hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Belügyminisztérium: a kórházakban nincs klímakrízis

Tavaly mindössze 7,3 milliárd forint jutott kórházi klímafejlesztésekre, a fenntartó 2025. évi hűtésrekonstrukciós projektjeiről pedig az Mfor ír.

Tavaly 31 intézményben végzett a kormány hűtésrekonstrukciót 5,04 milliárd forintért, míg 22 helyszínen új berendezéseket állítottak üzembe, amire 2,3 milliárd forintot költöttek – írja az Mfor a Belügyminisztérium adatai alapján.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón azt mondta, hogy az intenzív betegellátásban és a műtőknél szinte minden terem hűtött, azt ugyanakkor elismerte, hogy a kórtermekben nem állnak ennyire jól.

Takács Péter államtitkár korábban azt is említette, hogy idén 4 milliárd forintos tartalékpénz áll rendelkezésre a klímákkal kapcsolatos „haváriahelyzetek” elhárítására. Arra a kérdésre, hogy ennek felhasználását hogy kell elképzelni, a Belügyminisztérium azt írta:

A 2025. évi hűtésrekonstrukciós projekt – hasonlóan a korábbi projektekhez – jellemzően a meglévő hűtési és légkezelő rendszerek, berendezések cseréjére, modernizálására terjed ki. 

Idén már több helyen is panaszkodtak a betegek a hőségre a hazai kórházakban, a Belügyminisztérium ezzel szemben úgy nyilatkozott: a kórházakban nincs klímakrízis, és folyamatosan biztosítják a megfelelő betegellátást.

Takács Péter a minap a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korszerű hűtőberendezését tekintette meg (Fotó: Takács Péter hivatalos Facebook-oldala)
Takács Péter a minap a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korszerű hűtőberendezését tekintette meg (Fotó: Takács Péter hivatalos Facebook-oldala)

(forrás: Mfor)

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...