hirdetés
2025. december. 01., hétfő - Elza.
hirdetés

Csádba toboroz magyar mentősöket az állam

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szerint a feladatra önként jelentkező bajtársak átmeneti távolléte nem okoz fennakadást, a helyettesítésüket megoldják, írja a 444.hu.

A misszió december 20-án indul, három hónapig tart, ezalatt a jelentkezők fizetés nélküli szabadságon lesznek, de „rendkívüli, kiemelt bérezést” kapnak, derül ki a Facebook-on közzétett e-mailből, amelyet a 444.hu szúrt ki.

A levél szerint a Külügyminisztérium, illetve a Hungary Helps szervezi az egészségügyi missziót Csádba, ahol a magyar állam által telepített konténerkórházban kell majd civil betegeket, sérülteket ellátniuk a magyar mentősöknek. Azt írták, a misszióba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állományában lévő orvosok, mentőtisztek, mentőtechnikusok és mentőszakápolók jelentkezését várják.

A lap megkeresésére az OMSZ a misszióval kapcsolatban közölte, hogy „a magyar mentők önkéntesei mindig is részt vettek olyan humanitárius, illetve magyar érdeket szolgáló küldetésekben, ahol más országokban történt katasztrófák, válsághelyzetek áldozatainak segítettek”.

Hogy mennyien mennek és milyen feladatra, azt nem árulták el.

„Néhány, erre a feladatra önként és szívesen jelentkező bajtársunk átmeneti távolléte nem okoz fennakadást, helyettesítésüket megoldjuk, mint ahogy az éppen szabadságukat töltő, vagy betegállományban levő bajtársak pótlása is folyamatosan megtörténik” – ígérte az OMSZ.

A lap információ szerint a misszió a magyar mentősátlagot jóval meghaladó fizetéssel kecsegtet, de a három hónap alatt nem lehet hazajönni.

Az Országos Mentőszolgálat új mentőautói a Hősök terén tartott átadáson 2025. október 20-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Az Országos Mentőszolgálat új mentőautói a Hősök terén tartott átadáson 2025. október 20-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink