hirdetés
2025. október. 21., kedd - Orsolya.
hirdetés

Augusztustól éjszakai repülési tilalom Budapest felett

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek. A főpolgármester közölte, külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is, ismertette. Tarlós közölte: a mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani.

Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani. A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni. Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket részben a zajmonitorrendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják, mondta.

Palkovics kitért arra is, hogy a már említett időszakban meg akarják emelni az eddig ötcsomós engedélyezett hátszélszintet. Az ügyben egy független intézet által készítendő tanulmányra várnak, és ha az pozitív lesz, akkor szeptembertől tíz csomóra emelkedne a hátszélszint. A nemzetközi tapasztalatok szerint ötcsomósnál nagyobb hátszél esetén is biztonságosan le lehet szállni, mondta. Palkovics kitért arra is, hogy a Közlekedéstudományi Intézet és a Budapest Airport mérései egymásnak megfeleltek, de azt is megállapították, hogy bizonyos zajmérő helyeket át kell helyezni.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...