hirdetés

Új tagokkal bővült a Primus

Az első félévben négy új tag csatlakozott a Primus Egyesülethez; öt alapító már használhatja a védjegyet – írja közleményében a szervezet.

A FirstMed, az Istenhegyi Klinika, a Medserv és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet csatlakozásával 2019 júliusára a legnagyobb hazai privát egészségügyi szolgáltatók többsége tagja lett az iparág érdekvédelmi szervezetének a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének, öt tagvállalat pedig már az egyesület által létrehozott „Minőségi Magánegészségügyi Szolgáltató” iparági védjegy megszerzéséhez szükséges szigorú auditfolyamatot is teljesítette. A taglétszám bővülésének és a tagok védjegyszerzési aktivitásának köszönhetően a Primus egyre markánsabban támogatja a pácienseket a betegközpontú, a betegjogokat szem előtt tartó és jogkövetően működő magánegészségügyi szolgáltatók kiválasztásában, ősszel pedig átfogó lakossági kampányt indít a védjegy széles körű megismertetésére.

Két évvel ezelőtt döntöttek úgy a hazai magánegészségügyi szektor legnagyobb meghatározó szereplői, hogy közösen lépnek fel a privát egészségügyi intézmények működését nehezítő piaci problémákkal szemben. A 2017 tavaszán 12 vezető iparági szolgáltató által életre hívott érdekvédelmi ernyőszervezet – a Primus Egyesület – legfontosabb céljául az átlátható piaci viszonyok megteremtését, az ellátási színvonal emelését és a magánegészségügyi szektor kifehérítését, valamint egy megkülönböztető iparági védjegy kialakítását jelölte meg.

Az egyesület 2019 első felében négy jelentős piaci szereplővel bővült: a nonstop gyermekgyógyászati ellátást biztosító Svábhegyi Gyermekgyógyintézet; a privát sürgősségi és családorvosi ellátás piacvezető szolgáltatója, a FirstMed; a komplex egészségmegőrző szolgáltatásokat kínáló Istenhegyi Klinika, illetve Magyarország legnagyobb patológiai-citopatológiai háttérellátást nyújtó magánegészségügyi szolgáltatója, a Medserv is csatlakozott a Primushoz.

– Egyértelmű piaci visszajelzés számunkra, hogy két évvel az egyesület elindítása után a vezető hazai privát egészségügyi szolgáltatók többsége már a Primus tagja. A második félévben további belépőkkel számolunk, éscéljaink változatlanok: azt szeretnénk elérni, hogy a magánszektor dinamikus növekedésével együtt továbbra is a megbízható, jogkövető és etikusan működő, valamint a betegek biztonságát maximálisan szem előtt tartó szolgáltatók domináljanak a piacon – fogalmazott Leitner György, a Primus Egyesület elnöke.

– A FirstMed már az elmúlt 20 évben is a Primus által kitűzött célok és értékek mentén működött: átlátható és magas színvonalú ellátást biztosítunk pácienseinknek. Örülök, hogy a Primushoz csatlakozó meghatározó piaci szereplőkkel együttműködve mindezt Magyarországra, az egész iparágra is kiterjeszthetjük – mutatott rá Dennis A. Diokno, a FirstMed alapító tulajdonos-vezérigazgatója.

Kollár Mihály, az Istenhegyi Klinika és a Medserv ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „Bár mindkét általunk képviselt magánegészségügyi intézmény a piaci átlagot jóval meghaladó növekedésen ment keresztül az elmúlt években, mégis azt tapasztaljuk, hogy a piaci szereplőknek együttesen, összefogva van meghatározó érdekérvényesítő képessége”.

A dinamikusan bővülő piac strukturális átalakulásai az egyesület tagságát is érintették. Az alapító társaságok közül kettőt – ugyancsak Primus-tag – versenytársak vásároltak meg: 2018 elejénaz Affidea Magyarország a Főnix-Med magánegészségügyi érdekeltségeit szerezte meg, míg 2018 végén a Synlab olvasztotta magába a CentrumLabot. A Róbert Károly Magánkórház tavalyi eladását követően az új tulajdonos már nem vett részt az érdekképviseleti munkában, és egyesületi tagságát 2019-re nem újította meg, valamint a Budai Egészségközpont – sikeres védjegyszerzését követően – az ügyvezető igazgató személyes döntése nyomán 2019 májusában kilépett az egyesületből.

Feketén-fehéren

A transzparensen működő hazai magánegészségügyi szolgáltatási piac dinamikusan, körülbelül évi 15%-kal növekszik. A háztartások is egyre többet költenek az egészséggel összefüggő kiadásokra, ez az összeg éves szinten eléri az 1000 milliárd forintot, a teljes GDP-arányos költés hozzávetőleg egyharmadát. A Primus adatai szerint ugyanakkor a hazai magánszolgáltatók éves forgalmának egyharmada, azaz legalább 100 milliárd forint az iparág szürkezónájába esik. Ez is azt jelzi, hogy szükséges a magánegészségügyi szektor kifehérítése, a betegjogok eredményesebb érvényesítése.

A Primus-tagok egyetértenek abban, hogy a szolgáltatók – az állami költségvetés mellett – elsősorban a betegek érdekeit szolgálják, ha támogatást és figyelmet azok a szolgáltatók kapnak, amelyek transzparensen, jogkövetően és a betegjogokat szem előtt tartva működnek.

Mindezek figyelembevételével az érdekvédelmi szervezet 2018-ban létrehozta és bevezette a páciensek orientációját segítő „Minősített Magánegészségügyi Szolgáltató” védjegyet, amelyet szigorú szakmai minősítési eljárás végén szerezhetnek meg a szolgáltatók.

A védjegy elnyerésének és használatának feltétele a független auditorok által végzett komplex audit teljesítése, valamint az előre nem bejelentett próbavásárlások pozitív eredménye. A védjegyezési folyamaton elsőként az egyesület alapító tagjai mennek keresztül, ezután minden hazai privát szolgáltató számára lehetővé válik a védjegy megszerzése.

– A Primus Egyesület által életre hívott minőségbiztosítási rendszer egységes minőségi standardot, ezáltal egy igazodási pontot ad az ügyfeleknek, amikor magánegészségügyi intézményt választanak. Célunk a Primus-védjegy mielőbbi megszerzése, valamint aktív Primus-tagként az iparág és – rajta keresztül – a páciensek érdekeit szolgáló piaci kezdeményezések támogatása – húzta alá Kollár Mihály, az újonnan csatlakozott Istenhegyi Klinika és a Medserv ügyvezető igazgatója.

Az Affidea Magyarország Kft. és a Rózsakert Medical Center Kft. 2018-as sikeres védjegyszerzése után 2019 első negyedévében a Pozitron-Diagnosztika Kft., a Duna Medical Center Zrt. és a Doktor24 Cégcsoport is megszerezte a megkülönböztető iparági minősítést. A szakmai audit a tervek szerint ez év őszéig minden alapító tagnál megtörténik, ezt követően a Primus –  karöltve a minősített szolgáltatókkal – átfogó lakossági kampányt indít a védjegy megismertetésére.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...