hirdetés
2024. október. 04., péntek - Ferenc.
hirdetés

 

Vita a HUN-REN vezetői és a miniszter, valamint az akadémiai dolgozók között

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) „felháborítónak és botrányosnak tartja Hankó Balázs miniszter újabb támadását a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat ellen, és kiáll a kutatóhálózat egysége, a kutatás szabadsága, valamint az alapkutatások támogatása mellett” – írja a Qubit.

Az ADF arra reagált, amit Hankó Balázs minisztertől, valamint más megszólalóktól a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat V. Stratégiai Workshopján, Budapesten elhangzott. A szeptember 25-i workshop a HUN-REN átvilágításának és megújításának folyamatába illeszkedő program, a hálózat vezetői és a miniszter az átalakítási tervekről is beszéltek. A lap idézi az MTI beszámolóját, mely szerint Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke a rendezvényen a kutatóhelyek vezetői és nemzetközi kutatók előtt elmondta: lezajlott a kutatóhelyek átvilágítása, a kutatók bevonásával felállított és fél éve dolgozó munkacsoportok elkészültek a HUN-REN stratégiájának megalapozásával.

Hankó Balázs arról beszélt, hogy az elmúlt évek során sikeresen újult meg a magyar felsőoktatás, a magyar innováció. Egyetemeink lépnek előre a nemzetközi rangsorokban – mondta, hozzátéve: az innovációs ráfordítások az elmúlt 10 évben megduplázódtak, tavaly elérve az 1042 milliárd forintot. Elmondta: az elmúlt tíz év során 3000-ről 6500 főre emelkedett az egymillió főre jutó kutató-fejlesztők száma a vállalati szektorban. Ezzel szemben az ADF szerint ezek az állítások „éles ellentétben állnak a valósággal. A privatizált és alapítványosított egyetemek kiestek az Erasmus-programból és más uniós tudományfinanszírozási rendszerekből is, az Erasmus helyettesítésére kitalált Pannon Programban pedig a Hankó által vizionált 8000 ösztöndíjas helyett jelenleg körülbelül csak 700-an vesznek részt. Az állami egyetemek ugyan hozzájutnak még uniós forrásokhoz, de működésük katasztrofálisan alulfinanszírozott, és a külföldi partnerek velük sem szívesen kötnek szerződést.”

A HUN-REN átvilágítását végző Alexander Zehnder megállapításait az ADF szerint a miniszter és a HUN-REN vezetése pedig szándékosan félreérti. Gulyás Balázs a HUN-REN a workshopon vezetője beszélt, hogy a hálózati és kutatóhelyi szinten feltárt strukturális problémák miatt alapvető változtatásokra van szükség. A tudományos eredmények a legtöbb kutatóhely esetében megfelelőnek, esetenként kiválóak, de a kutatóhálózat egészének szerkezete módosításra szorul. A legtöbb kutatóhely ugyanis nem rendelkezik stratégiával, a kutatási infrastruktúrákat nem menedzselik és azok nem eléggé elérhetők a kutatók számára. A kutatási spektrum sok kutatóhelyen túl széles, a kutatási portfóliók széttagoltak, a kutatóhelyek potenciálját jobban ki kell használni. AZ ADF Zehndert idézve vág vissza: „az állami finanszírozású alapkutatások önmagukban is hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez, akkor is, ha konkrét haszonnal azonnal és közvetlenül nem járnak.” Zehnder, mint az ADF írja, hosszútávú megállapodásról beszél a kormány és a kutatóhálózat között a célok elérése érdekében nem arról, hogy az állam maga alá gyűri a hálózatot, ahogyan az korábban történt.”

Hangsúlyozzák: „az MTA-tól való elszakítás óta a kutatóhálózat autonómiája még az alapítványosított egyetemek szintjét sem éri el.

Szerintük erős a gyanú, hogy „az eddig még állami intézményként, az MTA vagyonával működtetett hálózatot az alapítványba kényszerített egyetemekhez hasonlóan megpróbálják privatizálni, illetve valamilyen piaci formában tovább működtetni."

A teljes információ

Törvényjavaslat az egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosításáért

Törvényjavaslatot nyújt be a Kulturális és Innovációs Minisztérium az egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosításáért – mondta a tárca felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett: 2022-ben zárták ki a modellváltó egyetemeket az Erasmus és a Horizont programból. A későbbi tárgyalásokon Brüsszelben olyan kéréseket fogalmaztak meg például, hogy az egyetemek rektorai, tanárai ne vehessenek részt a kuratóriumokban, vagy külső NGO-k határozzák meg, hogy ki lehet kuratóriumi tag – sorolta, ezeket a kéréseket az egyetemi autonómia szempontjából értelmezhetetlennek nevezve. Voltak azonban olyan brüsszeli elvárások – például a határozott idejű kuratóriumi tagságra vagy az összeférhetetlenségre vonatkozóan – amelyekről a kormány tavaly novemberben szabályozási javaslatot küldött az Európai Bizottságnak, azonban azóta sem kaptak választ.

A kormány nem vár tovább, az őszi ülésszakon törvényjavaslatot nyújtanak be, mondta. Ennek része lesz a hatéves finanszírozási időszakhoz igazodó határozott idejű kuratóriumi tagság és az összeférhetetlenség szabályozása – ismertette.

(forrás: Qubit, MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink