Vakvéletlen dönti el, hogy megfelelő ellátáshoz jut-e a beteg
Azt lehet mondani: a magyar egészségügy már összeomlott. A betegeknél viszont gondolkodásbeli változás állt be: úgy érzik a hálapénzért nem kapnak többletszolgáltatást.
Orosz Éva, egyetemi tanár szerint szektorsemleges, osztott finanszírozási modellben képzelték el a rendszerváltás idején az egészségügy jövőjét, ahol a kiegészítő szolgáltatások terén volt létalapja a magánbiztosításoknak. A közkiadások csökkenése miatt az azóta az egészségügyi intézményrendszer és az eszközpark elavult, koordinálatlan az egészségügy, a finanszírozás pedig megoldatlan. A spirál ma már humánválsághoz is vezetett.
Mindezek eredménye az lett, hogy ma már lényegében a vakvéletlenre van bízva, hogy valaki megfelelő ellátáshoz jut-e. Abból a szempontból, hogy az állami egészségügy a saját maga által vállalt feladatokat el tudja-e látni, az érintett szolgáltatásokat nyújtani tudja-e, azt lehet mondani: a magyar egészségügy már összeomlott.
A politikának ma az a kényszerű feladata van, hogy szembesítse az embereket, hogy mire van elég pénz: tisztába kell tenni, hogy a jelenlegi kapacitás fenntartására még a jelenleginél sokkal több pénz sem elegendő. Azt ugyanakkor szintén el lehet mondani, hogy milyen szolgáltatási előnyökkel jár a kényszerű szűkítés és fel kell vázolni egy olyan képet, ahol a polgár dönthet a kiegészítő megoldásokról - készpénzes extra szolgáltatások igénybevételével, vagy épp kiegészítő egészségbiztosítás megkötésével – írja a napi.hu.
Európában általános modell, hogy az egészségügy döntően, 60-80 százalékban közfinanszírozásból szerzi a forrásait. Az EU és az OECD átlaga 74 százalékos, Orosz Éva szerint ennél alcsonyabb szinten áll a magyar szint – ez úgy alakul ki, ha a gyógyszereket, egyedi orvosi ellátásokat (nőgyógyászat, fogorvos), illetve a hálapénzt is beleszámítjuk a magánfinanszírozás részbe. Ez az OECD becslése szerint 460 milliárd forint volt évente, ám egy másik felmérés szerint 2009-ben 680 milliárd forintot fizettek zsebből a magyar állampolgárok. Ebből a gyógyszerkiadás 240-290, a fogászati kezelés 90, a járóbeteg-ellátás 65, míg a fekvőbeteg-ellátás 40 milliárd.
A kiegészítő biztosításokkal ennek egy jó része fedezhető lenne Orosz Éva szerint, mint ahogy az orvoslátogatás kötelező önrész melletti igénybevételére is fedezetet teremtene. Vannak olyan országok, ahol a társadalombiztosítás maga vesz igénybe ilyen szolgáltatást a piaci biztosítóktól a szociálisan rászorulók számára. Ugyanakkor a lakosság számára a tényleges költségek ismeretében ésszerűnek tűnik a kiegészítő biztosítások választása – Franciaországban 90 százalékos a kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatás penetrációja.
