2024. április. 19., péntek - Emma.

Az igazi célcsoport védelem nélkül maradt

Úgy nyitunk két hónap után, hogy érdemi kérdésekben nem léptünk előre a záráshoz képest, írja a Napi.hu egy szakmai konferenciáról.

A koronavírus-járvány közepette, a beavatkozások megtervezése során soha nem látott mértékű jelentősége lett volna az egészség-gazdaságtannak, azonban ezek a szempontok és szakemberek, technológiai értékelők világszerte háttérbe szorultak a járványkezelés során – hangzott el a Napi.hu szerint Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) hétfő esti, a Covid-19 járvány társadalmi-gazdasági hatását napirendre tűző konferenciáján.

Az egészség-gazdaságtan összes axiómáját félretettük az elmúlt időszakban – kezdte előadását Molnár Márk Péter, egészség-gazdaságtani szakértő. A beavatkozások tervezéséhez szükséges ismeretek terén nagyjából ugyanott vagyunk, mint a két hónappal ezelőtti záráskor. A járványgörbe-laposítást illetően nem határoztuk meg, hogy mit várunk ettől, kiket és miért védünk, mire számítunk és azt sem tudtuk, hogy a görbénk hova tart akkor, amikor bezárkóztunk - mondta a szakértő. A görbelaposítás mellékhatásairól, az egészségveszteségekről, több százezer elmaradt ellátásról, indirekt következményekről még elméleti okfejtések sem születettek, az utólagos egyetemi felmérés számait megismerve viszont az már látszik, hogy nagy számban nem is volt itt ez a vírus, amikor elkezdtünk görbét laposítani.

Dacára annak, hogy az elmúlt időszakban axióma volt az erőforrásaink korlátossága, ezúttal azt mondtuk társadalmi szinten, hogy bármennyi erőforrást hajlandóak vagyunk arra fordítani, hogy az utolsó Covid-19 áldozatot is megmentsük. Megvédtünk mindenkit, aki nem volt veszélyben, csak épp azokat nem, akiket kellett volna. Magyarországon a vizsgálat szerint alig van fertőzött, de rengeteg a halott. Nem tudtuk megakadályozni intézményi fertőzéseket, a svédekhez hasonlóan nem tudtuk megvédeni az intézményekben élő időseket a vírustól. Hiába zártunk korán, az idősotthonainkban borzasztó sokan haltak meg – fogalmazott Molnár Márk Péter. Úgy vélte, miután a Covid-19 nem tűnt el, a vakcina pedig egyelőre a távoli homályba vész, ideje az egészség-gazdaságtani szempontokat figyelembe vevő intervencióknak.

Az egészség-gazdaságtani szempontok érvényesüléséhez szerinte a politikusok számára is érthető üzeneteket kell megfogalmazni. Hiteles egészség-gazdaságtani véleményformálókra van szükség, hogy a döntéshozók ne csak akkor forduljanak a szakmához, amikor a forráskivonást kell számításokkal alátámasztani. A szakmától valódi döntéstámogató munkát szorgalmazott az előadó, az áltudományos elefántcsonttoronyba zárkózás helyett.

A járványkezelésre költött források kapcsán Bodrogi József egészségügyi közgazdász a Pénzügyminisztérium adatait idézte, mely szerint csak eszközbeszerzésre 400 milliárd forintot fordítottunk, ami kiteszi az ország egész évi gyógyszerkasszájának összegét.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szintén azt emelte ki, hogy miközben az egészségközgazdászok patikamérlegen számolgatják egyes terápiák költséghatékonyságát, s néhány 100 milliós költségvetési hatással járó beadványok lettek félredobva, a Covid-19 alatt 100 milliárdok pörögnek ki a rendszerbe. Leállítottuk az egész gazdaságot, hogy néhány tízezer embert meg tudjunk menteni, miközben járvány nélkül is több tízezres az elkerülhető halálozás évente Magyarországon – jegyezte meg Dózsa Csaba.

(forrás: Napi.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés