hirdetés

Beolvadás, ágyszámcsökkentés

A kormányzat július elsejétől újraindítja az egészségügyi rendszert – ahogyan a lefagyott számítógépekkel szokás. De az újraindítás után ebben a rendszerben már semmi sem lesz a régi – írja a Népszabadság.

A frissen állami kézbe került kórházakkal a következők történnek még a nyáron: megszűnnek bizonyos osztályaik, vagy az egész intézményt beolvasztják a közeli nagyobb kórházba, vagy megmaradhatnak, de kórházi funkcióikat szociális feladatra cserélik. A Szócska-féle „újraindítás” eredményeként július elsejétől 16 helyen szűnik meg vagy szűkül csak egy-egy szakmára az aktív kórházi ellátás. Ezeken a helyeken a jövőben főként ápolásra szorulókat vagy egynapos ellátás keretében kezelhető betegeket fogadnak: így lesz Tapolcán, Siklóson, Móron, Kisbéren, Tatán, Pásztón, Bonyhádon – összegez a Népszabadság.

A csornai kórház is elveszti önállóságát és gyógyító osztályainak túlnyomó többségét. Több mint 100 ágyából mindössze 30 marad meg, és ezt is a győri megyei kórház működteti majd. Hasonló a helyzet Celldömölkkel is, ahol csak a szülészet marad, mint a szombathelyi városi kórház része. A Markusovszky kórház nemcsak a celldömölki szülészettel gyarapodik, hanem beleolvad a körmendi városi kórház is, amely szintén elveszti aktív ágyainak zömét, oda a betegeknek már csak sebészeti ellátásra érdemes menniük. A fúzióval a szombathelyi kórház nemcsak új osztályokat és orvosokat szerzett, de a körmendi kórház hatalmas adósságát is megkapta.

A komlói kórház a Pécsi Orvostudományi Egyetembe olvad, az egykori bányászvárosban csak krónikus ápolási feladatok és járóbeteg-ellátás marad. Hasonlóan egy intézményként működik a hódmezővásárhelyi és a makói kórház, továbbá beolvad a kaposvári megyei kórházba a marcali intézmény. A komáromi egyszakmás reumakórházzá alakul. Megszűnik a kazincbarcikai kórház is, feladatainak nagy többségét a miskolci megyei kórház látja majd el.

Fúzióval olvad a Kecskeméti megyei kórházba a kalocsai és a kiskunfélegyházi kórház is. Míg az utóbbiban csak egynapos sebészet marad, addig Kalocsa szinte csak önállóságát veszti, mert ellátásainak zöme megmarad.

A fővárosban összeolvad a Szent Ferenc kórház az Irgalmasrend kórházával, az intézményben tíz belgyógyászati ágyon fogadnak majd beteget. Becsukják a Károlyi Kórház traumatológiai és neurológai osztályait is. A bezárt osztályok feladatait a Honvédkórház veszi át.

A budapesti Péterfy utcai Kórház negyven kardiológiai ágyának fele a Bajcsy kórházba kerül át, a többi a Péterfy belgyógyászatát gyarapítja. A sebészeti munka a baleseti részlegben, illetve tizenöt ágyon a Péterfy utcai „anyaépületben” folytatódik, közös műtőket használva az ide átkerülő urológiával. A kardiológiai ellátási területen a Honvédkórház és a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) osztozik.

Valamennyi kórház kötelező ellátási területét újrarajzolták, de 2013-ig ez csak annyit jelent, hogy a területileg illetékes intézmény nem utasíthatja vissza egyetlen odatartozó beteg kezelését sem. (Jelenleg a betegek harmada beutaló nélkül, azaz területen kívülről érkezik a kórházakba.) Arról, hogy júliustól kinek, milyen kezelésre és hová kell mennie, részben a háziorvostól kaphatunk majd információt.

Az már most is látszik, hogy csaknem kéttucatnyi település lakóinak több órát is utazniuk kell majd az orvosi ellátásért. Például Nagyhódos súlyos idegrendszeri betegséggel küzdő lakosai a falutól közel hat órára lévő Szegedi Tudományegyetemen juthatnak segítséghez. A nagycsepelyi szülő nőknek is időben kell elindulniuk, hogy odaérjenek a több mint három órára lévő Pécsi Tudományegyetemre.

(forrás: Népszabadság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...