hirdetés

A Jump Consulting üzemeltetheti a budaörsi rendelőt

Lezárult a Budaörsi Önkormányzat által a Budaörsi Egészségügyi Központ 10 éves üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás. A feladatellátási szerződést a város azzal a Jump Consulting Kft.-vel kötötte meg, amely 2016 novembere óta ideiglenesen üzemeltette az intézményt, és már eddig is jelentős fejlesztéseket hajtott végre.

Lezárult a Budaörsi Egészségügyi Központ 10 éves üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárás. A pályázaton három társaság indult, a tárgyalásos szakaszig a Jump Consulting jutott el. Az önkormányzat és a cég közötti tárgyalások eredményesen zárultak, a felek 2018. január 1-jei hatállyal megkötötték az üzemeltetési szerződést.

A rendelő üzemeltetését a társaság 2016 novemberében vette át, amikor az önkormányzat visszaélések gyanúja miatt szakított a korábbi üzemeltetővel, az Europ-Med Kft.-vel. A Jump az átmeneti időszakban is számos beruházást eszközölt az intézményben. Felújította a fogadóteret és a bejáratot, átszervezte és hatékonyabbá tette a betegirányítást, valamint több új orvosi műszert és berendezést vásárolt, összesen mintegy 150 millió forint értékben. A rendelőben nemrég nyílt meg az új gasztroenterológiai rendelő, korszerű vizsgálati eszközt kapott a vállsebészet és a szemészet, országos központi minősítést kapott a gyermekortopédia, viselhető vércukormérő készülékekkel szerelték fel a diabetológiai rendelőt.

„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy javítsuk a rendelőintézet ellátási képességét, hatékonyabbá tegyük a betegutakat, és csökkentsük az előjegyzési időket, lehetőleg minden ellátási területen” – mondta a szerződés aláírása alkalmából Zsákai Zoltán, a Jump Consulting ügyvezetője. Az igazgató szerint eddigi legnagyobb eredményük, hogy Gamal Eldin Mohamed orvos igazgató vezetésével megőrizték az orvosi kart és az ápoló személyzetet. „Budaörsön nincs elvándorlás, sőt új orvosokat tudtunk szerződtetni olyan fontos területekre, mint a gasztroenterológia vagy az országosan is kiemelkedő hatékonysággal működő egynapos sebészet” – jelezte az ügyvezető igazgató.

„A hosszú távú feladatellátási szerződés nemcsak a budaörsieknek és a környéki településeken élőknek jelent biztonságot, hanem a Jump számára is kiszámítható feltételeket teremt" – mondta Zsákai Zoltán. – "A következő időszakban egységesíteni kívánjuk az alap- és szakellátásban használt betegirányítási szoftvereket, ami az előjegyzési idők további csökkenését eredményezheti. Még 2018-ban megkezdjük a rendelő Kossuth Lajos utcai épületének szakaszos felújítását, ami logisztikailag is nagyon komoly feladat, hiszen a rekonstrukciót úgy akarjuk lebonyolítani, hogy semmilyen szakellátást ne kelljen szüneteltetni, és a hozzánk forduló betegeknek ne okozzunk szükségtelen kényelmetlenséget” – nyilatkozott a közeljövő feladatairól a cég ügyvezetője.

A közbeszerzési eljárást Budaörs város önkormányzata mint ajánlatkérő 2017. április 12-én indította meg „közfinanszírozott járóbeteg-szakellátási feladatok, valamint alapellátásként iskola-egészségügyi ellátás, foglalkozás-egészségügyi alapellátás és központi ügyeleti szolgálat működtetése az önkormányzattal kötött feladatellátási szerződés keretében” feladatmeghatározással. A mostani szerződéskötés ennek a folyamatnak a végére tesz pontot.

(forrás: AdSense Kft.)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...