Újraélesztik a szepszisregisztert

A szepszis nem önálló betegség, hanem a szervezet fertőzésre adott válaszreakciója, amely egyéni tünetegyüttesben nyilvánul meg. Világszerte az egyik leggyakoribb „betegség”, az érintett betegek száma 20-30 millióra tehető évente, ami azt jelenti, hogy 3-4 másodpercenként meghal valaki a fertőzés miatt.

Az amerikai Center for Diseases Control and Prevention (CDC) adatai szerint a szepszis gyógyítására fordított költségek a kórokozó és a fertőzésforrás függvényében – Gram-pozitív: koaguláz-negatív staphylococcus, S. aureus és Enterococcus, leggyakoribb Gram-negatívok: klebsiellák, Pseudomonas species és E. coli, gombák közül a Candida-fajok – 29 000–56 000 dollár között mozognak. A fertőzések miatt átlagos bennfekvési idő 6,5–23 nappal hosszabbodik meg. A CDC esetdefiníciói szerint – hazánkban is ezt használják – az infekciók két megjelenési formába sorolhatók: az egyik a mikrobiológiai vizsgálattal igazolt véráramfertőzés, a másik pedig a klinikai szepszis tünetegyüttese.

Nincs releváns adat

A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) Magyarországot képviselve 2013-ban csatlakozott a Nemzetközi Szepszis Deklarációhoz, hiszen a sürgősségi betegellátó osztályok (SBO) orvosainak kulcsszerepük van a szepszis korai felismerésében, gyors és eredményes kezelésében. A deklaráció fő célkitűzése az, hogy a csatlakozó országokban 2020-ig 20 százalékkal csökkentsék a szepszis tünetegyüttes okozta halálozást. A szakmai szervezet nem sokkal a csatlakozás után hívta életre a szepszisregisztert. Az online regiszterbe a mintegy 50 hazai SBO-ból 15 jelent aránylag rendszeresen, mások eseti jelleggel, név nélkül. Releváns adatok azonban csak akkor állnának rendelkezésre, ha legalább 70 százalékos lenne a jelentési hajlandóság.

Másfél év alatt mintegy 320 szepszises esetet vezettek fel a rendszerbe a kollégák, ennél azonban jóval több, becslések szerint évente 600-800 is lehet az egyes SBO-kon az esetszám. Berényi Tamás emlékeztet arra is, egy időben előírták a szepszis jelentési kötelezettségét az intenzív osztályokon, és az adatok alapján biztosították különféle terápiás modulok finanszírozását is, de adatközlés hiányában ez a rendszer elhalt.

Önálló szepszisregiszter külföldön sincs, a nosocomialis infekciók (NI) jelentése viszont kötelező, több országban finanszírozáshoz kötött. Tudományosan igazolták, hogy a szepszisek 30 százaléka lenne megelőzhető nosocomialis surveillance-on alapuló infekciókontroll-programok révén. Hazánkban a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer(NNSR) kötelező moduljába a kórházaknak jelenteniük kellene a multirezisztens kórokozók (MRK) okozta NI-ket, valamint a Clostridium difficile-fertőzések (Clostridium difficile infection CDI) mellett a véráramfertőzéseket (VÁF) is. Az NNSR adatai szerint 2011-ben összesen 1951, 2012-ben 2135, 2013-ban 2620, míg 2014-ben már 3479 VÁF-ot regisztrált az intézmények közel negyven százaléka. Mivel a jelentés elmulasztásának nincs következménye, így a számok nagy valószínűséggel nem tükrözik a valóságot.

Kiderülne, hogy népbetegség

Az NNSR adatai meglehetősen hiányosak – mondja Berényi Tamás, hozzátéve azt is, a kórházak nagyon kevés hemokultúrát rendelnek, arra hivatkozva, hogy a vizsgálat lassú és drága. Az előbbi állítás ma már nem felel meg a valóságnak, az utóbbi pedig azért nem állja meg a helyét, mert egy egynapos, fölösleges antibiotikumos kezelés a többszörösét teheti ki a laboratóriumi vizsgálatokénak. További problémát jelent, hogy az intézményekben nincs a betegfelvételkor vagy a műtétet megelőzően kötelező szűrés, anyagi okokból nem állnak rendelkezésre az ehhez szükséges gyorstesztek, vagy nem használják azokat. A kórházba bekerülő fertőzött betegeket rendszerszinten nem izolálják – az egyágyas kórtermek átlagos száma Európában nálunk a legalacsonyabb, ráadásul többnyire nem elkülönítésre, hanem VIP szobának használják azokat, és nálunk fogy a legkevesebb alkoholos kézfertőtlenítő is. Ilyen körülmények között meglehetősen könnyű „szétkenni” a fertőzéseket. A kórházak nem szívesen jelentik az NI-ket, bár sok tényezőért nem ők, hanem a rendszer alulfinanszírozottsága és rendezetlensége okolható. Nem megfelelő az antibiotikum-gazdálkodás, nincs komplex költségszámítás arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül a fertőzések megelőzése vagy az antibiotikus terápia, és spórolnak az infektológus szakemberek bérén is.

Ha a kórházi osztályok rendesen jelentenének, az adatokból kiderülne, hogy a szepszis nálunk is népbetegség, mint a világ más részein – jegyzi meg az MSOTKE elnöke. Viszont tudnánk, hogy időben felismerik-e a szepszist a szakemberek, és a betegek időben megkapják-e az első órás kezelést, amellyel nagymértékben javul a túlélés. Ha mindehhez egy epidemiológiai vizsgálat is társulna, akkor azt is tudnánk, hogy egy adott régióban vagy területen melyek a leggyakoribb kórokozók, és hogyan alakul ezek érzékenysége. Ha az SBO-król minőségi adatok kerülnének a szepszisregiszterbe, az megmutatná a sürgősségi osztályon kívülről beérkező fertőzések gyakoriságát, súlyossági fokát, az első órás ellátás eredményességét.

A validált adatok a döntéshozónak megmutatnák a finanszírozási és ellátási hibákat, és azt, mely pontokon kell beavatkoznia ahhoz, hogy javuljon a betegellátás színvonala és a betegbiztonság. A finanszírozó ellenőrizhetné, hogy mire ad ki pénzt, a menedzsmentek tudnák, mit kell tenniük a kívülről érkező fertőzések ellen, és hogyan szoríthatják vissza a belső fertőzéseket. Mindez költségmegtakarításban is mérhető eredményeket hozna – vélekedik Berényi Tamás.

Volt haszna, de átalakul

A 2013-ban indított szepszisregisztert a közeljövőben szakmailag újraélesztené az MSOTKE. Mint az elnök fogalmaz, egy szofisztikáltabb, több időfaktort is tartalmazó regisztert építenek fel, igaz, ennek is akkor lenne igazán értelme, ha kötelezően jelentenének az SBO-k, hiszen a hiányos adatokból csak torz következtetések vonhatóak le. Az eddigi adatbázisból leginkább az látszik, hogy még a motivált jelentők között is van némi bizonytalanság abban, hogy melyek a szepszis, a súlyos szepszis és a szeptikus sokk standardizált fogalmai és kritériumai, bár ez sokat javult a gyűjtés időszakában, így a pilot jellegű regiszter az oktatási célját teljesítette. Kitűnik az adatokból az is, hogy az egyes SBO-kon nagyon eltérőek a feltételrendszerek. Van, ahol nem tudnak laktátot nézni az első órában, másutt nincs antibiotikum, vagy nagyon gyorsan intenzív osztályra adják a beteget állapotstabilizálás és komplex diagnosztika nélkül.

A már említett szepszisdeklaráció eredményeként bekerült az egyetemi sürgősségi oktatásba a szepszis, amire Berényi Tamás szerint nagy szükség volt, mert hazánkban az egészségügyben dolgozók között is sokan vannak, akik a sérüléstől a szív irányába futó piros csíkkal és a vérmérgezéssel azonosítják a szepszist, amelyet deklaráltan gyógyíthatatlan fertőzésnek gondolnak. Igaz, nehéz felismerni a tünetegyüttest, ahogyan azt sem lehet előre kiszámítani, milyen súlyosságú betegséggé növi ki magát a fertőzés, amely azonban időben felismerve, megfelelő terápia mellett nem feltétlenül a beteg halálával ér véget.

Egyelőre nincs kilátás arra, hogy a szepszisregiszter adatai bekerüljenek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT), amelynek tervezéséből és felállításából a szakmákat kihagyták. Pedig Berényi Tamás azt mondja, létfontosságú lenne, hogy a szepszises beteg egyetlen azonosítóval követhető legyen a rendszerben, onnantól kezdve, hogy az SBO-n azonosítják a fertőzéséhez kapcsolódó tünetegyüttesét, egészen a fél-, egyéves túlélésig, összefűzve az intenzív osztályon vagy belgyógyászaton töltött idővel, az esetleges műtéti beavatkozásokkal. Generált azonosítókkal mindez nem kezelhető, így abban kellene egyezségre jutni, hogy a személyes adatok szenzitivitása mennyivel előrébbvaló, mind az adatok hasznossága a társadalom, az ellátórendszer és a tudomány – így az egyes beteg számára.