"Ma már az egészségügyi szakma is kénytelen foglalkozni a dologgal"

– Valójában mi minősül doppingszernek?

– Minden, ami a nemzetközi tiltólistán szerepel.

– Ez világos, de hogy kerül valami a tiltólistára?

– Alapvetően négy kritérium van, amiből kettő teljesülése esetén az adott szer már a listára kerülhet. Az első, hogy legyen valamilyen teljesítményfokozó hatása, másodszor, hogy egészségügyi kockázatot jelentsen a sportolóra, harmadrészt a sport szellemiségével és tisztaságával ellentétes szer legyen – pl. a cannabisszármazékok. Negyedrészt pedig más doppingszerek használatát elfedő szer legyen, például ide tartoznak a vízhajtók…

– Ad absurdum, egy sportoló, aki – tegyük fel – a diplomamunkáját írja éjjelente, a túlzott tea- és/vagy koffeinfogyasztás miatt már doppingvétséget követ(het) el?

– Életszerű kérdés: a koffein hosszú évekig valóban tiltólistán volt, de néhány éve, 2004-ben lekerült onnan. Azóta csak úgynevezett monitoring listán van, azaz mérik, de nem büntetnek a használatáért. A koffeinhasználat kontraproduktív, mert nagy mennyiségben való fogyasztása rontja a teljesítményt. Szét kell választanunk a sportolói és a „civil” teljesítményfokozást: az előző esetében a koffein nem tud akkora hatékonysággal működni, mint egy diplomamunkáját író egyetemistánál. 

– Kis ország vagyunk. Igaz ez a doppingolás viszonylatában is?

– Magyarország a középmezőnyben van e téren. Fontos hozzátenni, hogy ez így becsapós adat, mert a mintavételi lehetőségek száma korlátozott. Minden évben van egy keretszerződés adott számú mintavételre. Idén 900 államilag dotált mintavételre van lehetőségünk, ezt kell beosztani egész évre. Figyelembe véve, hogy adott sportágakban ismételten vannak hazai sportsikerek, ez a 900 minta nagyon kevés. Ez elsősorban nyilván pénzkérdés. Persze az államon kívül a hazai sportszövetségek is dotálhatják a doppingellenőrzést, de ez nem jellemző. Drága mulatság: egy-egy mintavétel a háttérfeladatokkal együtt kb. 100-110 000 forintba kerül mintánként. És ez csak egy alapvizsgálat.

– Hálátlan szerep az ellenőré?

– Kicsit szélmalomharc a miénk. Adott körülmények között tud hálátlan lenni. Nehéz azt elfogadni, elfogadtatni, hogy a szabály éppúgy vonatkozik egy NBIII-ban focizó játékosra, mint egy nemzeti hősre, egy olimpikonra. Kezdetben a fejekben kellett áttörni azt a pszichés gátat, hogy a mi kutyánk kölyke, azaz a mi sportolónk is esendő. Meg kellett értetni a közvéleménnyel, hogy a doppingolás nem egy földöntúli dolog, amire csak a távoli országok sportolói képesek, hanem tisztességtelen versenyelőny, amelyhez akár itthon is folyamodnak. Ez nehezebb volt, mint a sportolókkal elfogadtatni, hogy a MACS-nak van létjogosultsága.

– A Magyar Antidopping Csoport szerepe kimerül a hazai doppingellenőrzésekben?

– A hazai piac egyedüli szereplőjeként természetesen nem. Fontos tudni azonban, hogy mintavételi ügynökségként akkor is tevékenykedhetnénk, ha adott esetben nem mi lennénk a nemzeti doppingellenes szervezet Magyarországon. (A MACS jogi státuszáról lásd keretes írásunkat.). Sőt, csak az állami megbízásból, azaz a hazai sportolók ellenőrzéséből nem is tudnánk a felszínen maradni. Ez egy meglehetősen szűk piac, mármint a „bér-mintavételezés”. De akad rá példa, Svédországban van olyan cég, az IDTM, amely nemzetközi szinten kínálja ez irányú szolgáltatásait. Ők csak mintát vesznek.

– Mennyiben több egy nemzeti szervezet, mint egy „egyszerű” mintavételi ügynökség?

– Sokkal több feladatot látunk el. Vannak úgynevezett NADO-feladataink (lásd keretes írásunkat), amelyek túlmutatnak a szimpla doppingellenőrzésen. Ez azt jelenti, hogy a levett mintákat nekünk kell feldolgozni, adminisztrálni. Mi felelünk a nemzetközi kapcsolatokért és kommunikációért is. A legnagyobb feladat azonban a doppingellenes prevenció. Különösen annak fényében, hogy az új Btk. értelmében a tiltott teljesítményfokozás egyes részei már büntetőjogilag is tiltottak és szabályozottak. Az elterjedt tévhit eloszlatása végett itt fontos kiemelni, hogy a jogalkotó szándéka szerint nem a sportoló az elsődleges célpont, hanem a tiltott szerek alkotója, terjesztője, viszonteladója. Mi nem vagyunk hatóság és hatósági jogkörünk sincs, így minden esetben, amikor pozitív egy teszt eredménye, a rendőrséggel kell együttműködnünk. Értelemszerűen ez egy vékony mezsgye, hiszen a törvény szellemében kell eljárnunk, de szem előtt kell azt is tartanunk, ami a MACS ars poeticájába belefér. Komoly harc folyik, hogy a doppingellenőr is közfeladatot ellátó személy legyen, ami leegyszerűsítené a munkánkat. Természetesen elsősorban a legtöbb energiát a bűnmegelőzésre fordítjuk; szoros kapcsolatban vagyunk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal, aktívan szeretnénk bekapcsolódni a drogprevenciós programokba is. Annál is inkább, mert a WHO ma már a doppingolást is beemelte a „nagy négyesbe”, amelyek a kiemelt népegészségügyi problémákra fókuszálnak. Azaz az alkoholizmus, a dohányzás és a kábítószer-fogyasztás mellé felsorakoztatták a doppingolást is.

– Némileg más fényben tűnik így fel a MACS…

– Igen, a WHO-állásfoglalás óta az egészségügyi szakma is kénytelen foglalkozni a dologgal, ami örvendetes, mert már nem vagyunk egyedül. Korábban ezt kizárólag úgynevezett sportproblémának tartották, azaz csalásnak, sportetikai vétségnek tekintették. Mostanra azonban deklaráltan népegészségügyi problémának számít.

– Nem mehetünk el szó nélkül a táplálékkiegészítők problémája mellett. Itt mi igazából a probléma?

– Leginkább az, hogy táplálékkiegészítő néven legálisan lehet olyan termékeket forgalomba hozni az országban, amelynek/amelyeknek valamelyik összetevője a nemzetközi tiltólista szerint doppingszernek minősül. Olyan, hogy táplálékkiegészítő, nem is létezik. Mindenki így hívja, ez egyfajta szleng, de ezek valójában sportolóknak szánt étrend-kiegészítők, melyeket igazából különleges táplálkozási célú élelmiszereknek kell nevezni, és ez a kategória az engedélyeztetés szempontjából rendkívül fontos, mivel dopping szempontjából egyáltalán nem kell vizsgálni! Az elnevezésnek azért van jelentősége, mert utóbbiakat még annyira sem kell engedélyeztetni, mint pl. a tényleges táplálékkiegészítőket. A forgalomba hozatalhoz gyakorlatilag elegendő, hogy a gyártó cég mond egy összetételt, s már mehet is a boltokba. Az összetevők vizsgálatához senkinek nincs sem elég pénze, sem megfelelő felszerelése. Ráadásul, ha csak egy pici összetevőt is megváltoztatnak, az egész vizsgálatot kezdhetnénk elölről.

– A WADA miként viszonyul ehhez?

– Az étrend-kiegészítők piaca óriási piac. Nemzetközi szinten dollármilliárdokrólbeszélünk. Elképesztő lobbi van a háttérben, így a WADA is csak annyit tehet, hogy egyrészt a kódexükben leírják az objektív felelősség elvének a tényét: az étrend-kiegészítő fogyasztása kizárólag a sportoló felelőssége. Másrészt, s ez következik az elsőből, azt mondják, hogy a sportolónak nincs szüksége semmilyen étrend-kiegészítőre. A minőségi táplálkozás, a jó edzésmunka és a megfelelő regeneráció elegendő a kívánt sportteljesítményhez. Érthető, hiszen ha így kerül a szervezetébe bármilyen anyag a tiltólistáról, mi nem tudjuk megvédeni. Mindemellett, valljuk be, ez álszent hozzáállás, a sportolók és az edzők hörögnek, amikor ezt hallják. Részben igazuk is van, hiszen egy élsportolót, annak életvitelét, táplálékszükségletét stb. nem lehet összehasonlítani egy „átlagos” halandóéval. Különösen annak fényében, hogy vannak olyan sportágak, ahol század-, illetve ezredmásodpercek döntenek a győzelemről…

Viszont a WADA kénytelen ezt az elvet követni, nem tud felelősséget és garanciát vállalni, és nem tudja a sportolót megvédeni.

2015 januárjától annyiban módosul a kódex, hogy bár továbbra is fenntartja, hogy nincs szükség a kiegészítőkre, a doppingvétségeket szétválasztják. Ennek mentén megkülönböztetünk majd szándékos doppingvétséget és nem szándékos doppingvétséget. Eddig nem volt ilyen. Utóbbi kategóriába fog tartozni a táplálékkiegészítők fogyasztásából származó doppingvétség is. Ez teljesen új szemléletet jelent. A büntetőtételekben is megmutatkozik majd a két kategória: a szándékosért 4 éves eltiltás jár, és a sportolónak kell bebizonyítania, hogy esetleg nem volt szándékos a doppingvétség, míg a nem szándékos esetében – és a táplálékkiegészítőből származó anyagbevitelt eleve így kell kezelni – a doppingellenőrző oldalnak kell bizonyítania a doppingvétség szándékosságát, azaz eleve azt kell feltételezni a táplálékkiegészítők szedéséből származó doppingvétségnél, hogy a sportoló részéről nem volt szándékos a doppingolás.

– Ez nagyon vékony jég, hiszen a legegyszerűbb azt mondani, hogy nem tudott róla a sportoló, hogy ilyen anyagot visz be a szervezetébe…

– Vékony jég, bizony! A pályám elején, még a szöuli olimpia után, ez még kizárólag orvosi kérdésnek számított. Mára – éppen a fentebb vázoltak miatt – már jogi kérdéssé változott. A jogászok kemény csatát is vívnak, mert egy rossz döntésnek, illetve ítéletnek komoly következményei lehetnek. Nyilván nem véletlen, hogy egy-egy pozitív tesztet követően hosszú évek telnek el a tárgyalásig és/vagy az ítéletig.

– A riói olimpia idején már az új szabály lesz érvényben, amelynek értelmében az eddigi 8 év helyett 10 évig vizsgálhatják a sportolók mintáit…

– Kemény dolog, de szükséges. Ahogy a drogdílerek mindig a rendőrök előtt járnak, úgy a doppingolás esetében is állandó a macska-egér játék. A WADA nyílt listáján (a listákról lásd Az elnevezések csapdájában: a listák című keretesünket) éppen ezért az összes olyan létező és eljövendő doppingszer szerepel, amit csak használni lehet. Ilyen például a géndopping, amiről jelen pillanatban semmit sem tudunk, de elképzelhető, hogy 10 év múlva már ki tudjuk mutatni. Ez segít abban, hogy mindazon szerek használatáért, amelyek pillanatnyilag nem kimutathatók, a vétkes megkapja a büntetését. Ha kell, akkor akár 10 évvel a doppingolás után. Óriási a tét.