hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csak lassan fognak rövidülni a várólisták

Hiába hirdette meg az újraindulást Kásler Miklós miniszter szerdára, még hosszú hetekbe is telhet a nyitás az egészségügyben, írja a Népszava.

Egyre hosszabbak a Covid-járvány okozta leállások miatt a várólisták, az intézményekben az elmúlt egy évben a szokásos betegforgalom az ötödére csökkent, azaz durván négyötödnyi ellátás deficit keletkezett. Mindennek ellenére várhatóan továbbra is csak a legsürgősebb eseteket fogadhatják majd a szakrendelők és a kórházak. Egyelőre még túl sokat várnak el az ágazat irányítói az ellátóktól ahhoz, hogy teljes lendülettel az elmaradások ledolgozásába kezdjenek. Így például egyidejűleg kell fokozni az oltási tempót, fönntartani változatlan kapacitással a kórházak Covid-részlegeit, szabadságra engedni az eddig halálra hajtott orvosokat és a nővéreket, valamint újraindítani a lakossági ellátásokat. Minderre egyszerűen nincs elég ember, kapacitás, mondta a Népszavának az egyik intézmény vezetője.
 
A járvány alatt a kórházak 30-40 százalékkal kevesebb beteget fogadtak, s akit igen, azoknak is négyötöde covidos volt. Az ellátások leállításával takarékra állított osztályokról, műtőkből vezényelték át az embereket a fertőző betegek mellé. A miniszter frissen kiadott utasítása szerint a Covid-osztályokat – bár a betegszám csökken – egyelőre fenn kell tartani, ugyanakkor az itt dolgozó nővérek és orvosok nem vehetnek részt a nem covidosok ellátásában.
 
Azaz a jelenlegi enyhülést csak arra lehet kihasználni, hogy kiadják az elmaradt szabadságokat.

A normális betegforgalom visszaállításának további akadálya, hogy a szakrendelők jó részén oltópontok működnek. Ahol ugyanannak az egészségügynek az alkalmazottai teljesítenek szolgálatot, amelyben békeidőben sincsenek elegen.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink