hirdetés
2024. november. 05., kedd - Imre.

Amerikából jöttem…

2014. szeptember 08. 05:15
Nyomtatás  

Nem tanulhatsz meg zongorázni, ha csak hangversenyekre jársz, tartja egy angol mondás. A magyar medikusok és rezidensek pedig játszani szeretnének, nem pedig csak hallgatni a zenét…

Kapcsolódó cikkek

Az anyagi megbecsülés hiánya, a hálapénz rendszer, az egyre elfogadhatatlanabb hazai munkakörülmények – a közelmúltig jobbára ezek az érvek kerültek terítékre a magyar orvosok külföldre vándorlásának okaként. Újabban egy negyedik is felsorakozott az érvek közé: a gyakorlati oktatás hiányosságai. A Magyar Rezidens Szövetség legfrissebb felmérése szerint az elméleti oktatással ugyan messzemenőkig elégedettek a hazai medikusok, ám a megkérdezetteknek mindössze 3 százaléka vélte úgy, hogy ugyanez a helyzet a gyakorlati képzéssel, s csak 7 százalékuk  gondolja, hogy az egyetem felkészíti őket a legfontosabb sürgősségi kórképek ellátására. Miközben – mint arról mind gyakrabban hallani – az égető szakorvoshiány miatt az egészségügyi intézmények, egyre inkább a sokszor csak kezdő rezidenseket „dobják be” – némi képzavarral élve – a betegellátás mélyvizébe.

Az Egyesül Államokban épp ellenkezőleg: a csoportmunkára, a felelősségvállalásra, a döntésképességet megalapozó szakmai önbizalom kialakítására helyezik a hangsúlyt, s mindezt a gyakorlati képzés előtérbe helyezésével, derült ki egy közelmúltban megtartott konferencián. Az USA-ban már az indulás is más, érettségi után négy év college következik, amelynek utolsó két esztendejében mindazok, akik az orvosi pálya felé igyekeznek, már kezdik az ismerkedést az alaptudományokkal. Ezt követi az orvosegyetemi felvételi, majd maga a képzés, amely négy évig tart. Ennek első két esztendejében szintén az alaptudományokra fókuszálnak, a második két éves etap azonban kizárólag klinikai rotációból, más és más osztályokon végzett munkából áll. Alapismereti záróvizsgát anatómiából, élettanból, prevencióból és közegészségügyből kell tenni, a klinikai ismeretek keretében belgyógyászati és sebészeti, míg a harmadik vizsgán alkalmazott klinikai ismeretekről kell számot adni.

A ma már itthon praktizáló dr. Pulai Judittól, aki orvosi diplomáját a pécsi egyetemen szerezte meg, szakképesítéseit viszont az USA-ban, azt is megtudhatták a résztvevők, hogy az Egyesült Államokban az egyetemek és kórházak versengenek a szakorvos jelöltekért. A belgyógyász képzés például három évig tart, havi rotációval, vagyis négy hetente változnak a felettesek és a beosztottak. A képzés problémaorientált, gyakorlatias, szinte minden mozzanatában csapatmunkára fókuszáló, míg a havonta változó gyakorlatok nem csak a kiégést segítik megelőzni, de mivel együtt jár az oktatók és a rezidens beosztottainak folyamatos értékelésével -  amelyből természetesen maguk a rezidensek sem maradtak ki! – elősegíti a szakmai színvonal magasan tartását. Az osztályos munka mellett hetente minimum hat órát kellett részt venni a járóbeteg szakellátásban is, amelyet a képzés igen fontos részének tartanak.

Másodéves rezidensként – emlékezett dr. Pulai Judit – 3-4 medikus, illetve két elsőéves rezidens munkáját ellenőrizte, felügyelete, tanította. Lényegében olyan jogkörrel volt felruházva, mint itthon egy osztályvezető főorvos, s mivel ebben a helyzetben folyamatos a döntéskényszer, ez nagyban növeli a jövendő szakorvos önbizalmát, s nem mellékesen kommunikációs készségét, képességeit. A rezidensek éves fizetése harmada-negyede egy végzett, praktizáló szakorvosénak, az 1990-es években ez éves szinten 25-30 ezer dollár volt. (Az összegek azóta jelentősen emelkedtek, a belső arányok azonban nyilván nem.)

A szakvizsga után van aki a praktizálást választja – s ekkor éves jövedelme a korábbinak három-négyszeresére ugrik – vagy ráépített szakképzésben (Fellowship program) folytatja tanulmányait, bár ekkor éves jövedelme csak kis mértékben haladja meg azt az összeget, amit rezidensként kapott. Ez a program szintén három évig tart, s folytatódik a havi rotáció, az osztályos illetve a járóbetegek munka. Ezen a szinten a jelöltek a betegségek széles spektrumával találkoznak – a megelőzéstől az előrehaladott kórképekig -, miközben folyamatosan konzultálnak a határterületek orvosaival, amelynek eredményeként az adott probléma megoldása is közös. A gyógyítás mellett kiemelten fontos a szakirodalom folyamatos tanulmányozása, és a kutatás, amely ezen a szinten a jelöltek „életének” 45-50 százalékát teszi ki.

A végzett szakorvosok vállalhatnak egyetemi állást – kutatnak, oktatnak, gyógyítanak -, választhatnak magán- vagy állami kórház között (az utóbbiban kisebb a jövedelem, de több a szabadság és előbb mehetnek nyugdíjba), de dönthetnek úgy is, hogy csoportpraxisban (azonos vagy különböző szakorvosi csoportokban) folytatják orvosi pályájukat.

Ami a hazatérést illeti, ebben – az érintett orvosok körében végzett felmérés tanúsága szerint – nem játszanak szerepet szakmai szempontok, ehelyett az itthon maradt szülők, családtagok, barátok, az akár külföldön született gyermekek magyarországi iskoláztatásának szándéka indokolja a visszatérés döntését. A beilleszkedés nem könnyű, itthon – többek között egzisztenciális okok miatt – nagy a tudásféltés, lényegesen kevesebb a „tiszta” orvosi idő, míg  például az Egyesült Államokban sokféle szakember segíti az orvosokat abban, hogy gördülékenyen végezhessék a munkájukat. A különböző szakterületek között sokkal hatékonyabb a kommunikáció, mint itthon, mint ahogy az egészségközpontú gondolkodás is erőteljesebb az amerikai betegek körében, mint Magyarországon. Az előadó szerint – aki tíz éve már itthon dolgozik – a szakmai féltékenység épp úgy nehezítette a beilleszkedést, mint az, hogy nem voltak „nyílt” álláspályázatok.

Visszatérve a rezidens szövetség felmérésre, az is kiderül, mit szeretnének a medikusok: többek között a manuális készség oktatását, esetbemutatásokat valamint közös esetmegbeszéléseket, szimulációs gyakorlatokat, felkészítést csapatmunkára és együttműködésre, évközi – hetenkénti klinikai gyakorlatokat. Vagyis a jelenleginél lényegesen „élet- és gyakorlatorientált” képzést. Ennek hiányában nem véletlen, hogy sokan választanák – mint azt a hatósági bizonyítványok iránti kérelmek száma is bizonyítja - a külföldi szakképzést.

 

Általános oklevéllel és szakvizsgával rendelkező egészségügyi dolgozók számának

 

Orvos (fő)

2011

2012

2013

Csak általános orvosdoktori oklevéllel rendelkezők száma

651

563

529

Feltétel nélküli elismerés hatálya alá eső szakvizsgával rendelkezők száma

549

545

426

Forrás: EEKH

 

Hatósági bizonyítványt kapott egészségügyi dolgozók száma

 

Év

Összesen (fő)

Orvos

Gyógyszerész

Ápolók, szülésznők és egyéb eü. dolgozók

Fogorvos

2004

1240

906

32

165

137

2005

1380

889

33

380

78

2006

1148

721

36

271

120

2007

1119

695

29

281

114

2008

1357

803

59

353

142

2009

1614

887

37

532

158

2010

1777

1111

48

416

202

2011

1901

1200

44

438

219

2012

2061

1108

65

633

255

2013

1950

955

77

655

263

 Forrás: EEKH

 


Máshol - másként

Az Egyesült Államokban a szakorvosi képzés (residency) idején a fiatal orvos „resident”-ként a kórház területén lakik, erre utal a szó latin gyökere is: az orvos bármikor rendelkezésre áll, hiszen ott „rezideál”. A programba való jelentkezés központi intézményen keresztül történik (NRMP: National Residency Matching Program), és a jelölteket évek szerinti csoportokba osztják (PGY: postgraduate years): mindegyik csoportnak pontosan meghatározott programja van.

● Az első évesek (interns) feladata a betegek anamnézisének felvétele, vizsgálata, ők rendelik el a diagnosztikus intézkedéseket, és bár idősebbek közvetlen felügyelete alatt, de messzemenően önállóan dolgoznak. Adminisztratív ténykedésük többnyire a leletek értékelésére és az epikrízisek megírására összpontosul. Ellentétben az európai gyakorlattal, az idő nagy része a tényleges kiképzést szolgálja, és nem az egyéb személyzet által elvégezhető rutinmunkát jelenti, és végképp nem a hiányzó munkaerő pótlását. A nem orvosi munkát kisegítő személyzet végzi: vérvétel, perifériás vénás kanülök behelyezése, leletek átvezetése, diagnózis szerinti elszámolás kódolása stb.

Sebészként egyszerű műtéteket hajtanak végre, ezekre az idősebb rezidensek tanítják meg őket, így pl. a hasmegnyitás alapismereteire. Ők viszont a medikusoknak adják tovább a varrattechnika ismereteit. Így indul be a lépcsőzetes oktatási rendszer első eleme: minden évvel emelkedik a feladatok (műtétek) nagyságrendje és vele együtt a felelősség.

● A második évtől immáron rezidensként egyre nagyobb beavatkozásokat bíznak a jelöltre, melyeket alapvetően tapasztalt szakorvosok, vagy maga az osztályvezető asszisztál. Még a privát betegek műtétei is a leírt szempontok szerint történnek. Mindezen túl számtalan szakmai lehetőséget vehetnek igénybe: reggelente osztályos megbeszélések, hetente vendégelőadások és klinikopatológiai konferenciák látogatása, tudományos rendezvényeken való részvétel stb. A kiképzés szerves része a rotáció a különböző osztályokon.

A nagy szakmákban (belgyógyászat, sebészet) a fiatalok hetente fél napot töltenek el az ambuláns beteggondozási programban (continuity care clinic). A rezidens ezen a rendelésen úgy találkozik betegeivel, mintha saját praxisában lenne – mindez természetesen főorvosi felügyelet mellett. Ily módon tanulja meg a szakorvosjelölt a hosszú távú betegkövetési módszereket, az egész embert figyelembe vevő ellátást az első jelentkezéstől a gyógyulásig, hiszen egész kiképzése folyamán egy személyben ő tartja a kapcsolatot a betegekkel.

● A szakképzés utolsó éveiben levő fiatal neve: chief vagy senior supervising resident. Ebben a funkcióban már csaknem önállóan gyógyít a szakorvosjelölt. A kiképzés zavartalansága érdekében egyébként az USA-ban a rezidens az egész időtartamra szóló munkaszerződést kap.

Az Egyesült Államokban a rezidensek munkaideje többnyire reggel 6-kor kezdődik, és csak késő este végződik, de gyakori az éjszakai szolgálat is (négy-öt naponként), melyért nem jár külön díjazás. A heti munkaidőt a korábbi 100–136 óráról hivatalosan 80 órára korlátozták, egyes helyeken szombaton és vasárnap 8 és 12 óra között is be kell menni az osztályra. Ha a rezidens panasszal él a túlmunka miatt, akkor kedvezőtlenebb megítélés alá esik, ami kockáztatja karrierjét. Aki valóban előre akar haladni, az nem nézhet az órára és az engedélyezettnél jóval többet dolgozik. Ez csak úgy lehetséges, hogy a fiatal orvos a kórházban vagy annak közelében lakik, és így mindig elérhető.

Minden évben feleletválogatós (multiple choice) kérdésekkel vizsgálják a rezidensek tanulmányi szintjét. A kiértékelés eredményét megkapja mind az orvos, mind a munkaadó. Ebből kitűnik, hol van még hiányosság, mit kell pótolni. A kiképzési idő letelte után központilag összeállított, az egész országban egységes kérdésválaszos írásbeli vizsga zárja le a folyamatot.

