Vészjósló elöregedés: társadalmi és szakmai diskurzusra lenne szükség

A társadalom, az egészség- és a gazdaság- és nyugdíjpolitika számára egyaránt kihívást jelent az idősödés – vezette fel a témát a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) minapi, online konferenciáján Bodrogi József. A magyar nők – az európai átlagtól jelentősen elmaradva – átlagosan 18,5, a férfiak pedig 15 évet élnek még 65 éves koruk felett, ugyanakkor ebből mindössze 6,5 év az egészségben töltött életévek száma. Mindez az egészségügyi közgazdász szerint azt jelenti, hogy a 70. év után ellátásuk jelentős terheket ró a társadalombiztosításra.

Az elmúlt tíz évben 148 ezerrel nőtt, egyidejűleg 297 ezerrel csökkent a 65 év felettiek száma. A korosztály részaránya a társadalomban 20 százalék, 2030-ra pedig eléri majd a 22 százalékot. Az adatokat már Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítása Alapkezelő főigazgatója sorolta, azt is megemlítve, hogy a számokban nagy eltéréseket tapasztaltak az ország egyes régióiban, ami azt is jelenti, hogy más megoldást kell majd találni az idősek ellátására a budapesti agglomerációban, ahol a legalacsonyabb, és Szabolcs-Szatmár-Bereg, vagy Hajdú-Bihar megyében, ahol a legmagasabb a 65 év feletti korosztály aránya.

A NEAK tavaly 677 milliárd forintot költött ennek a korosztálynak az ellátására, az elmúlt öt évben az ő tekintetükben 43-ról 46 százalékra nőtt a társadalombiztosítás költési részaránya, az egy főre eső költés 450 ezer forint volt, szemben a fiatalabbaknál jellemző 180 ezer forintos átlaggal. Az életkor előrehaladtával a kiadások az aktív ellátásokról a krónikus ellátások, és a gyógyászati segédeszközök irányába tolódnak, míg a gyógyszerkasszából 271,5 milliárd forintot költenek a 65 év felettiekre. Növekszenek az egy főre jutó kiadások is, amelyek meglehetősen széles körben szórnak, tavaly egy 67 éves férfibeteg ellátása került a legtöbbe, ré 360 millió forintot költött a NEAK.

A korosztály markánsan jelenik meg a keringési betegségek főcsoportjában, 80 év felett 100 százalékuk jelenik meg ezen a soron a NEAK-nál, az ezzel kapcsolatos kiadások mértéke folyamatosan növekszik. Korérzékenyek még az endokrin anyagcsere betegségek – folytatta a szakember, hozzátéve azt is, hogy a társadalom korösszetételének változása nem csupán a kiadások növekedését jelzi előre, hanem azt is, hogy melyek azok az ellátási szakterületek, ahol a következő években sokkal nagyobb munkaerő-kapacitással kell számolni az ellátórendszerben. Az adatok azt mutatják, hogy a fentiek mellett fokozottabb igénybevétellel kell számolni a mentális zavarokkal kapcsolatosan is.

A forrásteremtés buktatói

Ha valamennyi magyar állampolgár fizetné a járulékait, és csak normál mértékben venné igénybe az egészségügyi ellátásokat, a 20 éves korban kezdődő járulékfizetés rendezett helyzetet teremtene az átlagosan várható élettartam végéig, ám ez nincsen így – hívta fel a figyelmet Kiss Zsolt. A társadalombiztosítási járulékfizetésre kötelezettek 1,4 százaléka piroslámpás, 478 ezer nem fizető jellemzően a 20-24 éves korosztályból kerül ki. Mintegy 400 ezren lehetnek, akiknek a tartózkodási helye ismeretlen, így azt valószínűsítik, hogy ők más országokban vállaltak munkát, azonban ha nyugdíjas éveikre hazatérnek Magyarországra, az ellátásukról – egy 2004-es európai uniós rendelet értelmében – a hazai ellátórendszernek kell gondoskodnia. Mivel a külföldi munkavállalás az EU más államaiban is jellemző, így Kiss Zsolt szerint az ellátási igények kielégítésére közös megoldást kell majd találnia a tagállamoknak.

A lakosság lélekszámának a csökkenése nyomán kevesebb a relatív járulékfizető, ám az egy főre jutó ellátási igények a technológia fejlődésének nyomán egyre drágábbak, miközben növekvő jogosulti létszámmal kell számolni. Ezért egyidejűleg kell foglalkozni a forrásteremtéssel, az egészségben töltött életévek számának növelésével, és a hosszú távú gondozás lehetőségének megalapozásával – összegezte a NEAK főigazgatója, aki szerint az idősödés nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi együttműködési kérdéskör, amelyben meg kell határozni azokat a pontokat, ahol a szociális és az egészségügyi ellátórendszer kooperációját.

