hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Változások patikafronton

Döntés született arról, hogy a patikáknak januártól juttatandó szolgáltatási díj mire fordítható, s arról is, hogy adott esetben mégis csak vállalhat „másodállást” a gyógyszertár vezetője.

A gyógyszertáraknak idén januártól juttatandó, összesen 4,5 milliárd forintos kerettel bevezetett szolgáltatási díj döntő része a vénykezelés ellentételezésére fordítódik. Ezért egyébként már korábban is fizetett meghatározott összeget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A gyógyszertáraknak ugyanis komoly összegbe kerül a náluk megjelenő, több százezer receptnek akár csak a tárolása is. A legújabb szabályok szerint egyébként öt évig kötelesek megőrizni a vényeket, s e feladat teljesítéséhez nem egy patikának külön raktár helyiséget kell bérelnie.

A korábban egységes vénykezelési díj azonban degresszív lett január elsejétől. Így havi 2000 vényig darabonként 40, 2001-5000 között 20, 5001-10 000 között 10 forint jár. Tíz ezer vény fölött azonban megszűnik a díjazás. Az intézkedés egyébként kizárólag a közfinanszírozott gyári gyógyszerek receptjeire vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett nulla százalékkal támogatott – hiszen létezik ilyen kategória is – készítmények receptjeire is fizetnek.

Külön tételt képeznek az úgynevezett magisztrális gyógyszerek vényei, ezekre egységesen 90 forint jár. A Magyar Gyógyszerész Kamara kalkulációi szerint a rendelkezésre álló szolgáltatási díj keretből a fenti kifizetések 4,4 milliárd forintot „visznek” majd el. További 100 millió forintot kívánnak fordítani a 62 éven felüliek gyógyszereinek időszakos felülvizsgálatára, ezt a tevékenységet azonban csak július elsejétől kezdik meg a patikák.

A fentieken túl számos egyéb változás is történik „patikafronton” idén év elejétől. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy több évtizednyi vita után, immár a különböző törvényekben is egyértelmű megfogalmazást nyert, hogy a gyógyszertárak kizárólag egészségügyi, s nem egészségügyi és kiskereskedelmi intézmények. Az is kimondatott, hogy internetes gyógyszerkiszolgálást és házhozszállítást kizárólag gyógyszertár végezhet. Változtak továbbá a gyógyszertárak áthelyezési szabályai, s némiképp finomodott a korábban igen rigorózus, gyógyszertárvezetőkre vonatkozó többletmunka tilalom. A jelenlegi rendelkezés értelmében azoknak a patikáknak a vezetői, akiknek egysége legfeljebb heti 48 órát tart nyitva, más munkaviszonyt is létesíthet.

Megmarad a tavaly bevezetett generikus ösztönző rendszer, erre a célra idén 3,6 milliárd forint fordítható a tavalyi 2,7 milliárd helyett. A fentebb már említett 4,5 milliárd forintos szolgáltatási díj mellett fennmarad a kisforgalmú gyógyszertárak finanszírozási előlege, e kamatmentes kölcsönre 1,2 milliárd forint fordítható 2013-ban. S bár megszűnt a nagyforgalmú patikák szolidaritási adója, változatlanul megmarad az ugyancsak kisforgalmú patikáknak címzett, vissza nem térítendő működési támogatás. Erre a Emberi Erőforrások Minisztérium költségvetésében 700 millió forintot különítettek el.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink