2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Az oltást elutasítókkal kifizettetné a MOSZ az intenzív ellátást

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) szerint: aki nem oltatja be magát és intenzívre kerül, fizesse ki az ellátását, hangzott el az InfoRádióban.

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes, hozzátéve, a lakosság számára emellett részletesebb tájékoztatásra lenne szükség, hogy minél többen kérjék az oltóanyagot, mert egy covidos beteg napi intenzívágyas kezelése az egymillió forintot is elérheti.

"Akik dolgoztak covidos betegekkel vagy jelenleg is Covid-osztályon dolgoznak, azok 100 százalékban oltáspártiak, tehát ott semmiféle győzködés vagy ellentétes vélemény nem merül fel, a többi dolgozó körében sajnos vannak oltásellenesek vagy olyanok, akik tartanak attól, hogy csak egyféle, új technológiájú vakcina van. Sokan lehetnek, akik azt mondják, a régebb óta alkalmazott technológiával gyártott vakcinákban bíznak" – részletezte Daróczy-Gaál Ágnes utalva arra, hogy az mRNS-technológiát most alkalmazzák először embereken, de nagyon ígéretes.

Szerinte azok a (szak)emberek is be fogják magukat oltani, akik most bizonytalankodnak, ha már több féle oltás is hozzáférhető itthon. Úgy látja, nem csak a "pszichológiai" példamutatás miatt fontos az egészségügyi dolgozók átoltása, de fontos fertőzőforrások is lehetnek ők, még ha nem is koronavírusos betegekkel dolgoznak; "igenis be kell magukat oltani".

Hogy az embereket hogyan lehetne meggyőzni, arra azt válaszolta, akár egy ingyenesen hívható zöld szám, akár más tájékoztató felület is alkalmas lehetne, de bizonytalan abban, hogy kötelezővé lehetne-e tenni a védőoltást, a vakcináció "szankcionálható volna-e".

"Érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, megértetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek. Ha valaki nem oltatja be magát, vegye számításba azt, hogy egy 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést a saját zsebéből kell megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat. Ennek az információnak a fényében már nem biztos, hogy olyan sokan tiltakoznának az oltás ellen" – ecsetelte.

A MOSZ elnökségének közleménye a fenti nyilatkozattal kapcsolatban
Az Inforádióban elhangzott riport számos helyen megjelent téves és félrevezető értelmezésével kapcsolatban a Magyar Orvosok Szakszervezete az alábbiakat teszi közzé:
1. A Magyar Orvosok Szakszervezete NEM képviseli azt, hogy aki nem kéri a védőoltást, annak ne állja a társadalombiztosítás az ellátását.
2. A MOSZ üdvözli, hogy már több ezer egészségügyi dolgozó megkapta a koronavírus elleni oltást, és szorgalmazzuk, hogy az minél szélesebb körben, minél hamarabb elérhető legyen.
3. A hivatkozott riport arról szólt, hogy a tudomány eredményeként megjelenő védőoltás jelentheti a megoldást a járványban, illetve fontos, hogy az egészségügyi dolgozók az oltás felvételével példát mutassanak.
4. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy alelnökünk az oltás elmaradásának több sajnálatos hatásáról is beszélt, amelyet nem lehet kiragadni a beszélgetés kontextusából. Az egyén és a társadalom számára is rendkívüli terhet jelent a megbetegedés, ennek elkerülésére minden lehetőséget meg kell ragadni.
5. A szakszervezet véleménye szerint fontos felhívni a társadalom figyelmét a közös felelősségvállalás fontosságára, amelynek nagyon fontos elemét alkotja a védőoltás, amikor széles körben elérhetővé válik.
(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés