Vélemény
Üldözik a magántőkét
2009. november 24. 14:30
A hazai jogszabályok és a társadalmi környezet sem kedvez a kórházi magánbefektetőknek. Akik a gyakran változó jogi feltételek ellenére mégis erre a biztos piacnak vélt terepre léptek, be kellett látni, rosszuk tették.
Nemrég fuccsolt be a két legnagyobb egészségügyi befektető társaság, a HospInvest és a Medisyst. Nem csak a politikai csatatéren kellett megvívni a harcot az intézmények működtetési jogáért, kiderült számukra, hogy a szektorsemlegesnek mondott intézményfinanszírozás is csupán szólam.
Ugyan az OEP a tulajdonviszonyoktól függetlenül azonos gyógyítási díjat fizet a vele szerződött intézményeknek, de az adószabályok keményen megsarcolják a vállalkozókat. Százmilliós tételeket kell lepengetniük például iparűzési adó címén, s amíg az önkormányzati tulajdonú kórházak dolgozóinak az állam állja a kötelező béremelés fedezetét, nekik maguknak kell azt kigazdálkodni. Ez utóbbi jelentős tétel, hiszen a kórházi költségek 60–70 százaléka a bérhányad.
Egyelőre azok a magáncégek tartják még magukat, amelyek időben privatizálták a tb által jól fizetett, hiánypótló, elsősorban diagnosztikai szolgáltatásokat. S jól megy a magánklinikáknak is, hiszen minőségi ellátásukra országhatáron belül és kívül is van kereslet.
Minőséget adnának a közkórházak kiváló szakemberei is, ha lenne miből. De nincs. Így az állami egészségügyi ellátás minősége – néhány esetet kivéve – romlik, a rosszul fizetett alkalmazottak pedig külföldön keresik a boldogulást.
Nagy a baj. Ezt mindenki tudja. Az is nyilvánvaló, hogy nincs elegendő állami forrás az ágazat rendbetételére.
Ha pedig a döntéshozók nem lépnek gyorsan, és ha nem teremtik meg a kormányzati ciklusoktól független, stabil jogi kereteket a szabályozott tőkebevonásra, akkor az egykor méltán híres magyar egészségügy végképp kiüresedik. Kár lenne megvárni.
Ugyan az OEP a tulajdonviszonyoktól függetlenül azonos gyógyítási díjat fizet a vele szerződött intézményeknek, de az adószabályok keményen megsarcolják a vállalkozókat. Százmilliós tételeket kell lepengetniük például iparűzési adó címén, s amíg az önkormányzati tulajdonú kórházak dolgozóinak az állam állja a kötelező béremelés fedezetét, nekik maguknak kell azt kigazdálkodni. Ez utóbbi jelentős tétel, hiszen a kórházi költségek 60–70 százaléka a bérhányad.
Egyelőre azok a magáncégek tartják még magukat, amelyek időben privatizálták a tb által jól fizetett, hiánypótló, elsősorban diagnosztikai szolgáltatásokat. S jól megy a magánklinikáknak is, hiszen minőségi ellátásukra országhatáron belül és kívül is van kereslet.
Minőséget adnának a közkórházak kiváló szakemberei is, ha lenne miből. De nincs. Így az állami egészségügyi ellátás minősége – néhány esetet kivéve – romlik, a rosszul fizetett alkalmazottak pedig külföldön keresik a boldogulást.
Nagy a baj. Ezt mindenki tudja. Az is nyilvánvaló, hogy nincs elegendő állami forrás az ágazat rendbetételére.
Ha pedig a döntéshozók nem lépnek gyorsan, és ha nem teremtik meg a kormányzati ciklusoktól független, stabil jogi kereteket a szabályozott tőkebevonásra, akkor az egykor méltán híres magyar egészségügy végképp kiüresedik. Kár lenne megvárni.
Nógrádi Tóth Erzsébet, Világgazdaság Online
