hirdetés
2025. július. 18., péntek - Frigyes.
hirdetés

Akár egy évtizedet is várni kell a fogszabályozásra

A fogászatban is szerveződnek a praxisközösségek

A szakellátó fogorvosok számára is fontos lenne biztosítani a többletfinanszírozást, ugyanúgy, mint az alapellátó fogorvosok vagy a háziorvosok számára – mondta a Világgazdaságnak Makai Attila, aki Nagykanizsán és Keszthelyen fogszabályozó szakorvos, emellett pedig Marcaliban az alapellátás keretében végez fogorvosi tevékenységet.

Mint mondta, a koronavírus-járvány miatt a gyerekeknek akár öt-hat évet is kell várniuk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott fogszabályozásra. A pandémia előtt is négy-öt éves várólista volt, Nagykanizsán nyolc-tíz évet kell várni egy gyereknek a fogszabályozásra – tette hozzá. A 18 év alattiak számára az ellátás támogatott, de nem teljesen ingyenes, a fogszabályozó eszközt ki kell fizetni, ami az alapellátásban 150-250 ezer forint lehet, míg egy magánpraxisban elérheti a 800 ezer és az 1,5 millió forint közötti összeget is.

A NEAK által finanszírozott fogszabályozást végző fogorvosok helyzete a többletfinanszírozás ügyében ugyanúgy bizonytalan, mint az iskolaorvosoké. A közreműködői szerződéssel rendelkező fogszabályozó orvosok egyelőre csak 30 százalékos támogatásra jogosultak, és nem tudják igénybe venni sem a 80, sem a 100 százalékos többlettámogatást, mert nem tudnak szakellátóként alapellátási praxisközösségbe lépni – mondta a szakorvos.

A fogorvosi alapellátási szolgálatok között 2304 területi ellátási kötelezettséggel rendelkező körzet van, 1792-en jelentkeztek sikeresen a praxiskezelőnél – válaszolta a Világgazdaság megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság. A jelentkezőket 99 területi elven szerveződő, kollegiális praxisközösségbe vették fel. Országos szinten az érintett fogorvosi praxisok 77,77 százaléka regisztrált sikeresen. A fogorvosok a közeljövőben csatlakozhatnak majd egyesült, integrált praxisközösségekhez és praxisközösségi konzorciumokhoz is: az 1792, kollegiális praxisközösségbe felvett alapellátási fogorvosi praxis közül 650 már előre jelezte, hogy az utóbbiakhoz szeretne majd csatlakozni.

(forrás: Világgazdaság)

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...