Vérteszttel előrejelezhető, hogy hat-e majd az antidepresszívum
Az USA-beli Loyola Egyetem kutatói egy olyan módszerről számoltak be, amely elsőként lehet majd alkalmas arra, hogy „megjósolja”, hogy egy adott depressziós betegben hatásos lesz-e az antidepresszívum.
A módszer abból áll, hogy meghatározzák a vérben egy fehérje, a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) szintjét. A vizsgálat szerint az olyan betegekben, akikben a VEGF szintje a normálisnál magasabb volt, az escitalopram nevű antidepresszívum 85 százalékban részlegesen vagy teljesen megszűntette a depressziót. Ezzel szemben alacsony VEGF szint esetén csak a betegek kevesebb mint 10 százaléka reagált a gyógyszerre.
Az eredményekről dr. Angelos Halaris, a vizsgálatot vezető kutató számolt be a Biológiai Pszichiátriai Társaság 2011-es éves találkozóján, és hangsúlyozta, hogy korábban nem létezett olyan eljárás, aminek segítségével meg lehetett volna tudni, hogy érdemes-e egy bizonyos antidepresszívummal próbálkozni egy adott betegnél. Pedig ez nagy segítség, hiszen a depressziós betegek 60 százaléka nem reagál megfelelően az elsőként felírt gyógyszerre. Így tehát az orvosnak újabb és újabb gyógyszereket kell felírnia mindaddig, amíg meg nem találja azt a szert, amely jól hat a betegségre.
A mostani vizsgálatban 35 beteg vett részt, és valamennyien escitalopramot, egy szelektív szerotonin visszavétel gátló (SSRI) szert kaptak.
A tudósok nem tudnak egyértelmű választ adni arra, hogy miért hatnak az SSRI-k egyes betegekre, míg másokra nem. Az egyik lehetséges magyarázat szerint az SSRI-k segítenek helyreállítani a kémiai egyensúlyt az agyban. Egyes kutatók nemrég egy másik elképzelhető mechanizmus, a neurogenezis lehetőségét vetették fel: eszerint az SSRI-k közreműködnek olyan agyrészek regenerálásában, amelyek atrofizáltak a depressziós betegekben.
A jelen vizsgálat az utóbbi magyarázatot támogatja. Úgy látszik, hogy az escitalopram aktiválja, illetve pótolja az inaktívvá vált agysejteket, és ezt a regenerációt a VEGF teszi lehetővé részben azzal, hogy serkenti az agyban az érképződést, részben más módokon, amik elősegítik az agysejtek normális működését, aktivitását. Ez magyarázhatja, hogy a regeneráció mértéke, és következésképp a depresszió enyhülése a VEGF szinttől függött.
Ha a mostani eredményt más vizsgálatok is megerősítik, akkor az orvosok ennek megfelelően választhatják meg a gyógyítás módját. Ha például egy betegben alacsony a VEGF szintje, akkor az orvos eltekinthet az SSRI-kkel való próbálkozástól, és vagy másféle gyógyszert ír fel (pl. bupropiont), vagy alternatív terápiákkal próbálkozik, például pszichoterápiával vagy transzkraniális mágneses stimulációval.
Most még a VEGF szint meghatározása meglehetősen drága, de dr. Halaris szerint jelentősen csökkenne az ára, ha széles körben alkalmaznák.