Munkaalapú kockázatközösség a gondoskodásért

A reprodukciós ráta növekedése az inaktív populáció arányával korrelál, ha javul az egészségügyi ellátás, az idősek aránya lesz magasabb a társadalomban – hívta fel a figyelmet az ellentmondásokra Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Szerinte az idősödés szempontjából vészjósló helyzeten a legjobb forgatókönyvek is rontani fognak átmenetileg.

Másként kell gondolkodni az idősödésről, át kell alakítani az idősekről alkotott képet, ugyanis már nem igaz, hogy a 65 év felettiekre csak költünk, a legtöbben közülük aktív tagjai a társadalomnak – fogalmazott az egészségügyi szakértő, hangsúlyozva azt is, hogy az idősödéssel kapcsolatos problémák megoldása nem kizárólag állami feladat, ezért az egyéneket motiváló ösztönzők bevezetésére is szükség van.

Az egészségügyi és szociális határterületek merev szétválasztására nincs lehetőség, ugyanakkor az aktív ellátásra szánt ágyakon nem fekhetnek ápolásra szoruló betegek, az egészségügyi intézményekből ki kell emelni a szociális ellátást, egyidejűleg azonban bizonyos szinten medikalizálni kell a szociális ellátást biztosító otthonokat.

Ápolási tereket kell nyitni a lakosság irányába – folytatta Kincses Gyula, jelezve, hogy bár létezik az otthonápolás, de annak sem a szerepe, sem a finanszírozása nem vált markánssá az elmúlt években. Úgy vélte, ezen a területen is kombinálni kell a szociális és egészségügyi ápolást és felügyeletet, ehhez pedig ezek közös koordinációja is szükséges.

Támogatásokkal kell erősíteni az asszisztált öngondoskodást. Kisebb ápolási igényt jelentenek a távfelügyeleti és az életvitelbe ágyazott technikai eszközök, és ugyancsak csökkentheti a gondozási szükségletet a rászorulók egyéni képességeinek fejlesztése, a családtagok edukálása.

Önmagában a több pénz nem orvosolja a helyzetet, a humánerőforrás hiánya miatt megfizethetetlenné válik az idősellátás – vélekedett a szakértő, aki a civil szolgáltatásközösségek létrehozásában látja a kiutat – igaz, ezek legfeljebb lokálisan, és nem globálisan jelentenek megoldást a problémára. A közösségek idősödő, de szellemileg és fizikailag aktív tagok nemcsak pénzt, hanem munkát is „befizethetnének” a közösbe, távfelügyeletet, vagy kisebb képzést igénylő szakápolási munkák formájában – vázolta fel javaslatát Kincses Gyula.

Javítani kell az egyéni felelősségvállaláson és az adherencián

Az otthoni ellátások ösztönzésére fut néhány modellprogram – vetette fel Kiss Zsolt, ugyanakkor a META elnöke, Zemplényi Antal arra hívta fel a figyelmet, hogy az idős populáció nagy hányada multimorbid beteg, ezért az ellátórendszer több szereplőjéhez kell fordulnia problémáinak megoldása érdekében, ami hátráltatja az ellátásukat. Az elnök fontosnak tartotta annak vizsgálatát, hogy az idősek mit tapasztalnak a nekik nyújtott ellátás során.

Van mit javítani a betegek együttműködésén is – értett egyet a NEAK főigazgatója, aki szerint a nem megfelelő adherencia az ellátórendszer működését is összezavarja. Finanszírozóként egyébként azt is szeretnék elérni, hogy az ellátás minőségét mérő paraméterek közé bekerülne a betegelégedettség, mint indikátor, ennek alapján ugyanis javulhatna az ellátórendszer hatékonysága és eredményessége.

Érintőlegesen szóba került a kerekasztal beszélgetésen az ápolási biztosítás és az öngondoskodás kérdése, amelynek kapcsán Bodrogi József arra figyelmeztetett, hogy a bonus-malus rendszer bevezetése egy olyan kockázatközösségben, ahol az együttműködésnek nincsen hagyománya, csak nehézkesen valósítható meg. Az egészségügyi közgazdász szerint ezt modellprogramokban kellene kipróbálni, ahogyan társadalmi és szakmai diskurzusra is szükség lenne a problémakör mielőbbi megoldásához.