román egészségügyi szakemberek hasonló kezdeményezése. A sorból Németország sem hagyható ki, a szövetségi kormány itt 2010 januárjában utasította vissza az egészségtelen élelmiszerek megadóztatására vonatkozó javaslatot.
Az európai törekvések ellenpéldája lehet ugyanakkor az Egyesült Államok, ahol – elismerve az elhízás komoly problémáját – arra kerestek választ, vajon a születéskor várható élettartam tekintetében az USA miért csúszik folyamatosan vezető pozíciójából a sereghajtók közé? A kérdés annál is érdekesebb, mert a dohányzás elleni kampányban világelsőnek számított, s különféle programok segítségével sok millió amerikait szoktattak le például a dohányzásról. A vizsgálat végül azt bizonyította, hogy a gondok gyökere az egyenetlen egészségügyi ellátás.
Máshol ugyanakkor azzal érvelnek a szakemberek, hogy egészségtelen élelmiszerek nincsenek, hiszen akkor nem kerülhetnének forgalomba, legfeljebb egészségtelen mennyiségű fogyasztásról beszélhetünk. Tehát a táplálkozási szokások és kultúra megváltoztatására kell törekedni, valamint arra, hogy minél többet mozogjanak, sportoljanak az emberek.
Drágább a leves, mint a hús?
Az adó kivetésének módját és mértékét egyelőre homály fedi. A pénzügyi szakemberek azonban egyetértenek a Magyar Adótanácsadók Egyesületének gazdasági lapokban nyilatkozó alelnökével, aki szerint az új adó csak egy fázisú lehet, vagyis nem vethető ki a termelőre és a fogyasztóra egyaránt. A MedicalOnline által megkérdezett gazdasági szakember abban viszont nem ért egyet Vadász Ivánnal, hogy az adott készítményekre kivetett – immár népegészségügyi termékdíj néven futó - adó erős hasonlósága révén olyan lenne mint egy újabb áfa, ily módon történő kivetése pedig szembemegy az uniós irányelvekkel. Az áfához hasonló alkalmazása szakértőnk szerint azért lehetséges, mert a termékeknek csak meghatározott, s nem általános körére terjedne ki.
Mindez azonban pénzügytechnikai kérdés, amelyet nyilván megoldanak a törvényalkotók. A bevétel szempontjából sokkal fontosabb az úgynevezett árrugalmasság kérdése. Ez arra ad választ, hogy miként reagálnak a vevők a drágításra. Ez ugyan személytől és terméktől is függ – a Porsche potenciális vásárlója nyilván akkor is ragaszkodik a kiszemelt autómárkához, ha az néhány millióval többe kerül -, a magyarokról viszont az az általános vélemény, hogy felettébb érzékenyen reagálnak az árak elmozdulására, magyarán: ár-rugalmasak. Ez persze megfelelne a népegészségügyi céloknak, kérdés, mennyire vág egybe a költségvetési igényekkel, s a feketekereskedelmet bőszen üldöző vámhivatal céljaival. Ami az előbbit illeti, egy túlmért népegészségügyi termékdíj - egyes termékek forgalmának drasztikus csökkenése révén - akár a központi költségvetés áfa-bevételének erőteljes mérséklődésével is járhat, ami az OÉTI által mért fogyasztási mennyiségeket tekintve egyáltalán nem tűnik légből kapott problémának. A fekete kereskedelemnek pedig nem is kell annyira feketének lennie, hiszen elég átautózni a szomszédos uniós tagállomokba az ott immár jóval olcsóbb csokiért és üdítőért. Meghatározó kérdés az is, vajon mennyire helyettesíthető az adott, termékdíjjal sújtott áru. Csoki helyett például megteszi a kakaós palacsinta, bár abban már olaj és liszt is van…