Anglia, Németország, Ausztria

Az Egyesült Királyságban a rendszer ma némileg változóban van, az alapok azonban maradtak. Angliában a rezidens kifejezést nem használják, holott annak lényege sokkal közelebb áll az amerikai rendszerhez, mint Magyarországon. Náluk az első évben house officer (HO), a második évtől senior house officer (SHO) a leendő szakorvos megjelölése. Az új rendszer szerint összevonták a két fogalmat: foundation doctor (FY1, FY2). A harmadik, illetve negyedik évtől registrarként (ez azonos a tulajdonképpeni „resident”-tel), vagy újabban speciality registrarként tartják nyilván a jelölteket. A kétéves sebészi alapismeretek elsajátítása után (BST: basic surgical training) szoros szakmai gyakorlat következik (HST: higher surgical training). A két fokozatnak megfelelően két vizsgát kell letenni: MRCS (Membership of the Royal College of Surgeon) és a végén a szakvizsga (FRCS: Fellowship of the Royal College of Surgeons). A heti munkaidőt ugyan 48 órára korlátozták, ezt azonban nem tartják be. Csaknem minden kórház mellett van egy nővér-, illetve orvosszállás, ahol kedvezményesen, az intézmény területén lakik az orvos. Ez biztosítja a mindenkori elérhetőséget. Ha az előírt rotáció megkívánja, a vázolt előnyök alapján a kórházváltás nem okoz nagy gondot még családos embernél sem.

Németországban, a szakorvosképzésben (Weiterbildung) résztvevő jelölteket egyszerűen asszisztens orvosként (Assistentarzt) sorolják be, ők sem vették át a rezidens szó használatát. Az egyesült államokbeli kollégákkal ellentétben a jelöltek időleges, általában két évre szóló szerződést kapnak, melyet meg kell hosszabbítani. A képzési rend közel sem olyan részletesen és optimálisan szabályozott, mint az USA-ban, illetve alkalmazkodik a European Board of Surgery (EBS) felállította követelményekhez (2+1+3 éves modell). A szakképzést néhány éve alakították át, mivel a szakorvosjelöltek elégedetlenek voltak vele. A jelöltekre meglehetősen sok adminisztratív munka hárul, a kórismézési kulcsok szerinti besorolás is az ő feladatuk. Bár sokat lazult a német hagyományok szerinti merev hierarchia, még mindig meglehetősen kiszolgáltatottak a fiatalok. Fontos eleme a kiképzésnek a rotáció, fizetésük hivatalos tabella szerint történik, amely kétségtelenül igen kedvező. Az ügyeletet az igénybevétel nehézsége szerinti fokozatokban díjazzák. A fiatalok nem egyszer ellentmondásos helyzete miatt nagy az elvándorlás, helyükre jönnek sokan éppen Magyarországról.

Ausztriában a végzett fiatal három évig ún. váltóorvosként (Turnusarzt) dolgozik rotációban különböző osztályokon. Csak ezután kezdheti meg az általa kiszemelt szakterületet, ahol 5-6 évig dolgozik asszisztens orvosként, majd írásbeli és szóbeli vizsga letételét követően válik szakorvossá. A turnusban végzett idő alkalmanként egy évvel rövidíthető, illetve a három évből esetleg egy-két évet a kiképzésbe beszámíthatnak.

Műtéti követelmények

Az egyik legérzékenyebb, de kulcsfontosságú kérdés a kötelező műtéti szám. A manuális szakmák elsajátításának alapját a gyakorlat képezi. A sebészetet nem lehet egyedül könyvekből megtanulni, nem elég jelen lenni, hanem operálni is kell, illetve az idősebbeknek rendszeresen asszisztálniuk kell. Az Európai Tanács sebészeti szekciója 750 műtétet tart szükségesnek a szakvizsga letételéhez.

Minimális műtéti követelmény néhány országban

H

A

D

NL

B

EU

USA

250

400

460

750

750

750

1000

Forrás: Christian Cs. Gaal: Az úgynevezett rezidensekről – EGSZ 2011/2

 

 
Horváth Judit
a szerző cikkei

 
az 'eü-gazdaság' rovat további cikkei
 

Könyveink

 
Tovább a bolthoz